Magyar szerzők is közreműködtek abban a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány elkészítésében, amely a világ eddigi legszélesebb körű őskori genetikai vizsgálatával fejtette meg az úgynevezett harangedényes kultúra egy régi rejtélyét.
A Brit-szigetektől Észak-Afrikáig, Portugáliától Budapestig számos olyan leletegyüttest találtak a Krisztus előtti 2700-2400 közötti évszázadokból, amelyeket egységes kerámiaművesség, főkét harang alakú edények, viseletként csontgombok, csontból készült csüngők, valamint rézből készült tőrök, íjászattal kapcsolatba hozható nyílhegyek és csuklóvédő lemezek jellemeznek – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján.
Ezeket a leletcsoportokat összefoglaló néven harangedény-jelenségként ismeri a régészet. A létrejöttükben szerepet játszó folyamatok megismerése régóta foglalkoztatja a kutatókat, hiszen így jobban megérthetnék ezt az európai rézkor és bronzkor határát jelentő időszakot. A legfontosabb kérdés, hogy egy ilyen nagymértékű egységes jelenségcsoport mögött mi állhat. Emberek, közösségek vándorlása, esetleg az új eszmék, hatások áramlása vagy netán mindezek ötvözete.
A kutatócsoport négyszáz őskori ember genetikai adatait elemezte
A fenti kérdésre kereste a választ az az európai és tengerentúli vezető kutatóintézetekből és munkatársaikból álló csoport, amely Európa területéről származó csaknem négyszáz őskorban élt ember genetikai adatait elemezte. A harang alakú edények egyik keleti elterjedési határát Budapest térsége jelenti, ahol a Duna mentén figyelhetők meg a korszak települései és temetői, bennük a keleti, nyugati és déli területekről érkező közösségek nyomaival.
A Budakalászon, Békásmegyeren és Szigetszentmiklós határában feltárt temetkezések elemzésével tizenhárom magyar régész, antropológus és genetikus kutató vett részt a tanulmányban az MTA BTK Régészeti Intézetéből és a Lendület Mobilitás Kutatócsoportból. A Budapest környékéről származó minták genetikai vizsgálatát az MTA Archeogenetikai Laboratóriumában végezték el.
A mostani vizsgálatok világítottak rá, hogy csaknem 90 százalékos volt a lakosság cseréje a szigeten
Kiss Viktória, a Lendület Mobilitás Kutatócsoport vezetője szerint az Krisztius előtt 2500 és 2200 között a mai Budapest környékén élt közösségek körében a Nyugat- és Közép-Európából érkező bevándorlók mellett a – genetikailag – újkőkori-rézkori gyökerekkel bíró helyi lakosok is megtalálhatók, akik minden bizonnyal felvették az új szokásokat, ugyanis sírjaikat részben az ideérkezők hagyományait követve alakították ki.
A szakember szerint az eredmények alapján megállapítható, hogy a harang alakú edények a közösségek jelentős vándorlása nélkül jutottak el az Ibériai-félszigetről Közép-Európába. Emellett fény derült a már korábban vizsgált, a kelet-európai sztyeppvidék felől Európát elérő gödörsíros kurgánok, az úgynevezett Jamnaja-kultúra közösségeinek Nyugat-Európa genetikai történetét befolyásoló hatására is.
Feltárt őskori sír Bojt határában 2014. szeptember 3-án. A debreceni Déri Múzeum régészei a Kárpát-medence első, geofizikai módszerrel azonosított kurgánja alatti központi sírt tártak fel. A jellegzetes rítusú temetkezés az őskori nomád nép, a Jamnaja-kultúra egyik képviselőjét rejtette (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)
Ezen keleti, sztyeppei elemek nyomon követésével igazolható lett a harang alakú edényeket használó közösségek tömeges áttelepülése az európai kontinensről a Brit-szigetekre. Ez utóbbi térség őskori genetikai képe mind ez idáig szinte ismeretlen volt.
A mostani eredmények arra utalnak, hogy a lakosság cseréje csaknem 90 százalékos mértékű volt a szigeteken, és ez a bronzkor hajnalán újonnan érkező népcsoport adhatta a mai brit populáció genetikai örökségének nagy részét.
Meglepő kapcsolatokat alakítottak ki egymás között az őskori embercsoportok
A folyóiratban egy másik cikk is megjelent, amelynek eredményei szerint Délkelet-Európa genetikailag és kulturálisan is jelentős csomópont volt az őskorban. A több mint kétszáz őskori ember genomszintű vizsgálata a térségben élő vadászó-gyűjtögető őslakosok és a Krisztus előtti hetedik évezred végén Anatóliából ideérkező első földművesek változatos kapcsolatairól árulkodik. Az eredmények bizonyos területeken gyors keveredésről, míg máshol egymás mellett élésről tanúskodnak.
A cikk gazdag genomikai sorozattal bír a Vaskapu környékén az újkőkorig túlélő, őskőkori halászattal is foglalkozó vadászó-gyűjtögető közösségből. Ugyan eddig kulturálisan elkülönültnek tűntek ezek a közösségek, most azonban az új genetikai adatok bizonyítják, hogy az őslakosok változatos kapcsolatokat létesítettek az Anatóliából érkező földművesekkel, akik közül néhányan átvették a halászó életmódot.
A Harvard Medical School laboratóriuma által vezetett nemzetközi kutatócsoport most először vizsgálta a nemek szerepét a keveredésben. Délkelet-Európában az őslakosságból férfiak és nők is beházasodtak az új telepesek közösségeibe, Közép-Európában azonban a vadászó-gyűjtögetők közül inkább a férfiak génállománya hagyott nyomot a földművesek között.
További érdekességeket árultak el a hétezer éves leletek
A tanulmány külön érdekessége, hogy a genetikai adatok alapján az Észak- és Közép-Európába tartó gödörsíros közösségek vándorlásánál jóval korábbi, időszámításunk előtti ötödik évezredre tehető sztyeppei genetikai hatásokat igazolt Bulgária területén.
Az MTA BTK Régészeti Intézetének Archeogenetikai Laboratóriuma Horvátországból származó minták, míg az ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszéke erdélyi rézkori leletanyagok elemzésével járult hozzá a munkához.
(MTI - Híradó nyomán)
