Ez a szenzációs cím tegnap jelent meg a Mazsihisz honlapján. Először arra gondoltam, talán Bajnai Gordon vagy más, a honi közéletből kikopott magyar politikus kezd új karriert a zsidó államban. De ezt a gondolatot hamar elhessegettem. Nem zsidó ember ugyanis nem kaphat állampolgárságot Izraelben, tehát kormányfő sem lehet.




A Mazsihisz rövid cikkét elolvasva aztán megvilágosultam. A reménybeli jövő miniszterelnök neve Yair Lapid, s annyira magyar, amennyire én zsidó. Tehát semennyire.

Nézzük a tényeket. Yair Lapid 1963-ban született Tel-Avivban zsidó apától és zsidó anyától. Édesapja – olvasom a zsidó honlapon – Tommy Lapid, aki Budapesten élte át a második világháborút, tehát túlélő, mint minden élt, holt, megszületendő zsidó. Tommy Lapid a háború után kivándorolt Palesztinába, ott élt és dolgozott. Ő tehát magyarországi zsidó volt (néhány éve meghalt). De ez sem egészen igaz. Tommy Lapid ugyanis 1931-ben született Újvidéken, amely város akkoriban nem volt Magyarország része. Ráadásul nem is Lapidként és Tommyként jött a világra: anyakönyvezett neve (olvasom a Kneszet honlapján) Tomislav Lampel. Tipikus magyar név. Az viszont tény, hogy tudott magyarul, hiszen Palesztina földjén az Új Kelet című, magyar nyelvű zsidó lap munkatársa is volt.

A reménybeli miniszterelnök tehát a szerb fennhatóság alatt nyögő Újvidéken született zsidó, Tommy Lapid fia. Yair Lapid édesanyja természetesen ugyancsak zsidó. Shulamit Lapid (lánykori nevén Shulamit Giladi) 1934-ben született Tel-Avivban, amely város tudtommal akkor sem volt Magyarország része, s ma sem az. Yair Lapid tehát színtiszta zsidó. Hogy dr. Kende Péter rövid idő alatt klasszikussá érlelődött szavait idézzem, Yair Lapid „szemmel láthatóan zsidó”. Egy 1991-ben készült zsidó filmben Yair is játszott, tessék csak ránézni erre az akkor még fiatal arcra. Szemmel láthatóan zsidó arc. Vagyis szemmel láthatóan nem magyar arc.




A Mazsihisz cikkében ez áll: „Yair Lapid apai ágon magyar eredetű”. Mitől magyar eredetű? A 2008-ban elhunyt Tommy Lapid zsidó anyától és zsidó apától született. Tehát zsidó eredetű. Az más kérdés, hogy Újvidék egykoron Magyarország része volt, tehát magyarországi eredetűnek nevezhető Tommy Lapid. De magyarnak?

Érthetetlen, hogy a Mazsihisz honlapja miért kavarja-keveri a fogalmakat. Nem akarom én bántani se az idősebb, se az ifjabb Lapidot. Távol álljon tőlem. De miért kell olyan címmel felruházni őket, amely nem jár nekik? Értsék meg végre a Mazsihisz háza táján: ha egy egér lóistállóban jön a napvilágra, attól még nem lesz ló. Megmarad egérnek. A lóistállóban is, azon kívül is.

B.D. - Kuruc.info

Kapcsolódó: Dr. Ilkei Csaba: Újságírók, sajtómunkások (V.) - egy rendhagyó titkos munkatárs a Népszabadságtól