Választási eligazítás egy szellemi óriástól:




Részletek az interjúból:

- Miért volt fontos, hogy az első sorban sétáljon a Békemeneten?

- Nem volt fontos, de valószínűleg a szervezőknek is tetszett a jelenlétem, mert ők mondták, hogy menjek az első sorban. Boldog vagyok, hogy képviselhettem Salgótarjánt, a cigányságot, a lelkünket. Hihetetlen sok pozitív élményt kaptam a Békemeneten. Ez számomra egy új közeg volt, de az embereken láttam, örülnek, hogy velük tartok. Boldogan mentem haza este.

- Olyannyira boldog lett, hogy azóta a Fideszbe is kérte a felvételét.

- Én mindig is Fidesz-párttag akartam lenni, mert zseniálisnak tartom, amit felépített.

- Az időzítés, gondolom, nem a véletlen műve…

- Persze, hogy nem, nyernünk kell április 3-án, és én mindent megteszek érte. Négy hete járom az országot, csütörtökön például call centerezni fogok, a Miskolcon és vonzáskörzetében élőket fogom felhívni telefonon, és mindenkit arra biztatok majd, hogy menjen el szavazni.

(...)

- Tegyük fel, most vasárnap nyer a Fidesz. Jövőre pedig milliós koncerttámogatási lehetőséggel keresik meg önt az állam részéről. Mit válaszolna?

- Azt, hogy köszönöm szépen, elfogadom.

(...)

- Már csak egy kérdés maradt: mi lesz vasárnap?

- Tuti, hogy nyerni fogunk!

Én leszek a legboldogabb ember a Földön, amikor vasárnap este Orbán Viktor kiáll majd a pulpitushoz, és azt mondja: hölgyeim és uraim, győztünk!

Korábban írtuk: 

- Győzike számít a "roma testvéreire" április 3-án - Semjénék korábban még vele riogattak

- "Amikor miniszterelnök úr kijött, én felborzadtam" - Kis Grofó után Győzike lett a "nemzeti kormány" új reklámarca
- Győzikével teljesedett ki a Békemenet