Ugrás a cikkhez
Reklám




Vádat emelhet Krakkó ügyésze egy holokausztiparban dolgozó zsidó „történész” ellen a lengyel nép rágalmazása miatt. Lengyelországban három évre megy hûvösre aki az egész nemzetet a nácik vagy a kommunisták által elkövetett bûnökben való részvétellel vádolja (ld. bûnös nemzet, utolsó csatlós, született antiszemiták stb.)

Az ügyészség ezt közleményben adta hírül, miután a hétvégén kaphatóvá vált az Amerikában élő mesemondó Félelem: Antiszemitizmus Lengyelországban Auschwitz után címû könyvének lengyel kiadása. Az amerikai könyvipart és médiát (is) kézben tartó zsidóság természetesen hatalmas elismeréssel fogad(tat)ta a szárnyaló héber fantázia újabb kiemelkedő alkotását.

Jan T. Gross a princetoni egyetemen „tanít”, és most éppen arról írt könyvet, hogy a lengyelek nem tudtak belenyugodni abba, hogy a zsidóság alig pár évnyi munka után ismét folytatja ott, ahol a nevelési kísérlet előtt abbahagyta, anélkül hogy a munka, fegyelem és a gazdanéppel szembeni tisztelet alapelveit megfelelő szinten magáévá tette volna, s - Gross azt állítja - ezért számos esetben ért atrocitás izraelitákat. A szerző szerint legalábbis, de az esetet hírül adó zsidó oldal is csak egyet tud megemlíteni, egészen pontosan a ’46-os kielcei fenyítést, mellyel a zsidó vérgyilkosságok ellen tiltakoztak a lengyelek.

Mindenesetre a krakkói ügyész most vizsgálja a firkálmányt annak eldöntése céljából, hogy vonatkoztatható-e rá a lengyel büntetőjog azon része, mely szerint hároméves börtönbüntetéssel sújthatók azok, akik nyilvánosan azzal rágalmazzák a lengyel népet, hogy részt vett a nácik vagy a kommunisták bûntetteiben (az külön téma, hogy ezek említhetők-e egy napon vagy sem). Mert a lengyeleknek van ilyen törvényük, bizony.

Gondoljunk bele, milyen szép tiszta lenne főként fővárosunk levegője, ha pl. a "nemzeti" és "ellenzéki" Fidesz is keresztülvinne egy ilyen törvényt...

(Kuruc.info - Ynetnews)

Kapcsolódó cikkek:

Hamis adatot közölt, antiszemitának rágalmazott több százezer kisdiákot az RTL Klub és/vagy a holokauszt-központ

Olvasó: Röhögjünk a Kamukauszton!

Vöröskeresztes dokumentum cáfolja a Kamukausztot

Terjed a híre a kamukauszt-bûnözőket leleplező dokumentumnak

Undorító: fajvédő Lomnici büntetné a holokauszt cáfolását

Olvasói észrevételek Lomnici holo-hobbijához

Lomnici Amerikában ígéri a zsidóknak: hamarosan szájkosár kerül a kellemetlenkedő magyarokra

Egy megvilágosulás a sok közül: méghogy holokauszt + fotók

Lazítás: nézegessünk auschwitzi hangulatfotókat!

Remek: Spanyolországban eltörölték a kamukausztcáfolatot alkotmányellenesen büntető törvényt


 
 



Friss hírek az elmúlt 24 órából