Rettegnek a szó szoros értelmében a melegbárok tulajdonosai - írja együttérzően a Stop. Nemcsak a napokban történt Molotov-koktélos merénylet miatt aggódnak, hanem mert egy internetes oldal az összes bár címét nyilvánosságra hozta a tüzes akció előtt. A másik nagy baj, hogy több buzibár is jóval több vendéget fogad a megengedettnél, ezért egy újabb támadás könnyen tragédiához vezethetne - persze ezért is mi vagyunk a hibások.
Rettegnek az utóbbi napokban a melegbár-tulajdonosok - ismétli meg az oldal köcsögökkel rokonszenvező szerzője. Félnek és nemcsak a vendégek miatt, hanem üzletük épségéért is aggódnak. Ijedtségük érthető, hisz a napokban egy belvárosi análbárra hajítottak máig ismeretlenek Molotov-koktélt.
Ráadásul egy, az ügyészség által terrorgyanúsnak minősített portál az összes melegbár címét közölte, egyben buzdítva e szórakozóhelyek ellen való támadásokra - hazudja a Stop. Támadásra való buzdítás vagy terrorakció persze nincs, a lista viszont itt található - aki netán figyelmetlen lett volna - a szerk.
A rendőrségen természetesen tettek bejelentést a köcsögbárok tulajdonosai, hogy védelmet kérjenek. A zsidókat, cigókat és buzikat előszeretettel védő ÁVH persze be is ígérte, hogy mindent megtesz a perverzek védelméért.
"Azt gondolom, lesznek újabb támadások és atrocitások, újabb molotovos merényletek, mert sajnos felhergelték az embereket ellenünk különféle politikai ambíciókat dédelgető szélsőséges szervezetek. Abban reménykedem, hogy ez az uszítás nem követel majd emberéleteket" - beszél összevissza László, az egyik üzlet tulajdonosa. Nyilván végbélfájdalmai miatt nem tud mondandójára koncentrálni.
Természetesen a buzivédő ÁVH is tud a Kuruc.info listájáról, és nem tétlenkedik. "Megtettük a szükséges óvintézkedéseket" - mondta tömören Sagyibó Melinda, a BRFK ügyletese.
Azonban nem csak a fenyegetés nagy probléma, hanem az is, hogy több "melegbárban" jóval több repedtseggű tombol, mint amennyi az engedélyükben szerepel. Ezt bizonyítja az is, hogy a VII. kerületi tűzoltóság az egyik bárt (homofób módon) felszólította, hogy az engedélyükben szereplő 50 főnyi helyre kérjenek módosítást. A bárban többnyire több százan vonaglanak átlagban. Ez pedig a mostani helyzetben életveszélyes. Az üzletet ugyan nem zárták be, de egy Molotov-koktélos támadás esetén a hulladékok megsérülhetnek (pl. összeéghet a pávatollból készült fejdíszük), mert nincs kellő menekülési útvonal.
A tűzoltóság a VI. kerületi Dessewffy utcában is tartott ellenőrzést. A szúrópróbaszerűen meglátogatott homárbár az engedélyben szereplő vendéglétszámot túllépte. Büntetést persze nem kaptak, hiszen a buzikkal kivételezni kell, de már többször felszólították őket, hogy kérjenek új engedélyt. Amennyiben ezt nem teszik meg, úgy a bárt akár be is zárhatják (erre nem fog sor kerülni - a szerk.), hisz egy tűz esetén a vendégek élete múlhat ezen (ezt viszont nem lehet kizárni).
(Stop nyomán)