Ugrás a cikkhez
Reklám

A Blenheim-kastély barokk műemlék épületéből elloptak egy 1 millió font értékű 18 karátos arany WC-csészét – írta a BBC. A bűncselekmény miatt a kastély zárva tart.

Az eset szombat virradóra történt. A tolvajok komoly károkat és csőtörést is okoztak a lopás során. A rendőrség szerint az elkövetők két autót használtak, és a helyszínről elmenekültek. Ugyanakkor egy 66 éves férfit őrizetbe vettek – számolt be a nem mindennapi bűntényről a BBC.




A tömör arany WC, amely Maurizio Cattelan olasz művész alkotása csütörtök óta látható az Oxford melletti Woodstockban, amely Winston Churchill szülőhelye is egyben. Korábban a Guggenheim Múzeumban volt kiállítva.

A hírekbe akkor került be, amikor Donald Trump Van Gogh képeket szeretett volna kikölcsönözni a múzeumtól, de ezt a New York-i múzeumvezetés elutasította, és a festmények helyett az arany WC-csészét ajánlották fel.

A 18 karátos WC egyébként nemcsak műalkotás, hanem használni is lehetett, igaz személyenként maximum három percig, hogy elkerüljék a nagy sorokat.

A kastély igazgatója sajnálkozását fejezte ki az eset kapcsán, de megjegyezte, hogy talán ez is hozzájárulhat ahhoz az olasz művész alkotása halhatatlanná váljon.

A Blenheim-kastély Marlborough herceg tulajdonában áll.

(Híradó)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából