(Forrás: Dúró Dóra Fb-oldala)

Frissítés: Szélsőliberális fellépő és a szokásosan kínos sneiderizmus



"Profi" háttér a Jobbik rendezvénysátrában



Koncert a Jobbik színpadán az SZDSZ kampányfilmjeinek szélsőliberális zeneszerzőjével (lásd a kapcsolódó anyagunkat)

A teljes csőd ellenére Sneider Tamás Jobbik-elnök most sem szégyellte egyenesen azt hazudni, hogy "Eddigi legnagyobb családi majálisát tartja a Jobbik. Jól látható, hogy családok ezrei vannak már most is itt a mi majálisunkon". Íme a csodálatos videó, amelyből - ha a "szeretet ünnepétől" a naivitásig átitatva feltesszük, hogy mégsem lódított - kiderül, hogy a pártvezető nemcsak a törvénykezés mestere és kiváló történész-demográfus, de számolási módszerei is figyelemre méltóan unortodoxok.

Tény, hogy az eseményekről szóló képösszeállításokban könnyű csalni vagy jóhiszeműen tévedni, de a Jobbiknak a saját videójában sem sikerült az elnök abban ebben elhangzó szavait alátámasztani, bár a jelek szerint túl korai rántotta iránt érdeklődő vendégsereg után az eddigi legkínosabb Jobbik-majális is óriási sikernek tűnhetett a négyévente kormányt buktatók számára.

Olvasóinkat megnyugtatjuk: nálunk jobban senkit nem untatnak a "szociális néppárt" újabb és újabb mélységei (egyébként unjuk a cigánybűnözést, a nyugati gendermániát, a terrorizmust, az alkoholista Junckert, Gyurcsányt és a fideszes szabadrablást is, mégis foglalkozunk velük), de a hullámsírba merülés dokumentálása egy olyan portálon, amely végigkövette a Jobbik felemelkedését, elkerülhetetlen, struccpolitika lenne nem foglalkozni a metamorfózisukkal és annak a korábbi sikeres tömegrendezvényeikre gyakorolt hatásokkal.

A két párt rendezvényének összehasonlításáról a szélsőliberális 444 is közölt egy érdekes összeállítást, az ő nézőpontjuk eltér a miénkétől, ahogy az értékrendünk is, ez pedig csöpög a szövegükből, de a nyilvánvaló nekik is feltűnt:

Az első benyomás: tényleg mintha csak a masszív Mi Hazánkból vált volna ki a Jobbik nevű lelkes amatőr társulat. Toroczkaiék majálisa felé már a sziget bejáratától táblák mutatták az irányt, megérkezve aztán alig lehetett látni a Betyársereg-merchpultokat a Csíki sör-zászlóktól, és az egész helyszín úgy széjjel volt brandingelve logókkal-matricákkal-feliratokkal, hogy egy corgisminkelő kiállítás marketingesei is elismerően csettintettek volna a betyárostorukkal.

Egy mezővel arrébb, mindenféle kitáblázás nélkül viszont első ránézésre mintha a Közép-Magyarországi Bérszámfejtő és Pályázatlábjegyzet-értékelő Egyesület tartott volna diszkrét családi állománygyűlést: lényegesen szerényebb létszámú közönség lézengett, egyetlen bőráru- és pólóárust lehetett látni, a délelőtt első felében pedig úgy tűnt, mintha direkt eldugták volna a Jobbikra utaló jeleket, hogy az emberek csak úgy betévedjenek ugrálóvárazni a gyerekekkel és „lökd meg a kecskét” játékot űzni. (Később kikerült néhány Jobbik-lobogó, és délutánra valamivel többen is lettek a közönségben itt is.)

Roynak egy kicsit még hiányzik a nemzeti rock, Gyöngyösi örül annak, hogy árulásukkal elűzték egykori támogatóikat és bajtársaikat

A zsidó lapnak is feltűnt a zenei felhozatalt tekintve a különbség, és fel is tettek pár kérdést:

Sneider Tamás kérdésünkre azt mondta, szerinte egy családi majálishoz teljesen jól illettek a zenekarok, akik felléptek náluk, de azért elismerte, hogy kicsit hiányzik neki a nemzeti rock.

Puzsér Róbert viszont azt mondta, hála istennek, hogy nem a Kárpátia mellett kellett szerepelnie. Szerinte viszont a Jobbik identásvákuuma egy lehetőség is egyben, „ezt a jobbközepet most meg lehet tölteni tartalommal”. A két tábor közötti különbségről Gyöngyösi Márton azt mondta, „örülünk annak, hogy akik ott vannak a sövény túloldalán, már nem minket boldogítanak”.

A Mi Hazánkos Novák Előd ezzel szemben kérdésünkre azt válaszolta, örülnek, hogy a nemzeti rock velük tartott. Szerinte a Jobbik már nem is a vetélytársuk, mert inkább a baloldali szavazókra hajtanak, és szerinte több politikus már nem fog átlépni, legfeljebb a tagság szintjén lehet még változás. Megkérdeztük, minek köszönhető a feltűnően jó szervezettség - Novák szerint annak, hogy a korábbi Jobbik-majálisok szervezői már velük vannak.

A Mi Hazánk majálisáról:

- Nagy siker volt, több ezer résztvevőt vonzott a Mi Hazánk első majálisa

- Toroczkai: mindenki készülhet a Magyar Gárda újjászervezésére

Friss: Závecz-felmérés: a Fidesz tízszer, az MSZP és a DK együtt négyszer annyi szavazatra számíthat, mint a küszöbig süllyedt Jobbik

Kapcsolódó: Az összes nemzeti zenekar kikosarazta a Jobbikot, a szomszédos Mi Hazánk-majálison lépnek fel