Miután Kari Geri szépen elnézést kért Dávidkától, mondván, igazából nem is akarta agyonverni egy lapáttal, ahogy ez a portálunk által közzétett hangfelvételen hallható volt, most megkaptuk a felvétel hosszabb változatát.



Egy békülésen már túl vannak, jöhet az újabb forduló

Ezen Karácsony egyebek mellett arról beszél (Vitézyre és nagy valószínűséggerl Ungár Péterre utalva), hogy

két ilyen NER-be beleszületett, akik ilyen generációs támadásból, illetve a melegségük miatt ugye kilógnak a sorból, és akkor ők így önmegvalósítanak.

Vitézyt továbbá kis autisztikus személynek nevezi. Nem az a kérdés, mennyire van igaza (a fenti állítással nehéz lenne vitába szállni), hanem az, hogy mennyire illik bele ez a személyiségelemzés és helyzetértékelés a toleráns Budapest köztársaság mindenkit szerető és elfogadó - az autósok kivételével, persze - vezetőjének arculatába, de a kis füllentős majd bizonyára ezt is megmagyarázza.

Frissítés: Ungár nem a buzizáson, hanem az autistázáson akadt ki

A Telex kereste Vitézy Dávidot az újabb hangfelvétel ügyében, aki azt mondta, Ungár Péter, az őt támogató LMP elnöke reagál majd a nevében. Ungár azt válaszolta, biztos benne, hogy Karácsony szájából hangzottak el ezek a mondatok. Véleménye szerint a felvételek Karácsony állításával szemben nem titkosszolgálati akciók eredményei, hanem a Párbeszéd belső köreiből szivárogtak ki.

A "melegségre" utaló részekkel kapcsolatban Ungár nem kívánt nyilatkozni, de leszögezte, biztos abban, Karácsony nem "homofób". Annál felháborítóbbnak tartja az autizmusra utaló mondatot, mert ez az a negatív kontextus, amit az autizmussal élő gyerekek szülei nagyon utálnak. Ezért a mondatért Ungár szerint Karácsonynak bocsánatot kellene kérnie az autistáktól és rokonaiktól.

Az új részekkel kapcsolatban ismét keresték Karácsony Gergelyt a főpolgármesteri hivatal sajtóosztályán keresztül, de egyelőre még nem kaptak választ.

Korábban írtuk: 

- Szembesítették Karácsonyt a kuruc.infós hangfelvétellel - bebizonyította, hogy nem véletlenül nevezte füllentősnek magát

- Vitézy lapátos képpel reagált Karácsony hangfelvételére