A bűnismétlés veszélye miatt előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság a 2010 előtti években egyetemi vérengzésről fantáziáló, majd egy gyorsétteremben lövöldöző Somogyi Ábelt.

A 29 éves férfit pénteken fogták el a BRFK munkatársai a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével együttműködve, tűzszerészek biztosítása mellett. A hirado.hu értesülései szerint lakásában kész robbanószerkezetet, valamint robbanóanyag készítéséhez szükséges anyagokat és eszközöket foglaltak le a rendőrök. "S. Ábelt" robbanóanyaggal visszaélés, valamint rablás előkészülete miatt gyanúsítottként hallgatták ki.




A férfi ellen már több büntetőeljárás folyt. 2006 és 2010 között internetes bejegyzéseinek tanúsága szerint joghallgatóként egyetemi lövöldözésre, diáktársai megölésére készült. Emberölés előkészülete miatt 2013-ban a Fővárosi Törvényszék két és fél éves szabadságvesztésre ítélte. 2014 októberében másodfokon az ítélőtábla viszont azt állapította meg, hogy Somogyi Ábel csak közveszéllyel fenyegetést követett el és a büntetést jogerősen 50 nap közérdekű munkára enyhítette.

Még tartott az eljárás, amikor a már szabadlábon védekező Somogyi 2013-ban engedély nélkül tartott fegyverével többször a mennyezetbe lőtt egy XI. kerületi gyorsétteremben. A lövöldözésért a Fővárosi Törvényszék idén márciusban jogerősen másodfokon 4 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte a férfit. Mivel a büntetését a kedvezmény figyelembe vételével már előzetesben kitöltötte, az ítélet után nem kellett bevonulnia a börtönbe.

Ha a mostani ügyében egyszer jogerősen elítélik, akkor viszont le kell majd töltenie a jó magaviselet miatt feltételesen elengedett 1 év 3 hónapot is.

(Híradó nyomán)

Korábban írtuk: Érik az újabb kártérítés: rendőrök vitték be a 22 embert megölni akaró, McDonald’sban lövöldöző volt joghallgatót