2002-ben sajnos még nem volt Kuruc.info, így nem tudtuk megelégedetten hírül adni, hogy a tehetségtelen magyargyűlölő Imre (Efrájim) Kertesz ráadásul még egy utolsó tolvaj és pofátlan hazudozó is. Ezen objektív hiányosságunkat bepótolandó, álljon itt egy becsületes tényfeltáró riport arról, hogyan lopta el Kertesz egy "barátjának" színdarabját és az abból származó bevételeket, melyek egy részét arra fordította, hogy megírja a világirodalom (mert a magyarba nem fér bele) egyik legolvashatatlanabb förmedvényét, a Sorstalanságot. Igazán sajnáljuk, hogy Gobbi Hilda mégsem herélte ki végül.

Kapcsolódó: Újabb kamukausztregényről derült ki: hamisítvány - Mindegyik az

Bán Pál Csacsifogat című vígjátékát Kertész Imre nevén mutatta be három színi társulat is, összesen több mint két és fél ezerszer. Kertész Imre egy tévéműsorban kijelentette: a Csacsifogat jogdíjainak köszönhetően írhatta meg a Sorstalanságot.

"Soha nem jártam volna el Kertész ellen, ha nem fedezem fel nyilatkozataiban teljes gátlástalanságát. Úgy érzem, felkavarta a múlt piszkát, de én ma már nem akarok se elnéző, se nagyvonalú, se feledékeny lenni..!" - mondotta Bán Pál.

Az ötvenes években Kertész Imre író testi-lelki jó barátja a szintén tollforgató Bán Pál volt, aki 1956-ban – október 25-én – útlevéllel hagyta el az országot. A passzus lejárta – 1959 – után nyilvánították disszidenssé Bán Pált, akinek itthon kéziratban maradt, Csacsifogat című vígjátékát nem sokkal ezután Kertész Imre nevén mutatta be három színi társulat is, összesen több mint két és fél ezerszer. Jó negyven éve a két férfi nem beszél egymással. Bán Pál már el is felejtette volna az ügyet, ha nem szerez tudomást arról, hogy Kertész Imre egy tévéműsorban kijelentette: a Csacsifogat színpadi sikereinek – a jogdíjaknak – köszönhetően anyagi gondok nélkül írhatta meg a Sorstalanság című regényét, amiért Kertész Imre megkapta az idei irodalmi Nobel-díjat.

Feleség kis hibával

Bán Pál 1949-ben érettségizett, egy évvel később kezdődött írói tevékenysége. Első munkáit a budapesti Revüszínházban mutatták be. Szász Péter író felkérésére vidám hangjátékokat írt a Magyar Rádió számára, prózai műveket is alkotott azidőtájt. Jónéhány munkáját közösen írta Kállai Istvánnal.

Az ötvenes évek derekán Bánki Zsuzsa színésznő és Barlay Gusztáv rendező felkérésére három felvonásos színdarabor írt – s abban egy főszerepet Bánki Zsuzsának – Feleség kis hibával címmel. A szerepet Gordon Zsuzsával felváltva játszották. A darab utóbb évekig ment az ország különböző színpadain. (Olyan neves művészek is szerepeltek benne, mint Jávor Pál, Erdélyi Mici.) Akkor vették le a műsorról, amikor bizonyossá vált, hogy a szerző nem tér vissza Magyarországra.

Csacsifogat

Bán Pál 1955-56 fordulóján fogott hozzá Csacsifogat című vígjátékának megírásához Gordon Zsuzsa színésznő kérésére és ösztönzésére.

