Ugrás a cikkhez
Reklám

Hétfőn késő délután halálos baleset történt Encsen: egy elhagyott, üresen álló épület tetőszerkezete beszakadt, és maga alá temetett egy a padláson tartózkodó nőt - közölte a Boon.hu.




A lap úgy tudja, nem véletlenül volt a nő egy – a helyszínről elmenekült és még nem azonosított – társával együtt az épület padlásán: jogtalanul mentek be, és elkezdték megbontani a tetőt, hogy faanyagot "nyerjenek ki" belőle.




A statikával azonban nem voltak tisztában, a tető kissé leromlott állapotát pedig nem vették figyelembe, így a rosszul megbontott tető teljesen rájuk szakadt.




A nő a helyszínen életét vesztette, míg társa elmenekült a helyszínről.




A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon elmondták, általános közigazgatási rendtartás keretében vizsgálják az eset körülményeit, melynek célja a helyszínről eltűnt személy felkutatása és a körülmények tisztázása is.

Kapcsolódó: Rezsicsökkentés cigány módra Jászapátiban





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából