Az utóbbi idők mozgalmas eseményei miatt bőven van mit bepótolnunk a Heti progresszió háza táján, így ezzel a rendhagyó szombati résszel most pontosan erre teszünk kísérletet. Öröm volt látni, hogy a „szünet” ellenére is szépen gyűltek a beküldött levelek a hetiprogresszio@kuruc.info-ra, amelyeket természetesen ezúton is köszönök.

Nincs is más hátra, minthogy belecsapjunk a lecsóba!

3. Nyár van, rövidebbek az éjszakák, forróbbak és hosszabbak a nappalok. Június hónapja azonban másféle „forróságról” is ismeretes, ekkor van ugyanis a Pride Month, azaz a Pride-hónap, amely arról (is) ismeretes, hogy a szokásosnál is jobban ömlik ránk a propaganda minden oldalról.

Nem mindenki ért azonban egyet az erőszakos nyomulással, így például Adele egyik rajongója sem. Az énekesnő Las Vegasban lépett fel június elején, a koncert közepén pedig egy rajongója bekiabálta, hogy „a Pride ciki”.



Mit is vártunk tőle? Adele 2022 júliusában a londoni Hyde Parkban

Az énekesnő felháborodott a hallottakon, reakciója pedig jól minősíti őt magát, illetőleg a „toleráns LMBTQ-harcos mentalitást”, amit ez a nő is megtestesít. Ezt hányta ki magából:

Idejössz a kibaszott koncertemre, erre közlöd, hogy a Pride ciki? Hülye vagy, baszd meg? Ne légy ilyen kibaszott nevetséges. Ha nem tudsz semmi szépet mondani, akkor inkább kussolj, jó?

Az agyhalott közönség mindezt tapssal fogadta.

Adele számára nem ez volt az első eset, hogy kikelt magából a színpadon, de vitán felül a kedvenckéinek sértegetése verte ki legjobban a biztosítékot nála.

2. Progresszivitásért sosem kellett a szomszédoknál házalnia az IKEA-nak, ezúttal sincs ez másképp Klagenfurtban sem.

A munkatársak szemmel láthatóan örülnek a drag queenek jelenlétének, mondjuk hozzátehetjük azt is, hogy mernének is máshogy viselkedni.



A vásárlóknál is fontosabbak

Mondjuk ízlésesebb lett volna a „köszönjük, hogy vagytok nekünk” szöveget inkább a vásárlóknak címezni, ha már...de utóbbiaknál nyilván fontosabb az LMBTQ-propaganda terjesztése.

1. És végül Pakisztán, ahol megfeledkeztek a Pride-hónapról.

Az ország első melegbárját akarta megnyitni egy férfi, ám a siker helyett inkább letartóztatták és pszichiátriára küldték. Az illetőről még a barátai sem tudnak semmit, nem látogathatják.

A kérelem benyújtását Pakisztán egyik legkonzervatívabb régiójában vitte véghez, így nem csoda, hogy mi lett a vége a kísérletnek.

A letartóztatott férfi kérelmében azt írta, hogy a klub „nagy kényelmet és erőforrást biztosítana sok homoszexuális, biszexuális és akár még a heteroszexuális emberek számára is, akik Abbottabadban, vagy úgy általában az ország más részein élnek”. Mindemellett leszögezte, hogy a klubban nem lehetne szexuális kapcsolatot létesíteni, amire a vendégeket is figyelmeztetnék.

A kérvény a közösségi médiába is kiszivárgott, politikusok és helyiek is felháborodtak az eseten. Egy parlamenti képviselő ki is jelentette, hogy „benzinnel leönti és felgyújtja az épületet”.



Hiába van Pride-zászlója Pakisztánnak, nem állnak túl jól a deviánsok az ázsiai országban (forrás: Wikipédia)

Letartóztatása előtt az LMBTQ-propagandista férfi kijelentette, hogy „Pakisztán legelhanyagoltabb közösségének jogaiért indítottam harcot, és minden fórumon felemelem a hangomat. Ha a hatóságok elutasítanak, akkor bírósághoz fordulok, és remélem, hogy az indiai bírósághoz hasonlóan a pakisztáni bíróság is a melegek javára fog dönteni.”

Nem lesz könnyű dolga, ugyanis Pakisztánban a homoszexuálisok közötti szexuális kapcsolat illegális, akár két évig terjedő szabadságvesztés is járhat érte.

A szokásosnál hamarabb fog újra jelentkezni a Heti progresszió, azonban addig is mára ennyi.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info