Ugrás a cikkhez
Reklám

Ma lenne 66 éves a két hónapja elhunyt Gilbert Baker, a "szivárványember”, a devianciát, szexuális aberrációt jelképező szivárványos zászló tervezője. Erre emlékeztet világszerte a Google-kereső kezdőoldala.




Hatvanhat éve, 1951-ben ezen a napon született Gilbert Baker, akinek legnagyobb hatású munkája az LGBTQA+ (figyeljük, már pluszjel is van - a szerk.) mozgalmat jelképező szivárványos zászló - örvend a HVG.

A San Franciscó-i buzi 1978-ban gondolta úgy, hogy új szimbólumot kellene találni az addig használt rózsaszín háromszög helyett.



Rózsaszín háromszög: szebb korokban még nem keresztény jelképeket gyaláztak a buzik

Baker valami "pozitívabb és ünnepibb" jelképet szeretett volna. "Valami szépre volt szükségünk, valamire, ami belőlünk árad" – magyarázta később a "művész-aktivista", aki szerint a szivárvány azért tökéletes szimbólum, mert jól jelképezi az etnikai, nembéli, életkorbéli és minden egyéb tekintetben meglévő sokszínűségünket. "Ráadásul ez egy természetes zászló – az égből jön!" – vélekedett az Isten és az ember között az özönvíz után köttetett szövetség jelképéről.

Baker harminc repedtseggűvel több mint 915 méternyi pamutanyag összevarrásával készítette el a zászlót. A jelkép eredetileg nyolc színnel készült, melyek mindegyike a beteg közösség egy-egy fontos aspektusát jelölte. A rózsaszín a szexualitást, a piros az életet, a narancssárga a gyógyulást, a sárga a napot, a zöld a természetet, a türkiz a művészetet, a kék a harmóniát, az ibolya pedig a lelket szimbolizálja. A napjainkban általában használt verzióban már csak hat szín van, a rózsaszínt és a türkizt általában kihagyják. A Google grafikájában mind a nyolc szín szerepel.



Gilbert Baker: tőle kell ma hanyatt vágódni a buzipropagandista Google szerint - remélhetőleg még nem "úgy"

A provokatív főoldali logón túl ráadásul a találati oldalon is elhelyezett egy kis buzipropagandát a Google: Gilbert Baker nevére keresve az oldal bal szélén egy szivárványszínű sáv fut végig.

(Kuruc.info - HVG nyomán)

Kapcsolódó: Meghalt a ratyizászló megalkotója - nagy veszteség ez az "LMBT közösségnek"

Kötelező olvasmányok:

- A ferde hajlam térnyerése (I. rész) - Az aknamunka évtizedei; zsidók, pedofilok és hedonisták
- A ferde hajlam térnyerése (II. rész) - Perverz propagandisták és a médiatúlsúly




Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából