Furcsa videó került napvilágra kedden a Redditen Gáspár Laciról. Az énekes feleségével bulizott egy balatonfüredi szórakozóhelyen, amikor többen is megjegyzéseket tettek a származására, írja az Index.

A videó alatt rengeteg hozzászólás született, amik nem feltétlenül őt védik, de a történet háttere eddig mindenkinek homályos.

Béke és szeretet

Instagram-oldalán ő később ezt írta:

Köszönöm szépen annak, aki felrakott egy szóváltást rögzítő videót egy közösségi oldalra, legyen ettől boldog. Az a helyzet, hogy most láthattátok, milyen vagyok, amikor a származásom miatt belém kötnek, bántanak, és a feleségemet is aszájukra veszik. Sajnálom, hogy egy szórakozóhelyen ilyen megtörténhet egy kellemes estén, amikor szórakozni, kikapcsolódni szeretnénk. Én nem akartam senkit megbántani, de van olyan szituáció, amikor ki kell állnom magamért, magunkért. Béke és szeretet!

A szóban forgó videó YouTube-on:

Frissítés: a szórakozóhely kitálalt a részletekről

– Szórakozóhelyünk, mint mindig, szombaton is 4-kor zárt. Nem Gáspár úr az első, aki ezt nehezményezi a vendégeink közül, de mondhatni eddig ő kezelte legrosszabbul ezt a helyzetet. Szokás szerint megkértük a még bent maradt vendégeket, legyenek kedvesek távozni – kezdte a Borsnak a bár szóvivője, és innentől vált érdekessé a dolog.

– Laci nem akart menni még a feleségével, és úgy emlékszem, 1-2 emberrel a pultnál ülve elengedte a füle mellett a kérést. A pultos fiú még háromszor megkérte, mire ő felcsattant, és elkezdte kioktatni, hogy a pult belső oldalán neki mi a dolga, és mit is képzel magáról… A felesége végig mondta neki, hogy menjenek, próbálta elrángatni. Erre kétszer is úgy meglökte, hogy azt hittük, elvágódik, úgyhogy a rádióban említett lila foltok a karján magától Lacitól vannak. Niki már annyira kivolt rá, hogy azt kiabálta; „én Isten lánya vagyok, te nem beszélhetsz így velem!” – tette hozzá, majd elmondta, hogy is került sor a cigány származásának firtatására.



Fotó: Végh István

– A személyzet pakolt, szedte a poharakat, nem is foglalkoztak volna már vele, mert annyira kellemetlen volt az egész, de Laci csak folytatta, mocskolódott tovább. Kevésbé hallatszik a videón, de mielőtt a kolléganő a származását firtatta volna, ott egy „leszbikus kurva” kipattant a szájából… Itt megjegyezném, mindenféle rasszizmustól elhatárolódunk. Nyilván ilyen stílusra a válasz is hasonló volt, de kénytelen volt a porta és a személyzet is az ő szintjére süllyedni, mivel a szép szóból nem értett – nyilatkozta a bár szóvivője.

2. frissítés: nem leszbikus kurva, hanem leszbikus geci...

Olvasónk kivágta azt a részt, ahol ez elhangzik, illetve ellátta háttérzaj-szűrővel és felirattal - íme:

Kapcsolódó: Vona libabőrös lesz Caramel zenéjétől, és Gáspár Lacit is ajánlja a kedves nézőknek

Korábban írtuk: "Zöld hajú lány" - ez lesz a megemlékezésből, ha egy zsidó csatorna szervezi, és egy cigányra bízzák