Ugrás a cikkhez
Reklám

Egyes helyeken régebben népszokás volt, hogy húsvétkor elégetnek egy Júdás-figurát. A cseheknél idén csak egy rőzsefigura került a máglyára, egy lengyel faluban azonban egy "antiszemita zsidóábrázolásokra hasonlító figurát" vertek gyerekek botokkal, majd gyújtottak fel helyiek a szokás keretében, írja az Independent.

A Zsidó Világkongresszus gyomorforgatónak nevezte az esetet, nemcsak a bábu külseje miatt, hanem azért is, mert a második világháború előtt a Júdás-égetés szokása nem titkoltan antiszemita töltettel rendelkezett.

"A zsidókat mélységesen zavarja e hátborzongató feléledése a középkori antiszemitizmusnak, amely elképzelhetetlen erőszakhoz és szenvedéshez vezetett" – olvasható Robert Singer, a JWC vezetője által jegyzett nyilatkozatban.

A Twitter-bejegyzésen alul látható a kifogásolt bábu, fönt pedig ugyanerről a népszokásról egy kép a 30-as évekből. A modern figurának jól láthatóan fekete kalapja és szép nagy kampós orra van.

Polska. Pruchnik. Rok 1930 i 2019.
Poland. Pruchnik. 1930 and 2019. pic.twitter.com/zuE0xFXtmk

— Jack #CSB (@zKaszebe) 2019. április 21.

Az Ekspres Jaroslawski című regionális lap nem tudta kideríteni, ki kezdeményezte, hogy tíz év után újítsák fel a népszokást, amelyet "agresszív antiszemita színezete" miatt 2009-ben a katolikus egyház is betiltott.

Z okazji Wielkanocy doro¶li i dzieci (sic!) w Pruchniku okładaj± kijami kukłę Judasza, której następnie obcina się głowę (z pejsami, a jakże). Na koniec tej uroczej krotochwili kukłę trawi± płomienie. https://t.co/ptZS401dqD pic.twitter.com/90T0xDA32B

— Stefan Skrupulatny (@skrupulatny) 2019. április 21.

(Independent - MTI - Index nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából