A minap olvastam, hogy a lassan négy hónapja tartó orosz-ukrán háború iránt egyre közömbösebb a lakosság, magyarul a szomszédban dúló háború egyre inkább a mindennapjaink részévé vált. Ezt a jelenséget persze magamtól is észrevettem már, bármiféle idevágó cikk elolvasása nélkül is és ha jobban belegondolunk, nincs is rajta csodálkozni való, hiszen ami lappang, vagy fenyeget, de tartósan jelen van, annak jelenlétét az emberi elme akarva-akaratlanul is megszokja. Naponta álhírek százai ömlenek ránk – mindkét oldalról – így az igazság kihámozása sem egyszerű feladat, miközben rendre elfeledkezünk róla, hogy a háborúban bizony emberek harcolnak. Sokszor már automatikusan továbbgörgetünk a háborús híreken is, mintha csak az időjárás-jelentést látnánk.

Természetesen nehéz megmondani, mikor lesz vége a háborúnak, vagy továbbgyűrűzik-e, de ebből a szempontból ez most mindegy is. A háború tényéhez való hozzászokásunk bizony nem új keletű dolog, pedig a most következő lapszemle egy jóval súlyosabb és kiterjedtebb harcról szól, ráadásul pontosan egy olyan időszakból, amikor szövetségi rendszerünk győzelme – így a miénk is – még borítékolható volt. Mindenképpen érdekes látlelete a múltnak, amely egyszerre világít rá országunk nehéz helyzetére a Kárpát-medencében és tárja elénk, hogy az emberi magatartás bizonyos szegmensei egyáltalán nem változnak, beszéljünk akármilyen korszakról… Mindezek ellenére sem gondolom, hogy a 20. századi és 21. századi ember „háborús magatartása” között teljes egyenlőségjelet lehet vonni, a sajtó viselkedéséről nem is beszélve.

A II. világháború 1000. napja egyébként nem június 3-án, tehát a Magyar Futár aktuális lapszámának megjelenése napján volt, hanem – hogyha jól számolom – 1943. május 27-én. Mivel a Magyar Futár hetilap volt, ennek gyakorlati jelentősége persze nincs, csak mint érdekességet kívántam megemlíteni.

A magam részéről kíváncsi vagyok, az utókor majd hogyan fog emlékezni a 21. század nagy fordulópontjaira és hogyan fogja értékelni az akkor megjelent írásokat. Kár, hogy nem lehetek tanúja majd.

1000 nap

1000 nap múlott el a háború kitörése óta; 1000 napja dörögnek az ágyúk, zúgnak a repülőgépek, süvít a gránát, a bomba, a puskagolyó, aknamezők robbannak fel földrengető csattanással, hajók szakadnak ketté a tengereken, s milliók csatáznak hóban, forró homokfergetegben, s mocsaras erdők mélyén; 1000 napja terjed és árad óriás tűzhullámokban messze földrészekre a végtelenbe bomlott világháború, s vihara derékba töri a Csendes-óceán álomszigeteinek békéjét; 1000 napja nincs nyugodt perc a Földön, sem a lakóházakban, sem a csatatereken; 1000 napja feszül az erő, a munka, az áldozat és a hősiség a kísértő halál elé; 1000 napja megpróbáltatás az emberi élet…

S mintha most lobognának a legmagasabbra a felszított lángok, úgy tombol a harc mindenfelé, győzelmet és a békét kereső elkeseredettségben! Helyünk van, hitünk és akaratunk ebben a sorsháborúban, amelyet nem Magyarország idézett fel, s nem is a mi szövetségeseink, mert a tengelyhatalmak százszor megajánlották az igazságos rendteremtést, s az emberiség végzetesen elontott ügyeinek békés rendezését.

A demokráciák vak elbizakodottságukban a háborút választották rablott kiváltságaik védelmére, hadat üzentek, s a fegyverekre bízták a döntést. Azóta döntött az erősebb fegyver Lengyelországban, a francia hadszíntereken, a nyugati partvidék hosszú vonalán, s a Balkánon, és győzelmesen villog Szovjet-Oroszországban, a tengereken, Afrika földjén és Kelet-Ázsia mérhetetlen térségein.

Churchill az 1000. napon Párizs és Köln lakónegyedeit bombáztatta, s a kis olasz városok házaira hullatott tüzet, a tengelyhatalmak pedig a harkovi győzelemmel, az afrikai támadással, és a kínai hadjárat sikereivel emlékeztek meg a háború 1000. napjáról. Ez a különbség mindent megmagyaráz, a belevilágít a várható jövendőbe…

Mi pedig emlékezzünk a hősi halottakra, s az élők hősiségére! Ne felejtsük el egy pillanatra sem azokat, akik harcolnak, s akik a háborút nálunk kegyetlenebbül megszenvedik az arcvonalak és a légitámadások közelségében. Jusson az eszünkbe néha, hogy a helyzetünk feketén és kétségbeejtően -, rosszabb is lehetne. Ne zúgolódjunk a valóban súlyos áldozatok miatt sem, mert történelmi tűzvész csapkod Európára, amely ellen nincs biztosítás…

A mi kibővült határainkat pedig elkerülték a lángok. Legyen erős a győzelmi hitünk és fegyelmezett a panaszkodásunk. Segítsük minden magyar erővel a szegényt, a szűkölködőt, az elhagyottat és az árvát, osszuk el igazságosan a terhet a vállak erőssége szerint, szervezzük meg a termelést és az elosztást, támogassuk egymást osztálytalan népi közösségben, s készüljünk fel a lelkünkben minden eshetőségre! Így parancsolja az élettörvényt a józan ösztön, a világháború 1000. napján.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info

* Az 1000 nap című írás a Magyar Futár 1942. június 3-ai lapszámában jelent meg, de megtalálható a Józsa Béla által 2000-ben szerkesztett és összeállított Magyar Futár-válogatásban is.