A nem túl távoli múltban már foglalkoztam a biblikus irodalom Mózesnek tulajdonított törvényi részével. Most tegyük vizsgálat tárgyává a törvények kiemelt részét, amit tízparancsolatnak szokás hívni.

A téma aktualitását a közbeszéd alakítói által zsidó-keresztény kulturára való hivatkozása adja, hovatovább már a hazánkban a cigányoknak állami pénzen létrehozott szervezetek is hivatkozási alapnak tekintik a szervezett nemzeti erők ellenében. Ez érthetetlennek tűnik, mivel közismert a gyengéd viszonyuk Devlával.

A sorozat korábbi részeiből talán már kiderült, hogy talán nem is annyira önálló gondolatokat, elveket, történeteket tartalmaz „Isten ajándékainak” tulajdonított mű, most vizsgáljuk meg, hogy kiállja-e az eredetiségvizsgálat próbáját a tárgyban szereplő részlet.

A kérdést sokan nagyon egyszerűen intézik el, mert a parancsolatokat az „Ani papirusza” (a táblázatban szerepel a vonatkozó szövegállomány) néven ismert irat másolatának tartják, amiben igen sok igazság van, de a helyzet nem ennyire szimpla a második ránézésre. 



Michelangelo Buonarroti: Mózes (forrás: Wikipédia)

A Tóra két részletben közli a parancsolatokat annak okán, hogy az első kőtáblákat Mózes összetörte, minekutána a táborba visszatérve hordaszerű állapotokat talált, majd a pótlásokat megkapva, azok tartalmát is közli. A két közlésben jelentős tartalmi eltérések találhatók (lásd a mellékletben szereplő táblázatban).

Talán kezdjük az iratok eredeti alapanyagával, a kőtáblákkal. Ha körülnézünk az ókori irodalomban, akkor hamarosan rátalálhatunk a Teremtés könyvére (Mint Fent). Az iratban az istenek ellen lázadó Tiamat az általa szült sereg vezérének teszi meg Qingut, kinek a mellére helyezi a Sors Tábláit. A táblákat Marduk, Ea fia szerzi vissza csatában, elpusztítva az ellenséges sereget, Tiamatot megölve és kettétépve. Itt a függelemsértés büntetése: halál, rabszolgaság.

Tartalmilag a szöveget elemezve (Tóra) alkothatunk a törvények kapcsán egyfajta csoportosítást:

Második közlés:

Kezdjük mindjárt az első ponttal, az énazonosítással. Mint ahogy már előzőleg a mózesi törvények elemzésénél láttuk, az egyik biztos pont Hammurabi törvénykönyve, bár a zsidó társadalomrajz, ami a törvényekből következik, lényegesen szegényesebb. A Hammurabi törvénykönyvben is azonosításra kerülnek az istenségek Anu főistennel kezdve: „Midőn Anu, a magasztos…” Az istenségek felsorolása után Hammurabi velük azonosulva határozza meg magát mint a „feketefejű emberek” ura.

Más istenek tiszteletének tiltása: Ani papiruszából a tagadó vallomások során kiderül, hogy a városa isteneinek tisztelete az első, velük kapcsolatban teszi meg a vallomásait elsősorban.

Bár azt hihetnénk, hogy az egyistenhit zsidó találmány, ez nem így van, mert levelezés bizonyítja ennek hamis voltát. A vonatkozó irat, a papirusz is megmutatja nekünk: Ani lelkének utazása közben Osiris istenséggel azonosul.

A Teremtés Könyve felsorolja Marduk ötven nevét, melyek funkcionálisan különböznek ugyan, de ugyanazt a lényt jelölik. Ő az, akit az istenek imádni rendeltek az emberek számára, tehát nevének megjelenési formái csak hangalakban térnek el egymástól, de végső soron egy istenséget jelölnek.

Bárminemű ábrázolás (művészeti, vallási) tiltása: a „mózesi” törvények elemzésekor kimutattuk: nem álltak rendelkezésre megfelelően képzett szakemberek a hordában, akik mennyiségi és minőségi ábrázolásokban otthon lettek volna. Valószínűleg a koncepció a következő volt: talán jobb, ha megtiltjuk az egészet, így nem tud kiderülni a teljes inkompetencia a dolog kapcsán.

Büntetés és jutalom kilátásba helyezése: a korai irodalomban nem kifejezetten találjuk nyomát az istenhit ezen a módon való irányításának, hiszen a művek azt erősítik, hogy az istenek az emberek életére közvetlen hatást gyakoroltak. Ez persze a Tórában is megjelenik később: a sivatagi vándorlásukat JHWH vezetésével teljesítik.

Isten nevének citálásának tiltása nem indokolt esetekben: itt újra a Hammurabi törvényekben található paragrafusokra hagyatkozhatunk, ott szerepel ugyanis az eskü az istenség nevére mint jogi fogalom.

A hét rendjének meghatározása, a szombat megtartása: a korabeli naptár, időszámítás egyéb kultúrákban már teljesen biztos alapokon nyugodott. A vonatkozó zsidó szerzők műveit most nem citáljuk, mert nem ez a vizsgálat tárgya, de már korukban is végzetes alulinformáltságot mutattak a környező népekhez képest. A biblikus könyvekből ezért ki is hagyták őket később, mert szembeszökő volt már akkor is a súlyos tájékozatlanság. Az apokrif iratok közt találhatók, ha valakit érdekel.

Komplex időszámításra az életvitelük miatt nem igazán volt szükségük. A növény- és árutermelő népeknek már a nagyon korai időkben pontos naptáruk és időszámításuk volt, hiszen szükségük volt rá a társadalom működtetéséhez.

Tiltások a gyilkosságok, lopások, a nemi élet anomáliáira: itt könnyű dolgunk van, hiszen Hammurabi törvényei közt számos azonos elemet találunk (minősített eseteket), de meg kell említeni Ani papiruszát is, ahol igen részletesen taglalja Ani az idevágó bűnöket, amiket nem követett el a büntetni rendelt formában.

A bűnös kívánságok tiltása: érdekes és jellegzetes módon a házastárs is vagyonként jelenik meg (a vagyontárgyak közt felsorolva a feleség): a Hammurabi-törvényekben a házastárs önálló entitásként értelmezett, igen jól körülhatárolt jogokkal nemcsak a családban, hanem a társadalomban is.

Öntött bálványok készítésének tilalma: lásd mint fent. Ezért is értelmezhetetlen, mikor a területen újólag megjelent „örökösök” közlése szerint megtalálták ennek vagy annak a királyuknak az oroszlános pecsétgyűrűjét. (ami persze elveszett, csak a lenyomata maradt meg)

Emlékeztető az egyiptomi kijövetelre, ünnep rendelése: ez egy sajátos zsidó folklór, ami az adott korban nyilvánvalóan nem volt közismert, ezért kellett rá törvényt hozni.

Áldozatok rendszeresítése (állat és növény): ezek a rendelkezések bővebben is megtalálhatóak a mózesi törvények közt: tulajdonképpen terményadót rendel a papi törzs részére. Ez a társadalom egy bizonyos differenciálódására utal a kései korszakokban. (itt már nem mindenki él rablásból).

A szamarak áldozatát külön is szabályozták, hiszen az egyiptomi Seth a sivatag szamáristene különös jelentőségű volt a JHWH-kép kialakulásában.

A szombat megerősítése: a közösségi lét első lépcsőfoka a közösségi gondolkodás, ez alap. Ha csak ennyit tudtak felmutatni a környező fejlett népek közt, azt akkor is megtették.

Évente háromszori áldozat (értsd: adó) rendelése: újabb rendszeres jövedelmet biztosított a papi kaszt számára, tekinthetjük ezt egyfajta tőkefelhalmozásnak is, hiszen ideológiai alapon etették a kasztot, akiknek így volt ideje és módja múltat hamisítani nekik.

