A május elseje, avagy a „munka ünnepe”, ahogyan a szakzsargonban nevezik, szervesen összefonódott a kommunizmussal, amit Magyarországon még megfejelhetünk a „legvidámabb barakk”, a „gulyáskommunizmus” és a „kádári nosztalgia” kifejezésekkel. A nagy felvonulások, a kommunista vezérek dicsőítése, a lumpenproletariátus olcsó sörrel és silány virslivel való zabáltatása akár szimbolikája is lehetne a teljes elhülyítésnek, amit a kommunisták véghez vittek – természetesen nem csak a munkásság körében. A május elseje mindenről szólt, csak az emelkedettségről, a nemzet és a társadalmi osztályok magasabb rendű célkitűzéseiről nem. Normálisabb időkben egy úgynevezett „népünnepély” pedig erről kéne, hogy szóljon.

Két hónapja elindítottam egy harmadik birodalomról szóló sorozatot, amelyben – sok más forrás használata mellett – kiemelten hasznosítjuk a finn Johannes Öhquist A Führer Birodalma című könyvét, amelyet itt és most ismét ajánlok minden kedves olvasónak. A téma ezúttal tálcán kínálja magát. Szeretném bemutatni, hogy bizony nemcsak a kommunistáknak, szociáldemokratáknak voltak elképzelései, hogyan is kéne megszervezni az ország egyik tartóoszlopát, a munkásságot, hanem bizony a nemzetiszocialistáknak is. Mindezt a nagy terjedelem miatt három cikkben. Vágjunk is hát bele!

Hitleréknek a hatalomátvételt követően egy országot kellett megszervezni és talpra állítani. Az ideológia kiépítése mellett olyan napi és földi gondokkal is meg kellett küzdeni, mint például a sok millió ember foglalkoztatása, emberi bérek biztosítása. A háborús vereség és azt követő weimari káosz nem hozott stabilitást az emberek életében, kiszolgáltatottnak, megalázottnak érezték magukat. Élőlények vagyunk, így tetszik, nem tetszik, ránk is vonatkoznak az olyan alapfeltételek, mint például a táplálkozás. Az állatvilággal ellentétben azonban az emberek ezt munkával, illetőleg a munkáért járó illetményből fedezik. Lényeg a lényeg, erős államot elégedett emberekkel lehet építeni, ennek pedig a tisztes megélhetés és a kiszámítható, stabil élet az alapja (ezt a mondatot ajánlom figyelmébe a mai politikusoknak is).

A Német Munkafront zászlaja
A munkásság és az ehhez tartozó szociális alapok megszervezése rengeteg erőfeszítésbe került. Ennek lett az alapja a Német Munkafront, vagyis a Die Deutsche Arbeitsfront (ezentúl csak „DAF”). A szervezet történetéről egész könyvet lehetne írni, így nyilvánvalóan nem tudunk és nem is fogunk belemenni minden vele kapcsolatos apró részletbe. A németek érdekeit nem szolgáló szociáldemokrata szakszervezetek feloszlatása, az ebben résztvevő emberek átszervezése a DAF-ba, az új rendeletek és törvények meghozatala kötötte le az új kabinetet az első hónapokban. Fontos leszögezni, hogy a régi szociáldemokrata szervezetek alkalmazottai nem érezték, hogy a feloszlatás ellenük irányul, hiszen nem is ez történt.

Vessünk pár pillantást a munkával kapcsolatos nemzetiszocialista programpontokra:

• „Minden állampolgárnak egyenlő jogokat és kötelességeket!”
• „Minden állampolgárnak legelső kötelessége legyen szellemi téren, vagy testi munkával alkotni.”
• „Az állam kötelessége, hogy elsősorban az állampolgárok kereseti és megélhetési lehetőségéről gondoskodjék.”
• „Munka és fáradtság nélkül nyert jövedelmek megszüntetése.”

Minden német elemi joga volt tehát a munkához való jog, miközben a munka egyfajta méltóságot is biztosított az érintetteknek, eltörölve ezzel a lumpenproletariátust. Ahogy Öhquist találóan írja, az állam és a párt célja, hogy minden munkásnak megélhetést biztosítson, amivel egyszersmind a munkást szabaddá és önállóvá teszi. Mivel a nemzetiszocialista gazdaságpolitika a tőke vásárlásától és a konjunktúrától is függetleníteni kívánta a munkát, amely alapvető jog is volt, megszűnt az „állami gondoskodás” és a „munkásság felszabadítása”, amit a marxisták óhajtottak és helyébe lépett a jogkövetelés szimpla kielégítése.

Dr. Robert Ley, a Német Munkafront vezetője

A korábban említett Német Munkafrontot 1933. május 5-én alakították, az első nagygyűlésre öt nappal később, május 10-én került sor Berlinben. A munkafront vezetését korábbi nemzetiszocialista üzemi sejtszervezetek látták el, melyet két szakágra osztottak. A munkafront mindennapi működését pedig szakhivatalok irányították. A szervezet vezetője a régi veterán nemzetiszocialista, dr. Robert Ley volt. Öhquist adatai szerint (1938) kereken 32 ezer tisztviselő dolgozott a DAF-nál, tiszteletbeli szolgálaton pedig ennél is több, másfél millió tisztviselő volt. A hivatásszerű munkatársak egyharmada nő. A DAF első száma célja „valamennyi németnek kialakítani népi és munkaközösségét” mely mottó alatt kiépítették az egész Németországot átívelő szervezetet.

Az ország újjáépítése, a munkásság megszervezése, a marxista hangok lecsitítása olyan professzionalizmust követelt meg az új vezetéstől, amely indokolta az első olvasatra talán kicsit bonyolult munkaszervezést, a DAF sokszintű, nehezen átlátható felépítését. A DAF egyes szakágainak elnevezéseivel és konkrét feladatköreivel ellenben nem kívánom untatni a kedves olvasókat.

Az értekezés második részében a munkafront mint gigantikus szervezet általános célkitűzéseivel és ezek gyakorlati megvalósításával fogunk foglalkozni. Folytatása következik!

Ábrahám Barnabás - Kuruc.info