„A legfontosabb, hogy ezek a fiatalok megérezték azt, hogy milyen a Semmelweis Egyetem nevében sikert elérni” – mondta a Semmelweis Egyetem rektora. Az áprilisi bulin, ahol a rektor önfeledten táncolt egy nővel és a "cheerleadereket" éltette meglehetősen oldott hangulatban, egy sportsikert ünnepeltek.




Az RTL Híradónak reagált Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a róla készült, nemrég a Redditen közkinccsé tett videókra.

„Én, a Semmelweis Egyetem rektora, a mai napon rektori utasításba adom, hogy cheerleaderek az első számú sporttá emelkednek az egyetemen” – mondta a bulin a kamerába.

Az egyetem etikai kódexe viselkedési előírásokat is tartalmaz. Az egyetem polgárainál „elvárás a mértéktartó és példamutató életvitel”, illetve hogy „kerülniük kell minden olyan élethelyzetet, amelyben megbecsülésük és személyes méltóságuk vagy az Egyetem jó hírneve – saját hibájukból – csorbát szenvedhet”.

Merkely Bélát telefonon érte el a Híradó. Nyilatkozni nem akart, de elmondta, aznap este az egyetemi csapat sikerét ünnepelték együtt a hallgatókkal. Szerinte a viselkedésével nem sértett meg semmilyen etikai előírást.




„A legfontosabb, hogy ezek a fiatalok megérezték, milyen a Semmelweis Egyetem nevében sikert elérni” – monda még korábban, az egyetem honlapjára felkerült videóban.

A bulit április közepén, a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületében tartották abból az alkalomból, hogy az egyetem hallgatóiból álló csapat 20 év után először összetettben is megnyerte a 49. Medikus Kupát.

A rendezvény későbbi részében készült amatőr felvételeket – amelyeken Merkely Béla látható – mára több helyről eltávolították az interneten, de a YouTube-on még fellelhetők. A Híradó kereste az egyetem etikai bizottságát és a hallgatói önkormányzatot is, de nem válaszoltak.

Alább is megtekinthető a két videó: