Száz évvel ezelőtt, 1917. november 2-án vált ismertté a korabeli brit külügyminiszter, Lord Arthur Balfour nevével fémjelzett, úgynevezett Balfour-nyilatkozat, amelyben London ígéretet tett arra, hogy az Oszmán Török Birodalom fölosztása során a cionisták Palesztinában létrehozhatják a zsidó nemzeti otthont, a később Izraelnek nevezett országot. El-Hádzs Ámín el-Huszejni, Palesztina főmuftija 1937-ben a britek elől elmenekült Jeruzsálemből, s ekkortól a tevékenységének legfontosabb állomása Berlin lett. A Harmadik Birodalom segítségével remélte föltartóztatni a zsidó bevándorlást Palesztinába. A Balfour-nyilatkozat évfordulóján, 1943 novemberében, Heinrich Himmler táviratot küldött a főmuftinak. A táviratot nemrégiben találták meg a jeruzsálemi Nemzeti Könyvtárban – írja a Válláh!Hádásot izraeli hírportál.



Ámín el-Huszejni és Heinrich Himmler találkozója Berlinben

A jeruzsálemi Nemzeti Könyvtárban felhalmozott, s eddig még fel nem dolgozott, megvásárlás, ajándékozás vagy éppen hadicselekmények közbeni tolvajlás útján szerzett hatalmas levéltári anyagban az izraeli kutatók állítólag a minap megtalálták Heinrich Himmlernek 1943 novemberében El-Hádzs Ámín el-Huszejninek küldött, eddig ismeretlen táviratát. A távirat történelmi szempontból igen becses értékű dokumentum, miután a máig tisztázatlan körülmények között meghalt (meggyilkolt?) Heinrich Himmler 1943-ban a Harmadik Birodalom rangsorban a második számú politikusa, s egyéb tisztségei mellett belügyminisztere, illetve az SS vezetője volt. A Magyarországon nem nagyon ismert El-Hádzs Ámín el-Huszejni a jeruzsálemi palesztin vallási és politikai nobilitás vezető személyiségeként 1921-től 1937-ig jeruzsálemi főmufti, illetve az első világháború utáni időszaktól az 1974-ben bekövetkezett haláláig a palesztinai arab nép szabadságküzdelmeinek egyik legemblematikusabb személyisége, irányítója volt.



Adolf Hitler és Ámín el-Huszejni találkozója 1941. november 28-án

Ámín el-Huszejni családtagjai, elei évszázadok óta a próféta leszármazottjainak tartják magukat, s maga a főmufti egyben a Legfelsőbb Muszlim Tanács elnöke is volt. Főmuftiként 1937-ben a zsidók ösztönzésére a Palesztinát mandatárius hatalomként megszállva tartó brit hatóságok le akarták tartóztatni, a kelet-jeruzsálemi házát és hivatalát minden oldalról körülvették, ám El-Huszejni az otthonát a templom-hegyi El-Ákszá mecsettel összekötő titkos alagúton keresztül kisiklott a kezeik közül. A főmufti 1937-től az 1974-ben bekövetkezett haláláig több országban élt emigrációban.

El-Huszejni 1941 novemberében Berlinben találkozott Joachim von Ribbentrop birodalmi külügyminiszterrel, majd röviddel utána Adolf Hitlerrel. A németek jóvoltából a függetlenségét elnyert Horvátország területén Handzsár (ívelt pengéjű, rövid szúrófegyver) néven bosnyák muszlimokból katonai egységet állított föl a Waffen SS számára. A bosnyákok leginkább Tito gyilkos partizánjaira vadásztak Bosznia területén. Még korábban El-Huszejni, szintén a Waffen SS erősítésére, fölállította a 13. Hegyi Vadász Divíziót.



El-Huszejni ellép a bosnyák Waffen SS előtt. Tőle jobbra: Karl-Gustav Sauberzweig

Ámín el-Huszejni a második világháború utolsó napjaiban Németországból Svájcba akart menekülni, ám nem fogadták be, s ezért a német-svájci határ közelében francia fogságba esett, majd Párizsban házi őrizetbe került. 1946-ban Egyiptomba szökött, s 1959-től az 1974-es haláláig Libanonban élt. A győztesek, köztük a zsidók, Hádzs Ámín el-Huszejnit háborús bűnösnek tartják, s ezért a brit hadsereg kötelékében és fedezékében gyilkolászó Zsidó Brigád még Párizsban meg akarta gyilkolni, míg Jugoszlávia a kiadatását követelte.

E sorok írójának 1993-ban interjút adott Fejszál el-Huszejni, a néhai főmufti unokaöccse Kelet-Jeruzsálemben. A neves palesztin politikus az interjú folyamán a többi között ezt mondta:

A zsidó fegyveres és politikai szervezeteknek az Izrael létrejötte előtti időszakban olyan vezetői voltak, mint például Menáhem Begin (az Irgun nevű terrorszervezet főparancsnoka, akinek fegyveresei a többi között tömeggyilkosságot hajtottak végre Dir Jászin palesztin falu polgári lakossága körében – H. J.), míg a palesztinoknak El-Hádzs Ámín el-Huszejni. Ha a háború a palesztinok győzelmével végződik, akkor most a nagybátyám lenne a nemzeti hős, míg Menáhem Begin a háborús bűnös.

A Heinrich Himmler által küldött távirat szövege:

Ámín el-Huszejni Főmuftinak,

Nagy-Németország (Großdeutschland – H. J.) Nemzetiszocialista Mozgalma annak kezdete óta zászlajára írta a világzsidóság elleni harcot. Ezért Nagy-Németország Nemzetiszocialista Mozgalma mindig is különös rokonszenvvel kísérte a békére vágyó araboknak, mindenekelőtt Palesztinában, a betolakodó zsidók ellen vívott harcát. Ennek az ellenségnek a felismerése, s az ellene való közös harc képezi a nagy-németországi nemzeti szocialisták és a világ szabadságszerető mohamedánjai közti természetes szövetség szilárd alapját. A szerencsétlen Balfour-nyilatkozat évfordulóján szívélyes üdvözletemet küldöm Önnek, és kifejezem azon óhajomat, hogy az Ön harca a biztos végső győzelemmel érjen véget.

Heinrich Himmler, az SS vezetője, s.k.



Heinrich Himmler távirata El-Huszejninek (első és második rész)




Hering J. – Kuruc.info