Áldozási rendtartások: részletesebben is tartalmazzák ezeket a mózesi törvények, tulajdonképpen minden eseményhez valamilyen felajánlást kötöttek JHWH-nak (adók).

Nézzük meg az egyéb kapcsolódási pontokat: a tízparancsolat, ugyanúgy mint a mózesi törvények élő emberekre vonatkoznak, de mint ahogy Ani papiruszánál látjuk, jelentős egyezést mutatnak az egyiptomi halottkultusz irataival, amik a halott lelke és szelleme számára kívánnak utat mutatni.

Stilisztikailag Ani papirusza a vallomást három alkalommal közli eltérő szövegkörnyezetben, a lélek és a szellem utazásának három különböző állomásán. A mózesi törvények közlése is háromszoros. A stilisztika már az egyiptomiaknak sem volt ismeretlen, mert a régebbi művek ugyanezt az elvet követik. A sorból némileg kilógni tűnik a Hammurabi-féle törvénygyűjtemény (egyszeres közlés), de ott nagyon precíz szabályozást közöl az élő emberek számára.

Háromszoros közlést találunk például a Gilgames eposzban, a Teremtés könyvében ugyanúgy, mint az Inana alászállása az alsó világba című művekben is.

A Tóra nem tartalmaz a túlvilági létre vonatkozó információkat, ezzel szemben az említett művek, beleértve Ani papiruszát is, közlik az adott kultúra viszonyát a túlvilággal. Nem törvényeket, hanem „ajánlásokat” fogalmaznak meg. A halál a kaszával kép, melyet ma mindenki ismer, szintén e művek hagyományai alapján örököltük. (Az alvilág démonai elől menekülő király, akinek testét Inana testéért cserébe ajánlják.)

Az újjászületés gondolata is itt gyökerezik: Gilgames a halál tengerének mélyén találja meg útmutatás alapján a növényt, amelynek neve „az ember újjászületése” (később a növényt ellopja tőle a kígyó).

Enki atya szintén ezzel a növénnyel küldi Inanáért a szolgáit az alvilágba újjáéleszteni őt. Hagyományainkban Csaba királyfi növénnyel éleszti újra elesett harcosait, utána indulnak el a hadak útjára. Hagyományainkban megmaradt Ea neve. A regös énekek „Ejj regő rejtem” sorában pontosan az ő neve rejtőzik.

A Gilgames eposz XII. táblája is sok utalást tartalmaz ebbe az irányba: a gyermekek és a házastárs tiszteletére helyezi a hangsúlyt az idősebbek helyett. Ennek okait itt terjedelmi és egyéb okok miatt nem tárgyaljuk. Mindenesetre a szerény életvitel és viselkedés a záloga annak a mű szerint, hogy ne ejtse csapdába az embert a halál (Ereskigal).

Az Inana utazása leírás tartalmazza a gyászszertartás folyamatát is. Nyilván a zsidó szerzők ismerték a szokásokat, mivel kifejezett tiltások alá helyezték azokat a Tórában (szövegrészletek a mellékelt táblázatban).

Mindezek tükrében megállapítható újra, hogy a zsidó irodalom e gyöngyszeme nem alap, hanem idegen elem a kultúrában, amit az európai népek létrehoztak.

Rglvs Gy

(A szerző olvasónk.)

Felhasznált irodalom:

Dr Kmoskó Mihály: Hammurabi törvényei Kolozsvár 1911

Ani papirusza: Egyiptomi halottaskönyv Fordította E.A. Wallis Budge
Az angol változat alapján fordította: Apáti Csaba

A Teremtés könyve (Mint fent)

Gilgames eposz XII. tábla

Inana alászállása az alsó világba

Tóra

Kapcsolódó:

- József története

- Mózes születése
- Hammurabi és a mózesi törvények összehasonlítása
- Olvasó: a Bibliai Sámson történetének feldolgozása