15 tény a papi pedofilbotrányokról
Az alábbi (szerkesztett, rövidített) lista a katolikus pap Dwight Longenecker atyától származik, aki a Patheos blogon közölt írásában tette azt közzé.
Az atya a katolikus papi pedofilbotrányok kapcsán Philip Jenkins, a Penn State egyetem (nem mellesleg nem katolikus) professzorának Pedofilok és Papok címet viselő könyvét ajánlja, mint "a legobjektívebb" munkát a témában.
Jenkins a könyvében kifejtett kutatási eredményeit egy rövidebb cikkben is összefoglalta. Longenecker atya a listáját e cikk alapján készítette el.
1. Nem a cölibátus tehet róla - házas emberek sokkal nagyobb arányban molesztálnak gyermekeket, mint cölibátusban élő papok.
2. A legtöbb gyermekmolesztálást családon belül követik el.
3. Valamennyi vallási csoportnak vannak pedofilbotrányai, és bár a katolikus közöttük a legnépesebb felekezet, a katolikus egyház e téren a statisztikák alján áll.
4. A gyermekek molesztálása valamennyi szociális területen jelen van: az iskolákban, az ifjúsági szervezetekben, a sportokban stb.
5. A statisztikák alapján épp a katolikus papok azok a közszolgák, akikre a gyermekek molesztálása a legkisebb arányban jellemző: nem a papok, hanem az orvosok és tanárok állnak a lista élén.
6. A vallási hivatást végzők közül a katolikus papok között a legritkább a gyermekmolesztálás.
7. A katolikus egyházon belüli pedofíliaügyek katolikusellenes előítéletek, valamint a katolikus egyház nagysága és fizetőképessége miatt kerülnek gyakrabban az újságok címlapjaira.
8. A pedofília és az efebofília két különböző probléma. Míg az előző a szexuális érés előtti gyermekek iránti vonzódást jelenti, utóbbi a szexuális érettséget már elért tizenévesek iránti vonzódást jelöli. A legtöbb "pedofíliaként" bemutatott eset valójában efebofília volt.
9. A legtöbb efebofília-eset homoszexuális természetű volt, amit a politikailag korrekt média elhallgatni és eljelentékteleníteni próbált, hogy a "pedofílbotrányokat" a közvélemény ne a homoszexualitáshoz társítsa.
10. A pedofíliát elkövetett katolikus papok száma rendkívül alacsony.
11. Amit ma az esetek eltussolásának gyakorlataként ismerünk, olyan évtizedekkel ezelőtti kulturális környezetben valósult meg, amiben a probléma nem volt még kellőképpen megértett, és amiben valamennyi szervezet az ilyen ügyeket a saját hatáskörén belül tartotta. Nem kevés esetben jó okkal is történt ez: az áldozatok és családjaik védelmében, lehetőséget láttak az elkövető rehabilitációjára, vagy el akarták kerülni a botrányokozást. A mai mércék az évtizedekkel ezelőtti esetek intézményes kezelésére csak korlátozottan és körültekintéssel alkalmazhatók.
12. A kártérítési perek megindulása nyerészkedni próbálókat támasztott. Az ismertté vált ügyek között nem kevés hamis vádra derült fény emiatt.
13. Minden megvádoltat megillet a tisztességes tárgyaláshoz való jog.
14. Különbséget kell tenni a gyermekekkel szembeni visszaélések típusai között. A verbális visszaélés és a testi fenyítés, bár sajnálatosak, de sok esetben elfogadottak voltak az elkövetések idején. És bár gyakran hasonló mértékű médiavisszhang kíséri az ilyen ügyeket, nem hasonlíthatók össze a szexuális visszaéléseket vagy szélsőséges kínzást tartalmazó ügyekkel.
15. Egy felnőttel vagy egy érett tizenévessel szemben elkövetett szexuális visszaélés helytelen, elítélendő és büntetendő, de sem jogi, sem erkölcsi szempontból nem esik ugyanazon megítélés alá, mint egy kiskorú gyermekkel szemben elkövetett molesztálás.
***
Bővebben a 8-9. pontról:
A papi "pedofília" valójában rosszul megélt homoszexualitás
Az amerikai katolikus püspöki konferencia (USCCB) új jelentésében szereplő eredmények ismét megerősítik, hogy a papi pedofilbotrányok döntő része nem pedofíliáról, hanem (visszaélésszerűen megélt) homoszexualitásról szól.
Pedofíliának, annak pszichiátriai definíciója szerint, kizárólag az minősül, ahol az áldozat még nem érte el a serdülőkort, azaz nincs még túl a nemi érésen (ez tipikusan 10-12 éves kornál fiatalabb áldozatot jelent). A pedofília az amerikai jogban nem használt fogalom, médiatudósításokban azonban előszeretettel használják minden olyan esetre, ahol egy felnőttkorú elkövető bármilyen szexuális természetű visszaélést követ el egy törvényes felnőttkort (tipikusan 18 éves kort) még nem elért áldozattal szemben.
A múlt csütörtökön kiadott USCCB éves jelentés szerint a visszaélési botrányokban "Az áldozatok 81%-a férfinemű", akik életkorának megoszlása alapján "tízből egy 10 év alatti". A jelentés azt is megerősíti, hogy ezek az eredmények "hasonlóak a 2015-ös jelentésben közöltekhez".
A John Jay Büntetőjogi Kollégium hasonló eredményekről számolt be. Miután a szexuális visszaélések botránya 2002-ben kirobbant a médiában a Boston Globe tényfeltáró munkája nyomán, a USCCB egy vizsgálóbizottságot hozott létre, ami az ügyek kivizsgálását a John Jay Kollégiumra bízta. A Kollégium 2004-ben kiadott jelentése szerint a visszaélések áldozatainak 80%-a volt férfinemű, és 90%-uk már a nemi érésen túli fiatal. Egy újabb, 2011-ben kiadott jelentés ismét megerősítette ezt: aszerint az áldozatok 81%-a volt férfinemű, akik közül 78% volt már túl a nemi érésen.
Dr. Paul McHugh, a Johns Hopkins University orvosi karának pszichiátriaprofesszora, és a USCCB vizsgálóbizottságának tagja megállapította, hogy a szexuális visszaélések jelensége valójában "homoszexuális predáció volt az amerikai katolikus fiatalok között".
A legújabb USCCB riport rengeteg feljelentésről beszámol. Ezek legtöbbjében a molesztálás évtizedekkel ezelőtt történt. A riport szerint 2015 júliusa és 2016 júniusa között 914 "hitelt érdemlő gyanúsítás történt kiskorúval [itt: 18 év alatti személlyel - a szerk.] szemben". Öt esetet leszámítva, ahol a feljelentés "18 év alatti" személytől származott, a többi 909-et "felnőttek tették, akikkel szemben a visszaélés akkor történt, amikor még kiskorúak [itt: 18 év alattiak - a szerk.] voltak".
A jelentés leszögezi, hogy a gyanúsítások szerinti szexuális visszaélésekből nagyon kevés történt csak a közelmúltban, és az ezekről szóló gyanúsításoknak is csak egy töredéke bizonyult hitelt érdemlőnek. "A gyanúsítások többsége a régmúltra vonatkozott" - áll a jelentésben. "Az idei meghallgatásokon 25 olyan feljelentést tettek, amiben jelenlegi kiskorúak [itt: 18 év alattiak - a szerk.] érintettek. A meghallgatássorozat végére két feljelentés bizonyult megalapozottnak, nyolc továbbra is vizsgálat alatt áll, 11 feljelentés pedig megalapozatlan volt."
Az összesen 914 megalapozottnak ítélt feljelentés több, mint kétszerese az egy évvel korábbi 384-hez képest. Ez a második legnagyobb szám a jelenlegi rekord 1083 után, ami 2004-es adat; 2004 volt az első olyan év, amikor a USCCB ezeket a statisztikákat nyilvánosságra hozta.
A jelentés az éles növekedést a Minnesota államban tett feljelentéssorozatnak tulajdonítja. "Az idei év növekedése a feljelentések számában Minnesota hat egyházmegyéjéből jön, mivel ott az állam 2016 májusáig feloldotta az ilyen ügyek elévülését" - áll a jelentésben. Minnesota 2013-ban átmeneti időre feloldotta a 18 év alattiak ellen elkövetett szexuális visszaélések elévülését. A minnesotai jogrend alapesetben az ilyen bűncselekményeket elévültnek tekinti, miután az áldozat betöltötte a 24. életévét.
A jelentés szerint a 914 megalapozottnak ítélt feljelentés szexuális visszaélés miatt 730 esetben érkezett "egyházmegyés vagy eparchiális pappal vagy diakónussal" szemben, míg a többi 184 olyan egyének ellen szólt, "akik pap, szerzetes, vagy diakónus tagjai" különféle vallási intézményeknek. Azokat a feljelentéseket, amelyeket elutasítottak, négy kategóriába sorolták: "alaptalan vád, egyértelműen hamis vád, már nyomozás alatt lévő ügy, vagy bizonyíthatatlan".
Az állítólagos elkövetők többsége mostanra vagy halott, vagy laicizálták, vagy eltűnt. "A 2015. július 1-e és 2016. június 30-a között beazonosított állítólagos elkövetők körülbelül négyötöde (82%-a) már elhunyt, a szolgálatból korábban eltávolított, laicizált, vagy eltűnt személy" - áll a jelentésben.
A papnevelésre vonatkozó szentszéki direktívák következetesen elutasították annak lehetőségét, hogy a saját nemükhöz vonzódó személyek pappá legyenek szentelhetők. Ezt azonban épp a papi "pedofil" botrányok kipattanásáig a (direktíva végrehajtatásával megbízott) püspökök sok helyen vagy nem vették komolyan, vagy tudatosan (ki az amúgyis fennálló papi cölibátusra hivatkozva, ki a homoszexuális emberekkel szembeni szimpátiája vagy épp személyes érintettsége miatt) nem tartatták be.
Különösen jellemzővé vált ez a laza és elnéző attitűd az egyházban az 1960-as évektől, azaz az egyház II. Vatikáni Zsinatot követő "nyitott" korszakában. Ugyanezen időszakra a korábban férfias, harcos, katonás önképű egyház (lásd: ecclesia militans) a nőiesebb, szelídebb, melegséggel teli (lásd: ecclesia peregrinans) önképre váltott át. A házasélettől való természetes idegenkedés mellett ez is nagyban elősegítette, hogy a homoszexuális vonzalmakkal bíró katolikus férfiak (a felkínált új, feminin egyházképpel azonosulva) a papi pályát válasszák.
Az egyház tanítása szerint egy személy (homo- vagy hetero-) szexuális vonzódása a személy nemválasztott tulajdonsága, ami sosem helyes, ha ehelyett a személy választott identitásává válik -- ahogyan azt az LMBTQ mozgalom mindenáron szeretné.
Az egyház azt is következetesen hirdeti, hogy a tartós homoszexuális vonzalmakkal élő embereket Isten és egyháza cölebsz laikus életre hívja. Az ő boldogságuk kulcsa az, ha elfogadják annak mély igazságát, és megélik annak szeretetét, hogy, mint cölebsz laikusoknak meghívott személyek, az ő egyedülálló küldetésük az, hogy Isten őket teljesen magának akarja (vö. KEK 922).
Az egyház nem hagyja magára a tartós homoszexuális vonzalmakkal élő híveket sem: életüket, küzdelmeiket, és a sajátos küldetésükben való kiteljesedésüket olyan célzott lelkiségi mozgalmakkal és közösségekkel is segíti, mint amilyen például (a legismertebb, a Szentszék által támogatott, és hithű) nemzetközi Courage (Bátorság) mozgalom.
Ez a szeretetteljes tanítás ugyanakkor azt az igazságot is magában foglalja, hogy egy homoszexuális személy a papi pályán - lényegi, küldetésbeli ellentét miatt - soha nem fogja megtalálni a helyét, és emiatt azon belül szenvedni fog -- benne frusztrációkkal, magányérzettel, útkereső tanácstalansággal, kínzó megértés- és szeretethiánnyal.
A '60-as és 2000-es évek közé eső, döntő többségükben homoszexuális természetű papi szexuális visszélések fájdalmasan bizonyítják, hogy minden támadás és kritika ellenére, az egyháznak ebben a vonatkozó tanításában is mindig igaza volt.
(Katolikus Válasz blog nyomán)
