Újabb vasárnap, így újdonsült erővel vetjük bele magunkat az elmúlt időszak mocsarába. Alapanyag persze van bőven, ebből is látszik, hogy bizony zajlik az élet „haladóéknál”. Nem is szaporítom tovább a szót, vágjunk hát bele!
3. Amíg mások szép nagy házról, drága kocsiról, munkahelyi előléptetésről álmodoznak, addig valaki ördögszájról. Ez egy – kivételesen nem nyugatról, hanem elviekben Oroszországból – indult őrület, amely során az alany átalakítja ajakformáját. Hogy ki a fenének jut eszébe ilyen és ez miért jó, arról az égegyadta világon fogalmam sincsen. Mindenesetre, hogy elképesztő módon undorító, az is biztos.
(Fotó: Instagram/@gladyshevapermanent,@frithacresp)
Ha ez még nem volna elég, a nők után most már a férfiak is hódolnak az „új trendnek”, már amennyiben nevezhetjük férfinak az ilyet. Ha másra nem is, szimbolizmusra viszont tökéletesen alkalmas a jelenség. Hiszen hogyan is szemléltethetnénk jobban haldokló civilizációnkat, mint a testi-lelki hanyatlás bemutatásával, amikor is a humanoid alany már testileg is eltér attól, ahogyan eredetileg megalkották, s egyáltalán nem – ahogy arról az „ördög” negatív elnevezés is tanúskodik – a jó irányba. Mondjuk, az éremnek van másik oldala is, legalább önként megjelölik magukat, ahogyan ’44-ben is megjelölték… Na jó, hagyjuk.
2. Sosem szerettem a valóságshow-kat. A Való Világhoz hasonló szennyműsorok csak még jobban elhülyítették az amúgy is egyre mélyebbre süllyedő társadalmat, és szögezték le naponta a tv elé szerencsétlen áldozataikat. Ám amíg Magyarországon csak mutatóba tettek be egy-egy „mást” az ilyen műsorokba, addig Németországban már van egy egész valóságshow, amely csak és kizárólag transzvesztitákat vonultat fel. A show címe Queen of Drags, a résztvevőknek pedig hétről hétre különböző feladatokat kell megoldaniuk a színpadon, a zsűritől legkevesebb pontot kapó egyén kiesik. Ahogy a műsor címe sugallja, a végén „királynőt” választanak. Férfiakból. Ugyanis a drag queen, polkorrektebb nevén „nőimitátor”, az a személy, aki kihívó női ruhákban, sminkben, különböző buzibárokban, szórakozóhelyeken lép fel, általában zenés műsorszámmal. Ha másból nem is, a hangjukból rögtön fel lehet ismerni, hogy valójában férfiakról beszélünk. A női öltözék, ugyanakkor a férfihang, illetve a férfias gesztikulációk pedig olyan összképet adnak az alanynak, mintha valami földöntúli démonnal találkoznánk.
(Kép: ProSieben/Martin Ehleben)
Valóságshow lévén a résztvevők, addig, amíg fut a műsor, egy villában laknak, értelemszerűen minden héten távozik a legkevesebb pontszámot kapott versenyző. Ez az egész borzalom pedig főműsoridőben pörög a német Pro 7 csatornán, amely az egyik legnézettebb adó az országban. Főműsoridő lévén pedig törvényszerűen nézik fiatalkorúak is, akik abban a szellemben nőhetnek fel, hogy ez „normális és elfogadott”. A zsűri tagjai között pedig olyan neveket találunk, mint a szupermodell-műsorvezető Heidi Klum. Klum a házastársa a „brit”, valójában nigériai Seal nevű fekete énekesnek, három közös gyermekük van. Klum tehát első számú „race mixing” aktivista, aki saját magán demonstrálja a multikulti „előnyeit”. Így, ha nem is transzvesztita, beleillik a műsor képébe. A zsűri másik jómadara a továbbra is borzasztó Conchita Wurst, aki pedig azt gondolta, hogy a „szakállas nő” ömlengése nélkül lemehet egy ilyen műsor, az tévedett.
Hasonlóan nézhetett ki Németország politikai és kulturális térképe a 30-as évek hajnalán is, csak hát akkor egyrészt még nem létezett televízió, másrészt pedig voltak hazafiak, akik az erkölcsi fertőt hirdető egyéneket szépen kezelésbe vették, az azt propagáló, a német történelmen gúnyolódó szórakozóhelyeket pedig a földdel tették egyenlővé. Mit nem adnék most is egy hasonló „népi mozgalomért”.
1. Ha már szóba esett ma az ördögszáj, nézzük meg, hogyan építi be magát az LMBTQ-lobbi a templomok falai közé. Adott egy kultúrmarxista, nyíltan leszbikus „művész”, Elisabeth Ohlsson Wallins, aki fogta magát, és a teremtés történetéből kiragadott, Paradicsomban játszódó Ádám-Éva-jelenetet átalakította homoszexuális témájúvá. Ezt követően az égetnivaló "oltárképet" odaajándékozta a svédországi (hol másol) Malmö Szent Pál-templomának, ahol a templom női (!) lelkésze (Svédország evangélikus egyházáról van szó, további néhány istentelen ámokfutásukról a kapcsolódó anyagok között - a szerk.), Helena Myrstener örömmel kifüggesztette azt.
(Elisabeth Ohlsson Wallins felvétele)
Vélhetően – gondolom én – ez tehát a világ történetének első homoszexualitást propagáló oltárképe, amely különösen azért bajos, mert a Biblia tanítása szerint a másság nem elfogadható dolog, hiszen nem tükrözik Isten akaratát és törvényeit. A nyugati világ ezt persze rögtön kiforgatja, s keverni kezdik a keresztény tanítást a liberális dogmákkal, miszerint minden ember egyenlő, így Isten szemében is bizonyára mindannyian egyenlők vagyunk. Persze a liberálisoknak kizárólag addig elfogadható a kereszténység, amíg ezen „elvek” mentén működik, a keresztes lovagok eszménye nyilván már nem különösebben tetszene nekik.
A három történetből leszűrhetjük, hogy az LMBTQ-lobbinak nincsen semmiféle gátja. Legyen szó esztétikai kérdésekről, televíziós műsorról, vagy éppen Isten házáról, mindenhol ott vannak már, s senki ne higgye, hogy megelégednek majd ennyivel. Az ilyen agresszív vírus addig terjeszkedik, amíg a gazdatest hagyja. Ha pedig túl sokáig hagyja, az élősködő elszívja előle a forrásokat és a gazdatest elpusztul.
Hagyok egy hetet, hogy mindenki megeméssze az olvasottakat, majd pedig jövő vasárnap új listával jelentkezem.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Kapcsolódó:
- Svéd evangélikus egyház: nem polkorrekt Istent Úrnak szólítani