– A darab címét Királyhegyi Pál barátomtól kaptam “ajándékba” – emlékezik vissza Bán Pál. – Gobbi Hilda tudomást szerzett a készülő darabról, s az ő kedves, erőszakos módján lefoglalta magának a mama szerepét. Többször felolvastam neki a készülő darabból, s az ő ötlete például a pulykajelenet. A Csacsifogat elkészült, és legépelt két felvonását eljuttattam Kapornai Józsefhez azzal a céllal, hogy kezdje el a darabbal kapcsolatos szervezési munkákat. A harmadik felvonás aránytalanul rövidre sikerült, tíz kézírásos oldal lett. A történet kifutotta magát. A tervezett három felvonásos vígjátékból két felvonásos darab lett. Abban az időben a kétrészes mű nemcsak szokatlan, de valószínűleg a szocialista realizmus szigorú szabályaival is összeegyeztethetetlen volt. A kettőből hármat kellett csinálni. Dramaturgiai probléma. A darab szigorú tér- és időegységben játszódott, ezenkívül a második felvonás túlzsúfolt volt történetekben és dialógokban is, időben is a duplájára sikerült az elsőnek, tehát meg kellett vágni, megkeresni a második felvonást záró függönyhöz a legalkalmasabb helyet, a harmadik felvonáshoz pedig hozzáilleszteni a már kész zárójelenetet.

Irány Berlin!

1956 októberében azonban, hosszabb megfontolás után, érvényes útlevéllel Berlinbe tartott Bán Pál szerelmével, Gordon Zsuzsával, akinek egyébként a Tücsök szerepét írta. A művésznőt próbafelvételre hívták egy hamarosan forgatandó filmhez. (A Budapesti tavasz című nagysikerű magyar film főhősnőjeként lopta be magát a németek szívébe is.)

– A Csacsifogatot ha el nem is felejtettem, hiszen elég sok munkát fektettem megírásába, de nekem, s az országnak is fontosabb problémái voltak a darab bemutatásánál. Gordon Zsuzsa néhány hónappal később hazautazott, én viszont úgy döntöttem, hogy kihasználom az útlevelem adta lehetőséget, és életemben először körülnézek a nyugati világban. Aztán kivégezték Nagy Imrét, elkezdődött a kádári megtorlás, és engem a legpompásabb csacsifogat sem tudott volna visszavinni Magyarországra…

Levél a Hotel Rexbe




1959-ben levelet kapott Kertész Imrétől düsseldorfi lakhelyén, a Hotel Rexbe.

– Elpanaszolta, hogy feleségével mérhetetlen nyomorban él. Egyébként Kertészt otthon a legjobb barátomnak hittem, szinte nap, mint nap találkoztunk. Anyagilag soha nem állt jól, de Albina nevű élettársa, aki felszolgálónő volt egy körúti étteremben, segítette, én is segítettem, a szüleim is, a baráti kör is. Így Kertész mindig nagyon kipihent és kiegyensúlyozott férfi volt. Igazán feltűnő jelenség abban az agyonhajszolt városban. Tudomásom szerint semmit nem írt, legalábbis semmi olyat, amit, ha más nem is, de legalább ő maga említésre méltónak tartott volna. Kertész abszolút terméketlen “zseni” volt. Terméketlensége következményeként nyomorgott.

– Hozzám írt leveléből viszont kiderült, hogy van egy jó ötlettel rendelkező tanácsadója, Kapornai József szervező. Kapornai, ismerve kettőnk barátságát, megbízta Kertészt, hogy kérje el tőlem Csacsifogat című darabomat, amiben komoly anyagi sikert látott. Az én nevem alatt bemutatni nem lehetett, hiszen akkor már nyilvánvaló volt, hogy disszidáltam, viszont Kertész Imrét szerzőként megnevezni nem látszott problematikusnak. Kapornai arra gondolt, hogy a befolyó jogdíjakból Kertész támogatni fogja a szüleimet. A darab címe fölött Kertész neve jelenik meg, ez ugyan kockázatos dolog lehet, de feltétlenül bizonyítéka két ember igazi, jó barátságának. (Földeák Róbert rendező mesélte utóbb öcsémnek az akkor közszájon forgó viccet, mely szerint a szerző nevét Kertésznek írják, de Bánnak ejtik…) A levélnek ez a része tökéletesen meggyőzött arról, hogy kérésének eleget kell tennem. Kertész nyomorog, segítek rajta, és a szüleimnek is segítek a jogdíjakkal.

A levél folytatása

– Volt a levélnek azonban folytatása is – gombolyítja tovább az emlékezés fonalát Bán Pál. – Mégpedig: Kertész kifejtette, hogy mindenkinek megrázó csalódást okoztam hazám hűtlen elhagyásával, de elsősorban neki, aki magatartásomban egy eddig ismeretlen, rossz karakter mozgatóerejét véli felfedezni. Lehet, ezeket a sorokat óvatosságból írta, a cenzúra miatt. Nem tudom.
Bán Pál néhány héttel később kelt válaszában közölte Kertész Imrével, hogy a Csacsifogatot nem engedi bemutatni.

– Kapornai beleegyező válaszomra várt, és sürgette Kertészt, aki végül is közölte vele, hogy tőlem az engedélyt megkapta, és családommal is megállapodott a jogdíjat illetően. Minderről és a darab bemutatásáról évekkel később értesültem.

– Kertész gyakori vendége volt szüleimnek, anyám főzött, Kertész szeretett jól enni. Elutasító levelem után azonban soha, egyetlen egyszer sem jelent meg szüleim lakásán. A Csacsifogat nagy sikere idején jogdíjat nem kaptak és anyámat még egy szál virággal sem ajándékozta meg.

A főhősnő így látja

– Bán Palinak Kállai Pista és a Kertész Imre volt a legjobb barátja, éjt nappallá téve együtt voltak a fiúk, sokszor voltam velük én is – meséli Gordon Zsuzsa érdemes művésznő. – Kertésznek volt egy szerb partizán menyasszonya, Albina, aki kenyereslány volt az Abbázia Kávéházban, a Köröndön. Most egy bank van ott. Tulajdonképpen Albina tartotta el Kertészt, aki minden nap Bán Margit néninél, Pali anyukájánál ebédelt. Ingyenkosztos volt.

– Pali nekem írta a Csacsifogat főszerepét, miközben már játszottam a Feleség kis hibával című darabjában. Aztán engem 1956 októberében a kelet-német DEFA filmstúdió próbafelvételre hívott, elbúcsúztam a Palitól, október 25-én utaztam el, s aztán Komáromban meglepetten láttam, ott vár a Pali és egy kollégája, Bodnár Ottó. Velem tartottak, hivatalos papírjaik voltak, Berlinből még tudósításokat is küldtek haza a forradalom kinti visszhangjáról. Eközben dúlt a szerelem Pali és köztem. A filmből aztán nem lett semmi, a téma elvesztette aktualitását. (No pasarant lett volna a címe, a spanyol szabadságharcban játszódott volna…) ’57 elején hazajöttem, mert színházi bemutatóra készültem itthon. Pali kint maradt, mert úgy vélte, az egész itteni rendszer egy képtelenség. Aztán nyáron, mint “jó kislánynak” megint adtak útlevelet, kora ősszel jöttem haza Berlinből. 1958-ban ismét kilátogathattam Palihoz, de akkor öt nap után megszakadt a kapcsolatunk, hazautaztam. Két évvel később férjhez mentem, negyven évnyi boldog házasság következett…

– A Pali soha nem akarta bántani a Kertész Imrét, de most megtudta, hogy be akarja mutatni a Csacsifogatot az egyik budapesti színház, mint a nagy Nobel-díjas író remekművét. Azt javasoltam neki, írja meg a színház igazgatójának, hogy ez az ő darabja. Azt felelte, nem írja meg. Mutassák csak be, s ő majd a premier napján letiltatja… Gordon Zsuzsa arról is beszél, hogy a Csacsifogat egyik rendezője, Földeák Róbert a következőket mondta neki: “Zsuzsi, nagyon sok pénzt keresett a Bán ezzel, mert a Kertész a Bán szüleit a jogdíjakból tartotta el.”

– De ez csak a duma volt – állítja a művésznő. – Ebből egy szó sem igaz.

Sálom! - vajon valóban az övé?
A rendező emlékezete

Földeák Róbert rendezte először a Csacsifogatot.

– Legjobb tudomásom szerint a Kertész Imre, a Kállai István és a Bán Pál közösen írta a Csacsifogatot. Azaz hárman beledolgoztak. Hogy ki a valódi szerző, és e mögött van-e valamilyen anyagi előzetes, utólagos, közbenső meggondolás, nem tudom.

– Állítólag ismeretes volt az ön szlogenje abból az időből, hogy Kertész Imre darabja a Csacsifogat, ejtsd Bán Pál…

– Hát, egy ilyen szóvicc elég sokszor elhangzik. Abban az időben csomó olyan darab futott, aminek a szerzőtársai között a Kállai Pista is benne volt. Tehát ezeket, szinte azt mondhatnám, kalákában irdogálták, javítgatták. Aztán valahogy elszámoltak a jogdíjakkal, valamilyen kölcsönös, előzetes megbeszélés szerint. Ezek nem igazán érdemleges tények, ezek inkább a legendáriumhoz tartoznak.

– De a Csacsifogat bemutatásakor már nem is volt itthon Bán Pál.

– Itt volt még bőven – jelenti ki határozottan Földeák Róbert.

– Akkor valójában mikor is volt a bemutató?

–Azt hiszem, hogy ’58-ban.

– De Bán Pál 1956-ban kiment külföldre – vetem közbe. – 1964-ben jött haza először.

– Ez lehetséges. De még egyszer mondom: ezek a dolgok inkább a legendáriumhoz tartoznak.

A főszervező

– Ki írta a Csacsifogat című darabot? – szegezem a kérdést Kapornai Józsefnek.

– A komplett első felvonást Bán Pál, a második felvonás az csak kéziratban volt meg, még javítgatva. Kertész Imre fejezte be.

– Kinek a nevén mutatták be?

– Kertész Imre nevén. Miután Bán Pál akkor már disszidált.

– Bán Pál adott engedélyt a bemutatásra?

– Mint később kiderült: nem. Én Kertész Imrének úgy adtam a megbízást, hogy befejezi a darabot, s akkor mutatom be, ha a Palival rendezi a jogviszonyokat. Intézzék el egymás között, hiszen ők akkor jó barátok voltak. Utána írt is Kertész Bán Palinak, de a Pali kereken elutasította, hogy Kertész befejezze a darabot, és be legyen mutatva. Engem viszont a Kertész úgy tájékoztatott, hogy a Bán Palival felvette a kapcsolatot, és minden rendben, oké, mehet a darab. Nálam gépelt példány volt, nem kézirat. Az első és a második felvonás szintén gépelve, de a második javítgatva, össze-vissza, mert az még nem volt teljesen komplett.

– És a harmadik felvonás?

– Azt Kertész Imre írta. Az lehet, hogy a sztorit ő már ismerte Bán Páltól, mindenesetre formába ő öntötte a harmadik felvonást, hogy bemutatható legyen.

– Gobbi Hilda, aki a mama szerepét játszotta, úgy tudta, hogy a darabot Bán Pál írta, de Kertész Imre neve alatt jelent meg azért, hogy a honoráriumból segítse a Bán szülőket.

–Igen, igen, igen – nyomatékosít a főszervező.

– Bán Pál azt állítja, hogy Kertész Imre soha többé nem kereste meg szüleit, nem támogatta őket. Erről tud ön?

– Persze, tudom, hogy nem támogatta, miután Bán Pál öccsével, Pistával többször találkoztam. Ugyanakkor korábban bemutattam egy másik darabot is, a Feleség kis hibával címűt, ami szintén a Palié volt; annak viszont a honoráriumát én vettem fel, s továbbítottam is a Bán családnak.

– Mai fejjel hogyan látja az ügyet?

– Uram, ennek több mint negyven éve. Akkor mindenesetre aljasságnak tartottam. Most is annak tartom. Amikor az egész kiderült, hogy Kertész Imre semmiféle felhatalmazást nem kapott a Palitól, akkor a Bán Pistával, aki akkor termelési főosztályvezetője volt az alumíniumgyárnak, a szobájában összeültünk, s a titkárnőjének lediktáltuk az egész történetet. Amikor megcsináltuk a beadványt az ügyészségre, figyelmeztettek, s valami olyan indokkal vonták vissza, hogy nem jó dolog az, ha egy disszidált író itthon élő magyar író ellen pert indít.

– Valójában mikor is volt a bemutató?

– 1959-60-ban, de pontosan már nem emlékszem.

– Úgy tudom, hogy azóta Bán Pál és Kertész Imre nem beszélnek egymással.

– Igen, így van… Egyébként nálam, az Országos Rendező Irodánál körülbelül négyszáz Csacsifogat előadás ment, mi csak nagyobb helyekre jártunk. Később átvette a darabot a Faluszínház is, legalább kétezer előadást csinált belőle országszerte. Utána meg is zenésítették, a Vidám Színpad Kisszínpadán is ment legalább kétszázötven-háromszázszor.

– Mindebből azért lehetett bevétel.

– Hát, hogy az Istenbe ne lett volna? Ne viccelődjön! Kertész Imre rendes jogdíjat kapott, hogyne kapott volna. Természetesen hivatalosan. Nyilatkozta is, hogy ez hozta olyan állapotba, hogy tudott regényt írni. Ez oldotta meg az anyagi gondjait. Különben betevő falatja alig volt.

Bán István szemszögéből

– Kertész Imre azt kérte a bátyámtól, ajándékozza neki a Csacsifogatot, miután egy disszidens művét nem mutatják be. A bátyám a leghatározottabban elutasította a kérését – állítja Bán István. – Ennek ellenére bemutatták.

– Ön megpróbált tenni valamit ellene?

– Kállai Istvánnal beszéltem. Valami olyasmit mondott, hogy hagyni kell szegény Kertészt, lényegében ebből él.

– A Csacsifogat honoráriumából részesült ön, vagy kaptak belőle az önök szülei?

– Ezt nagyon könnyen meg tudom mondani: egy fillért se adott Kertész. Nem is jelentkezett. Ha jól emlékszem, a Kapornai Jóskával beszéltem, és voltam a szerzői jogvédőnél is. De, őszintén szólva, erre már borzasztóan nehéz visszaemlékezni. Nekem a Kapornaival volt valami más ügyem is, mert bemutatták a bátyám egy másik darabját is, a Feleség kis hibával címűt. Azután fizettek valamit.

– Ön olvasta a Csacsifogatot?

– Ismertem az eredeti darabot is, meg amit a Kertész neve alatt bemutattak. Nem hogy szó szerint, hanem szinte betű szerint megegyezett.

Gobbi Hilda feketéje…

Többszöri próbálkozás után 1964-ben hétnapos beutazó vízumot kapott Bán Pál. A budapesti Royal Szállóban lakott, ahová a megérkezését követő nap délelőttjére bejelentkezett hozzá Kállai István barátja és társszerzője.

– Az étteremben a szokásos udvarias kérdések és válaszok után előhozakodtam a Csacsifogattal – eleveníti fel a történteket Bán Pál. – Kállai kategorikusan kijelentette, hogy Kertésznek joga volt azt tenni, amit tett, mert egyébként éhen halt volna.

Arra a kérdésemre, hogy miért nem ő segített ezekben a nyomorúságos időkben, azt válaszolta, hogy én voltam Kertész legjobb barátja, azonkívül köztudomású, hogy én odakint milliomos vagyok. Majd figyelmeztetett, ha megpróbálnék Kertész ellen most már személyesen is eljárni, ő mindenképpen mellé áll, majd finoman célzott jelentős kapcsolataira. Ezt azonnal megértettem, ismerve ragyogó alkalmazkodási képességét. Felálltam az asztaltól, de mielőtt elmentem, udvariasan megjegyeztem, ha nem lennék most nem szívesen látott vendége az országnak, többször pofán csapnám. Soha többet nem találkoztam Kállaival.

Ugyanaznap este Bán Pál a Fészek Klubban összefutott Gobbi Hildával, aki Kertészt agyba-főbe dicsérte neki: “Imádom, mert aki ilyen kockázatot vállal, mint ő a barátja darabjának bemutatásával, az megérdemelné, hogy itt a Fészekben szobrot emeljenek neki.”

– Amikor Hilda megtudta tőlem az igazságot, dupla rumos feketét rendelt, és elhatározta, hogy késedelem nélkül kiheréli Kertészt. Erről sikerült lebeszélnem, majd odaültünk a Királyhegyi asztalához. Ott volt Fényes Szabolcs is, aki a Csacsifogat zenéjét írta, s aki addig szintén úgy tudta, hogy Kertész értem, illetve szüleimért vállalta ezt a valóban jelentős kockázatot. Miután Gobbi előadta a tőlem hallottakat, Fényes Szabolcs kifakadt…

– Királyhegyi egy hosszú, éjszakai, négyszemközti beszélgetés során, az Anna Presszóban meggyőzött arról, hogy ebből az üzletből csak vesztesként kerülhetek ki. Tulajdonképpen ott az Annában véglegesen lezártam ezt az ügyet. Legalábbis azt hittem.

– Visszautaztam Németországba, ahol számtalan elfoglaltságom volt, Kertészt és társait a Csacsifogattal együtt kitaszítottam az emlékezetemből. 1968-ban újra hazalátogattam, szüleim, egyéb családtagjaim és jó barátaim miatt.

Aztán hirtelen, minden indoklás nélkül, persona non grata lett Magyarországon. Tizenhét évig nem engedték haza. Se az édesanyja, se az édesapja temetésén nem vehetett részt.

Epilógus

Úgy tűnt, Bán Pál végleg kitörölte emlékezetéből a Csacsifogatot. De csak úgy tűnt.
– A radírgumi nem működött tökéletesen – jelenti ki Bán Pál. – Nemrégiben megtudtam, hogy Kertész egy televíziós műsorban eldicsekedett ifjúkori színpadi sikerével, a Csacsifogattal. Elmondta, hogy a darab jogdíjának köszönhető, hogy nyugodt körülmények között, anyagi gondok nélkül írhatta meg a Sorstalanság című regényét. Soha nem jártam volna el Kertész ellen, ha nem fedezem fel nyilatkozataiban teljes gátlástalanságát. Úgy érzem, felkavarta a múlt piszkát, de én ma már nem akarok se elnéző, se nagyvonalú, se feledékeny lenni. Ehhez nem is lenne jogom.


Kertész Imrét berlini rezidenciáján hívtuk először november 6-án, szerdán, kellemes hangú német hölgy vette fel a kagylót, s azt kérte, hogy interjúkérelmünket faxon vagy e-mail-en küldjük el, s ő továbbítja majd a Nobel-díjas írónak. Elküldtük az elektronikus levelet, másnap választ is kaptunk rá, nevezetesen Katharina Wiedemanntól, aki szívélyesen tudatta velünk, hogy sorainkat továbbította Kertész úrnak. Pénteken kapcsolatba léptünk egy honi kollégánkkal, aki már készített telefonon interjút a Nobel-díjas íróval. Elmondta, bár neki megvan Magda asszony – Kertész Imre feleségének – mobilszáma, de azt ígérete szerint (s tegyük hozzá: érthető módon) nem adhatja ki. Viszont segít nekünk. Arról tájékoztatott, hogy pénteken és szombaton Kertész Imre senkivel sem beszél telefonon, mert a Nodel-díj átadásakor elhangzó beszédét írja, sürgeti a határidő, ám vasárnap mód lesz a beszélgetésre.

Vasárnap este kollégánkkal ismét szót váltottunk, megtudtuk, hogy Kertész Imrének még a hétfőre is szüksége van beszéde megírásához, de kedden (12-én) már elhárul minden akadály. Délelőtt pihen az író és felesége, ebéd után Kertész Imre megnézi az újságokat, szereti olvasni a róla megjelent írásokat. Három órakor hívhatjuk – időközben rendelkezésünkre bocsátandó – rádiótelefonon. Ha nem vennék fel, Kertész Imréék hívják majd vissza a Soproni Ászt, hogy a beszélgetés létrejöhessen.

Kedden délben azért felhívtuk kollégánkat, aki így vette fel a kagylót: éppen most akartam szólni, hogy Magda asszony gyengélkedik, Kertész Imre a héten már nem nyilatkozik...

(Szenkovits Péter riportja, Soproni Ász - gondola - 2002. november 14.)

Kapcsolódó

Tóth Károly Antal: Nobelesdi 1. rész

Tóth Károly Antal: Nobelesdi 2. rész

Tóth Károly Antal: Nobelesdi 3. rész

Interjú: Imre Kertesz: a kommunizmust örökítettem meg a Sorstalanságban