
Keresztállításra<br />nem jár
A Legfelsőbb Bíróság cionista elnöke az év legnagyobb eredményének azt nevezte évértékelőjében, hogy a bíróságok megőrizték függetlenségüket és semlegességüket. A valóságban minden tény és felmérés cáfolja az alkotmányellenes szájkosártörvényt javasló, valamint nyíltan és törvénytelenül politizáló alkoholista hazugságát. Lomnici Zoltán arról vakerolt, hogy Sólyom is azt mondta, hogy a bíróságok függetlenségéhez nem férhet kétség, mert a lehetséges legnagyobb szervezeti függetlenséget harcolták ki maguknak. Hasonló következtetést vont le az Eötvös Károly Intézet tanulmánya, valamint egy, az ügyvédek körében készített felmérés eredménye is - hazudott még nagyobbat a hanukagyertyákat gyújtogató kipás.
Érdekes módon mi úgy emlékszünk, hogy vért izzadva, haveri odaszólásokat és felettesi hatalmat latba vetve is csak alig 50-58%-ra sikerült kihozni az ügyvédek körében készített felmérést - ami távol sem azt jelenti, hogy az összes ügyvéd úgy gondolná, ellenkezőleg: ekkora aránynál már régen baj van, állapítják meg jobb helyeken.
Más eredményre emlékezünk a tanulmány kapcsán is.
De döntsenek olvasóink, ez a mi karácsonyi játékunk. Még a megfejtést sem kell beküldeniük, viszont gazdagabbak lesznek egy félig saját vívmányú leleplezéssel. Alább bemásoljuk az erre vonatkozó kéthetes hírt. (Sólyom beszólását engedelmükkel nem tekintjük sem relevánsnak, sem hitelesnek.)
A magyar ügyvédeknek csak valamivel több mint a fele gondolja úgy, hogy a magyar igazságszolgáltatás pártfüggetlen lenne - állapította meg az a felmérés, amelynek néhány jellemző adatát kedden ismertette Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke.
Lomnici Zoltán kedden átadta Bánáti Jánosnak, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének azt a három tanulmányt, melyet az OIT készíttetett el az igazságszolgáltatás helyzetéről. Kiemelte, hogy az egyik tanulmányhoz kapcsolódóan végzett reprezentatív felmérés szerint az ügyvédek 50-58 százaléka úgy gondolja: a magyar igazságszolgáltatás pártfüggetlen.
Ugyanerre a megállapításra jutott a 900 oldalas tanulmány egyik készítője, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet is, amely kifejezetten a politikához való viszonyt vizsgálta. (Forrás)
(Kuruc.info - MTI - InfoRádió)