Régi történet, életkorom miatt sem emlékezhetem rá. Amit azonban az ember születési okokból elmulaszt, azt nemcsak az idősebbek emlékezése, hanem a régi lapok böngészése is pótolja. Nemrég mesélte egy idősebb ismerősöm, hogy 1983-ban avatták fel a Köztársaság téren a „néphatalom hőseinek emlékhelyét”. Ismerősöm azon tűnődött, vajon mi lett a sorsa ennek a kőfalnak? Látható még, vagy eltűnt valami szeméttelepen? Érdekelt a történet, felütöttem tehát a korabeli lapokat.
A "néphatalom hőseinek emlékhelye" Bencsik András fő-békemenetelőt is megihlette
Idősebb barátaim mesélték, hogy a rendszerváltozás előtti években mindig az 1956-os szabadságharc leverésének kezdetét ünnepelte a hatalom. November 4-én, a szovjet támadás napján koszorúztak, szónokoltak, emlékeztek a „néphatalom hőseire”, s tették mindezt a központi ünnepségen, a Köztársaság téri kommunista székház előtt. 1956. október 30-án ugyanis ezt a házat ostromolták meg a felkelők, s a ház elfoglalása során és után a védők közül sokan meghaltak. A kádári hatalom mindig rájuk emlékezett, akkoriban ők voltak a hős forradalmárok, a „néphatalom” mártírjai.
1983. november 4-én is nagy ünnepség volt a pártház előtt, s valóban ekkor avatták fel azt az emlékfalat, amelyről ismerősöm mesélt. Az MSZMP központi lapja, a nemrég a történelem szemétdombjára került Népszabadság másnapi száma címoldalon közölt beszámolót az ünnepségről, a fényképpel illusztrált tudósításból azonban jutott a harmadik oldalra is. Külön e témával foglalkozó publicisztikát azonban nem találtam a lapban.
A Népszava című szakszervezeti napilap 1983. november 5-i számát is megnéztem. Az emlékhely felavatásáról szóló fényképes beszámoló itt is a címoldalon kezdődik, a folytatás az ötödik oldalon olvasható. Az ötödik oldalon azonban, a tudósítás vége mellett, helyett kapott egy rövid publicisztika is. A szövegből megtudjuk, hogy szerzője az ostrom napján szüleivel és testvérével épp a Köztársaság téren járt, pontosabban szólva a tér sarkát „átszelve” menekültek a félelem elől. S ez a gyerek csak később, a krónikából (vélhetően Hollós Ervin és Lajtai Vera „Köztársaság tér 1956” című propagandaművéből) értesült arról, miféle iszonyat történt ott és akkor. Az emlékezés szerzője végül azzal az örömteli megjegyzéssel zárja sorait: milyen jó, hogy felnőtt egy nemzedék, amelynek az akkori borzalmakról már nincsenek személyes emlékei.
Nem csak az emlékei ködösek
Az emlékező írás alatt ismerős név olvasható. Bencsik András. Igen, a Demokrata főszerkesztőjéről, a kormánypárti békemenetelés egyik atyjáról van szó. Bencsikről sokan tudják, hogy a rendszerváltozás előtt a Népszabadság című kommunista napilap munkatársa volt, azt viszont ritkábban említik, hogy pártlapi munkálkodása előtt a Népszava szorgos tollnoka volt.
Tessék elolvasni a Népszava két cikkét. Előbb az emlékhely felavatásáról szóló tudósítást, majd Bencsik ködös szövegét. Időutazás a Kádár-világba. Kommentár nem szükséges.
B.D. - Kuruc.info
Frissítés: Bencsik András költészetét is bemutatjuk olvasóinknak
A Demokrata főszerkesztője az 1970-es évek második felétől a Somogyi Néplap munkatársa volt. Rengeteg termelési riportot írt, de megjelentek novellái és eléggé bugyuta versei is. Utóbbiakból teszünk most közzé egy csokorra valót.
Az utolsó két vers azért érdekes, mert az első 1978-ban, a második pedig 1979-ben jelent meg, s a két szöveg összevetéséből látható, hogy Bencsik önmagát "plagizálta" (annyira megtetszett neki a "barna gyík borong", hogy mindkettőben használta).
A remekművek lelőhelyei:
1.: Somogyi Néplap, 1978. április 3.
2.: Somogyi Néplap, 1979. szeptember 16.
3.: Somogyi Néplap, 1979. december 9.
4.: Somogyi Néplap, 1978. március 12.
5.: Somogyi Néplap, 1979. október 14.
