Az egyik terület, amin a Harmadik Birodalom erői élen jártak, az az álcázás, ami jelentős mértékben hozzájárult a veszteségek csökkentéséhez. Az alább áttekintett módszerek és felszerelések közül, amit a Harmadik Birodalom haderői dolgoztak ki, van, aminek mai napig van hatása.

A Heer álcázási eszközei

A Heer az első haderők között volt az álcázás használatában, első terepszínű ruhájuk a Zeltbahn sátorlap-esőgallér volt. A Zeltbahn elsődleges funkciója ugyan az volt, hogy vízhatlan sátort és eső elleni védelmet biztosítson a katonáknak, viszont úgy alakították ki, hogy a katonák magukra ölthessék álcázáshoz is, aminek következtében tágabb értelemben véve az első terepszínű ruhák között volt. (Az első terepszínű sátorlap/esőgallér kombinációt az olaszok vezették be 29-ben.)

Zeltbahn ruhaként felöltve. A Zeltbahn valószínűleg a történelem legnagyobb darabszámban gyártott álcázó ruhája, mivel gyakorlatilag minden katonát elláttak vele

A legnagyobb számban gyártott Zeltbahn-minta, a Heeres-Splittermuster 31

A Zeltbahn egyik használati módjának illusztrálása: a Zeltbahn-t a lövészgödör mögött tartották, majd szükség esetén álcázták vele azt

A hadiruhák továbbfejlesztésként bevezették a Sumpfmuster 43-at, ami már nem sátorlap-esőgaller volt, hanem egyenruha, amit a Waffen-SS inspirált. Ez jobb álcázást biztosított, mivel a mintát továbbfejlesztve annak az éleit enyhítették, aminek következtében a különböző színű részek jobban összeolvadtak

Luftwaffe-Splittermuster 41

A Luftwaffe az ejtőernyős alakulataihoz saját terepszínű harciruhát gyártott 41-től. Ez alapvetően a Heeres-Splittermuster-re hasonlított

Waffen-SS egyenruhák

Az első szigorú értelemben vett terepszínű harci ruhákat az SS használta, amik a modern terepszínű ruhák őseinek tekinthetők, és ami miatt az SS-t úttörőnek tartják az álcázás terén. Az SS 1937-ben tesztelte az új harci ruhákat, amiket professzor Otto Schick fejlesztett ki.

Ezek jellegzetessége az volt, hogy kétoldalasak voltak, azaz mindkét oldalukon volt álcázás, aminek következtében a katonák hatékonyabban követhették a változó évszakokat. Ezeknek a fejlett egyenruháknak a széles körű használatát a nagy mértékben automatizált gyártás tette lehetővé. A 20. század nagy részében használt egyszínű egyenruhákhoz képest a Waffen-SS által bevezetett egyenruhák jelentős előnyt biztosítottak. Amikor tesztelték ezeket a ruhákat, akkor úgy számolták, hogy a veszteségeket kb. 15 százalékkal csökkentik. A Wehrmacht által használt Zeltbahn és az SS egyenruhái között az volt a fő különbség, hogy a Zeltbahnt az egyenruha fölött hordták, míg az SS egyenruháit a korábbi egyszínű egyenruhák helyett. Emellett az SS és a Wehrmacht ruhái között az is különbség, hogy a Wehrmacht egyenruháin gyakori az esőcseppminta, míg az SS egyenruháin látható alakzatok pontok sorozataiból álltak.

Az SS legalább 8 különféle mintájú ruházatot fejlesztett ki, amik közül a három leggyakoribb típus az Eichenlaubmuster, a Platanenmuster és a Palmenmuster volt.

Az SS első álcaruháit Platanenmuster mintázattal látták el. A fenti képen a tavaszi oldal látható

A második platanenmusteres kép az őszi oldalt mutatja

Egy másik gyakori típus, a Palmenmuster mintázat

Az egyik leggyakoribb típus, amit a háború végéig gyártottak, az Eichenlaubmuster

Itt az Erbsenmuster látható, ami az utolsó nagyobb mennyiségben gyártott és használt verzió volt. Az Erbsenmuster típusú ruhák abban tértek el a korábbiaktól, hogy nem volt mindkét oldalukon álcázó mintázat és a modern Flektarnhoz hasonló elven olyan mintázatot készítettek, ami lefedi a teljes tavaszi/nyári/őszi időszakot

Az SS terepszínű egyenruháinak a hatása a mai napig tart. Leggyakoribb példájuk a német hadsereg által használt Flektarn mintájú egyenruhák, viszont más államok is használtak vagy használnak hasonló álcázó mintát, például az oroszok (Flektar-D), japánok (jieitai), régebben a dánok (M/84), és a példákat még lehetne sorolni.

Bundeswehr Flecktarn

Védelmi vonalak álcázása

Az ellenség meglepése érdekében a védelmi vonalak álcázását is fontosnak tartották.

Alapvető álcázási elvek közé tartozott, hogy az állásokat növényzet vagy romok között vagy egyenetlen terepen helyezzék el. Szintén fontos volt, hogy az erődítések sziluettje ne látszódjon az ég alatt és a lőréseket álcázzák. Lehetséges taktika volt, hogy erődítéseket épületek belsejében építsenek.

A védelmi vonalak álcázására több módszert is alkalmaztak. Az egyik legfontosabb elv az volt, hogy a kiásott védelmi állások körül eltávolították a kitermelt földet, ami a vonalakat földi felderítés számára szinte láthatatlanná tette, és a légi felderítést is megnehezítette (ezt az olaszoktól tanulták). Ez sík vidéken volt különösen hasznos. Az egyik trükk, amit alkalmaztak, hogy a kitermelt föld egy részét az állások mögött hagyták, aminek következtében nem látszódott a kitekintő katonák sziluettje az ég alatt vagy a mögöttük lévő táj előtt.

Emellett az állásokat hátsó lejtőre is helyezhették, aminek következtében az ellenség nem látott rá.

Álcahálókat is használhattak, hogy befedjék velük a bunkerek bejáratait, a tüzérségi állásokat és lövészárkokat. A lövészgödröket álcázhatták Zeltbahn-nal vagy akár álcahálóval is.

A németek az álcázás mellett alkalmaztak színlelt állásokat is. Ezekhez térd mélységű árkokat ástak, amiknek az aljába leveleket szórtak, hogy a légi felvételeken mélynek tűnjenek. A színlelt állásokba őröket vezényeltek és tüzeket égettek, hogy használtnak tűnjenek.

(Olvasónktól)

Források:

- J. Borsarello, D.Lassus: Camouflaged Uniforms of The Wehrmacht

- Daniel Peterson: Waffen-SS Camouflage Uniforms and Postwar Derivatives

- Gordon L. Rottman: German Field Fortifications 1939-1945