A Wehrmachtnak számos folyón át kellett kelnie a hatalmas szovjet területeken. Ezért a folyóátkelés egy elengedhetetlen képesség volt, amit számos alkalommal demonstráltak is. A Vörös Hadsereg számára ez szintén elengedhetetlen volt. Az alábbi írásunkban ennek a két haderőnek a technológiáját hasonlítjuk össze.
1941 nyarán az átlagos folyók leküzdésére a szovjet és a német hadosztályoknak is voltak hidász egységei. A standard német hidász alakulatok képesek voltak egy 84 méter hosszú és 8 tonna teherbírású, vagy egy 54 méter hosszú, 16 tonna teherbírású hidat építeni. 1941 végére a szovjetek elvették a hadosztályoktól a hidász egységeket, és centralizált irányítás alá vonták azokat.
A szélesebb folyókon keresztüli támadásra a német haderő könnyűrohamcsónak-osztag (leichtes Sturmboot-Kommando) egységeket állított fel. Ezek egyenként 81 rohamcsónakkal rendelkeztek. A német rohamcsónakoknak az volt az előnye, hogy mindegyik fel volt szerelve belsőégésű motorral, ami miatt sokkal gyorsabban jutottak át a túlpartra.
Német katonák Sturmbootot helyeznek a vízre
Az oroszok egy másik technológiát, az összehajtható csónakot alkalmazták. Annak az volt az előnye, hogy könnyebb volt szállítani.
A német hadosztályok rendelkeztek felfújható gumicsónakokkal. Ezek alkalmazhatóak voltak kisebb és nagyobb átkelésekhez is, és lehetett velük gumicsónak-alátámasztású hidakat építeni. Öt könnyű gumicsónakkal egy 24 méter hosszúságú hidat lehetett építeni. Ezekhez rendelkeztek a csónakok gyors felfújását segítő kompresszorokkal is.
Német katonák kisebb gumicsónak-alátámasztású hídon kelnek át
A németek használtak gyorstelepítésű hidakat (Kradschützensteg). Ezek a parttól távol összeállíthatóak voltak és utána vitték a helyszínre, majd a helyére illesztették. Ezek tipikusan gumicsónakokkal voltak alátámasztva, és könnyű járművek, könnyű lövegek és gyalogosok tudták használni.
Gyorstelepítésű híd
A német harckocsikra a háború első felében jellemző volt, hogy - a könnyebb fegyverzet és a páncélzat miatt - viszonylag könnyűek voltak. Ennek nyilván volt hátránya is, viszont a páncélosok tömegének limitálása a folyóátkelések esetén előnyt jelentett.
A háború folyamán a standard német katonai hidak teherbírása 16 tonna (amit a háború elején megnöveltek 20 tonnára). Ezért ha át akartak kelni a segítségükkel, akkor a páncélosok nem lehettek nehezebbek ennél. A háború első felében gyártott német tankok ezt a határt (lényegében) be is tartották, ami jelentősen fokozta a mobilitásukat.
Később, amikor a németek elkezdtek nehézpáncélosokat gyártani, akkor új hidakat is kellett azokhoz gyártani.
Német harckocsi katonai hídon kel át az Aisne folyón, 1940, Franciaország
A történelemben a szovjetek gyártottak először tömegesen úszó harckocsikat. Azok lényegében annyira könnyű kis harckocsik voltak, hogy fent maradtak a víz tetején. A szovjetek ilyenből több ezerrel rendelkeztek a Barbarossa-hadművelet kezdetekor. Ennek a megközelítésnek az volt a hátránya, hogy az így tervezett harckocsik páncélzata és fegyverzete nagyon gyenge volt, különben a vízbe süllyedtek volna.
Szovjet úszó harckocsik
A németek a harckocsik vízen való átkelésének egy másik módját fejlesztették ki, amit Tauchpanzernek (merülő páncélos) hívtak. Ezek levegőcsővel felszerelt és vízbetörés ellen szigetelt, amúgy más szempontból szokványos tankok voltak. Ennek a megoldásnak az volt az előnye, hogy mivel a páncélos a folyómeder alján haladt, ezért nem kellett könnyűnek lennie. Emiatt ezt bármekkora harckocsi alkalmazhatta. A Barbarossa-hadművelet kezdete utáni napokban a német 18. páncélosezred ezzel a technológiával átkelt a Bug folyón. Ez a módszer lényegében megegyezik a modern harckocsikon alkalmazottal.
Tauchpanzer, 1941-ben
A szovjetek egyik módszere a víz alatti híd volt. Ennek az volt az előnye, hogy légi felvételeken kevésbé látszódott, ami csökkentette a bombázás esélyét. Emellett ha észrevették, akkor is nehéz volt lerombolni. Alacsony vízállás estén lehetett használni
A történelem első sorozatban gyártott hídvető páncélosa, a német Brückenlager IV. Ez a jármű a Pz 4 közepes harckocsin alapult, és az 1940-es nyugati hadjárat idején használták. Viszont a hadjárat után a németek úgy döntöttek, hogy még 1940-ben visszaalakították a járművek nagy részét harckocsinak, bár újabb, fejlettebb verziókat is gyártottak
Egy másik hídvetőpáncélos-fejlesztés, az Infanterie Sturmsteg IV (gyalogsági rohamhíd) volt. Ezt szintén a Pz 4 harckocsiból kiindulva hozták létre. A Sturmsteg 50 métert tudott áthidalni. Ezt annak köszönhette, hogy a hidat nem ollószerűen rakta le, hanem tűzoltólétrához hasonlóan vetette előre. Az 1940-es hadjáratra két példány készült el. Későbbi sorsuk nem ismert
(Olvasónktól)
Források:
https://ww2-weapons.com/red-army-1941/
Alex Büchener: The German Infantry Handbook
Gordon L Rottman: World War 2 River Assault Tactics
https://graham64.wordpress.com/2016/02/29/tauchpanzer/
https://www.feldgrau.com/WW2-German-Light-Storm-Boat-39
http://www.riversimulator.org/Resources/History/Hoops/BoatHistory/03/GermanInflatables.pdf
https://www.lonesentry.com/articles/misc_mar43/index.html
https://www.lonesentry.com/articles/ttt07/submerged-bridge.html
http://fingolfen.tripod.com/panzer4/bruckenleger.html
https://www.honvedelem.hu/cikk/59508_athidalo_megoldasok
http://panzerivtheworkhorse.blogspot.com/2015/03/pz-kw-iv-infanterie-sturm-steg.html
Kapcsolódó: Olvasónk írása: Május 8. az európai győzelem vagy Európa legyőzésének napja?
