Ugrás a cikkhez
Reklám

Kórházban végződött a laza hétvégi piknikezésnek induló akció.

A Fahrenheit 451 című sci-fi-klasszikust idéző incidens történt a borsai tűzoltóság berkeiben, mivel annak munkatársai a tűzoltás helyett inkább tűzgyújtással foglalatoskodtak. Csakhogy amíg Ray Bradbury regényében a tűzoltók könyveket gyújtogattak, itt egyik kollégáját sikerült felgyújtania egy lánglovagnak.

Ráadásul az incidens a Máramaros megyei település tűzoltólaktanyájának udvarán történt.



Illusztráció (kép: ISU Romania/Facebook)

A beszámolók szerint még múlt hétvégén a szolgálatban levő tűzoltók igencsak unatkoztak, mert éppen semmilyen dolguk sem akadt. Ezért aztán úgy döntöttek, hogy unaloműzésként – meg hogy feldobják a laktanyai kosztot – grilleznek egyet az udvaron.

Mivel nem akartak sokat molyolni a tűzgyújtással, az egyik tűzoltó tűzgyújtó folyadékkal próbálta felgyorsítani a folyamatot.

Az ember arra számítana, hogy éppen ebben a szakmában tudják, hogyan kell az ilyesmivel bánni, de mint kiderült, nem így volt.

A folyadékból ugyanis nem csupán a tűzre, hanem egy másik tűzoltóra is jutott, kinek a ruhája lángra is lobbant abban a pillanatban. És nem csak a ruhája: a 24 éves férfi első és másodfokú égési sérüléseket szenvedett, és be kellett szállítani a nagybányai sürgősségi kórházba.

Az ügy természetesen nem marad következmények nélkül: a Máramaros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség vizsgálóbizottságot állított fel, amely a helyszínen vizsgálja ki az ügyet.

Remélhetőleg visznek magukkal tűzálló védőruhát.

(Főtér)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából