Ugrás a cikkhez
Reklám

Köztudott, hogy Belgiumban is tombol a multikulturalizmus, a héten ennek ékes bizonyítékát adta a helyi Lidl-lánc.




A görög termékeiket (pl. muszaka, pisztácia, joghurt) jó ízléssel görög látképpel és templommal a dobozán próbálták kívánatosabbá tenni. Az agyhalál ezúttal is lecsapott, és a kirekesztő keresztektől megszabadították a képet.

Ez nem nyerte el mindenki tetszését, egy Antoine nevű vásárlójuk az RTL.be számára felháborodottan küldte be a képeket.



Szantorini szigetének szikláin az ikonikus görög templom, és a Lidl polkorrekt verziója
A német üzletláncóriás szóvivője készséggel állt elő a gyomorforgató magyarázattal: "Kerüljük a vallásos jelképek használatát, mert egyik vallást sem akarjuk kirekeszteni. Mi egy, a sokszínűséget tisztelő cég vagyunk, és ez a magyarázata a csomagolás dizájnjának."

Az RTL.be felteszi a költői kérdést: miért nem olyan reklámfotót kértek, amelyen nem látható vallási emlék?




A cikket követő felháborodásra a következőket mondta a polkorrekt szóvivő: "A mi szándékunk sohasem a sokkolás, kerüljük a vallási szimbólumok használatát csomagolásainkon, hogy semlegesek maradjunk az összes vallással szemben, és ha ezt másképp érzékelték, elnézésüket kérjük azoktól, akiket esetleg sokkoltunk."




A portál online szavazást is tartott az olvasói között, és a válaszadók 88 százaléka normálisnak bizonyult, eszük ágában sem lenne eltávolítaniuk a keresztet a csomagolásról. Hét százalékuk állt a liberális idiotizmus pártjára, négy százalékuk pedig nem foglalt állást.

Frissítés: Olvasónk: Európa többi országában, Magyarországon is megy a keresztlikvidálás

A Lidl nemcsak a belga piacon távolította el az Eridanous márkanevű termékekről a kereszteket, hanem Európa-szerte mindenhol, ahol kaphatóak azok (26 országból legalább a felénél), igy a magyarországi Lidlben kapható termékeken sincs kereszt a termékcsomagolások fotóin.

Forrás a Lidl Android platformra készített alkalmazása és a Lidl regionális honlapjai.

A mumus a német anyacég, a Schwarz Gruppe, a csomagolas, a dizájn egységes, ám a találat pontot ér az azt észrevevő Antoine nevű belga vásárlónak.

A csatolt kepernyőmentésen a Magyarországon 08. 28-tól futó "Görög ínyencségek hete" elnevezésű promóció ugyanazon terméke, mint amelyik a fenti cikkben is szerepel az egyik fotón.




(Kuruc.info)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából