Az egyik terület, amiben a Wehrmacht jelentős mértékben változott és fejlődött a világháború folyamán, az a harcjárművek álcázó festése volt. Ebben cikkben ezt a folyamatot fogjuk bemutatni.
Álcázás a világháború előtt és a világháború elején
A Wehrmacht 1935-ös létrejöttétől egészen 1937-ig az előírt álcázási módszer harcjárművek számára a „Buntfarbenanstrich” volt. Ez a szó magyarra fordítva azt jelenti, hogy „tűzbiztos színes mintázat”. Három színből állt: barna, sárga, zöld. Ennek a mintázatnak az adja a jelentőségét, hogy ugyan '37-ben más mintázatra váltottak, de '43-ban visszatértek a sárga-zöld-barna mintázatra.
1937-ben megváltoztatták a rendszert, az új szín a szürke (Dunkelgrau) és a barna (Dunklebraun) keveréke lett. A két színből a szürke volt az alapszín, ami a harckocsik felületének kétharmadát borította, míg a maradékot barna foltok borították. Az egyik ok, ami miatt a Wehrmacht a szürkét választotta alapszínnek, az lehetett, hogy a Németországot körülvevő országok a zöld különböző árnyalatait már használták a járműveik festésére, aminek következtében a baráti tűz elkerüléséhez a Wehrmachtnak más színt kellett választania. A hivatalos indok a szürke alkalmazására az volt, hogy a szürke jól rejt a fák árnyékában, aminek következtében úgy álcázhatták a járműveiket, hogy árnyékban táboroztak.
Pzkfw 2 könnyű harckocsi a háború elején alkalmazott szürke-barna festéssel
Pzkfw 4 közepes harckocsi szürke-barna álcázással
A szürke-barna festés 1940 nyaráig maradt érvényben, bár már azelőtt is egyszínű szürke volt a járművek jelentős része, ami logisztikailag előnyös volt. 1940 nyarán az egyszínű szürke festés hivatalossá vált, és az maradt 1943 elejéig.
S. I. G. 33 önjáró löveg 1940, Franciaország
Felderítő páncélautó, 1941, Szovjetunió, porral erősen befedve
Az álcázó festéssel kapcsolatos változtatások 1940 után
Az első hadszíntér, aminél elhagyták a szürke álcázó festést, az az észak-afrikai volt. Ezen a hadszíntéren a szürke nem volt megfelelő, ezért a homoksárga és a sötétzöld kombinációjára tértek át kétharmad-egyharmad arányban.
Harckocsi sivatagi festéssel
1942-ben a sárga festék kifogyása miatt az észak-afrikai hadszíntéren áttértek a barna festésre.
Későbbi sivatagi festés
A Szovjetunió megtámadása után a keleti fronton kezdetben az egyszínű szürke álcázó festést alkalmazták. Mivel a keleti front déli részén nem volt elég erdő, a szürke alkalmatlannak bizonyult. Ezért 1943 elején új festésre tértek át, ami hasonlított a háború előtt alkalmazott Bruntfarbenastrich-ra, mivel sötétsárga (Dunkelgelb), olívazöld (Olivgrün) és vörösbarna (Rotbraun) színekből állt. Az alapszín a Dunkelgelb lett, amire zöld és vörösbarna foltokat és/vagy csíkokat festettek. Az új álcázási rendszer egyik tulajdonsága az volt, hogy nem írták elő központilag a mintázatokat, hanem hagyták, hogy azokat a fronton lévő egységek maguk dolgozzák ki, ami rugalmasságot adott a rendszernek.
Tigris harckocsi a Dunkelgelb kezdeti változatában
Előfordultak a régi és az új álcázás keverékét használó járművek is, például ez a Pzkfw 3, aminél a szürke alapra Dunkelgelbet és Olivgrünt festettek
A „Dunkelgelb-rejtély” és a harckocsik festése a háború végén
Az egyik jelenség, amivel az ember a szakirodalomban találkozik, az, hogy a különböző könyvek a Dunkelgelbet különböző színekkel illusztrálják, és számos esetben nem fűznek hozzá magyarázatot, hogy ez miért van így. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a Wehrmacht a Dunkelgelbet többször is megváltozatta, miközben az elnevezése továbbra is Dunkelgelb maradt.
A Dunkelgelb kezdetben tényleg sötétsárga volt, viszont már '43-ban megváltozatták az árnyalatát, '44-ben pedig átváltozatták szürkére, miközben az elnevezés továbbra is Dunkelgelb maradt. Sőt, a szürkének is volt két árnyalata, az egyik közepesen szürke, a másik pedig majdnem fehér volt. Az utóbbinak meg volt az az előnye, hogy télen is használhatóvá tette az álcázást. A pontos színt az is befolyásolta, hogy milyen oldószerrel vitték fel azt és milyen arányban keverték a festéket az oldószerrel.
Párduc harckocsi a Dunkelgelb első megváltozatása után, 1943-ban
Stug 3 rohamlöveg 1943 őszén. Számos alkalommal a 3 szín közül csak kettőt, leginkább a Dunkelgelb és a Rotbraun szineket használták
Egy másik példa arra, amikor csak két színt alkalmaztak: Marder páncélvadász, 1944, Franciaország
A háború utolsó 12 hónapjában többször is megváltozatták a rendszert
1944 augusztusában hivatalossá tették a „Hinterhalttarnung”-ot, amit a nyugati szakirodalomban „csapdamintázat” néven említenek, és ami talán a legjellegzetesebb német álcázó festés volt a világháború folyamán. Ez a festés a sárga/szürke-zöld-vörösbarna festés továbbfejlesztése volt azáltal, hogy pontokat és/vagy korongokat festettek a foltokba, ami a lombokon átsütő leveleket utánozta.
Párduc harckocsi csapdamintázattal
1944 novemberében az új alapszín a zöld lett, amire Dunkelgelb és Rotbraun foltokat festettek.
A háború végén a festékhiány miatt sok harckocsit egy színnel, a háború korábbi szakaszából megmaradt szürkével festették le, emellett '45-ben már a Dunkelgelb hivatalos verziója is szürke volt.
Jagdtiger páncélvadász a háború végén
Jagdtiger páncélvadász egyszínű szürke festéssel, vékonyan lefestve zölddel, a háború végén
Tigris 2 harckocsi
Tigris 2 harckocsi csapdamintázattal. Ez a példány az utolsók között hagyta el a gyárat 1945-ben
(Olvasónktól)
Források:
- Kenneth M. Jones: Focus on Armor Camouflage and Markings: Germany, North Afrika
- Német harcjárművek festése 1922 - 2000
- AK Interactive: 1945 German Colors
