Ugrás a cikkhez
Reklám

Mindössze 1,69 másodpercre van szüksége a 60 mérföldes (96 kilométeres) sebesség eléréséhez a világ leggyorsabban gyorsuló elektromos autójának, amelyet egy japán cég fejlesztett ki, és már árusít is.




Az Owl (Bagoly) nevű autóra már négy megrendelést kapott külföldről az oszakai Aspark Co., amely amúgy azzal foglalkozik, hogy műszaki szakembereket bocsát más vállalatok rendelkezésére. Japánból is többen érdeklődnek már a hiperautó iránt.

A cég 50 darabra keres vevőt a mintegy 350 millió jenért (egymilliárd forintért) árusított gépkocsiból, amelyet nem tömegterméknek szánnak.




Az Aspark Co. 2012 óta dolgozott az autón. Terakado Cubasza projektfelelős szerint a legnagyobb kihívást a megfelelő - az aszfalton nagy gyorsulás mellett is jól tapadó - gumiabroncs megtalálása jelentette.

A fejlesztés 2018 óta a cég Torinóban lévő bázisán folyt, ahol mintegy 30 japán és külföldi vállalat több mint 100 műszaki szakemberének tudását vették igénybe.

Az oszakai székhelyű cég mérlegeli, hogy egy repülő autó legyen-e a következő fejlesztése, amellyel felhívhatja magára a világ figyelmét.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából