Most, hogy Gergényiék gyakorlatilag amnesztiát kaptak, úgy gondoltam, hogy érdemes felidézni 2006-ból néhány fájdalmas emléket és levonni a megkerülhetetlen következtetéseket. Kérem, hogy azok is olvassák végig, akik miden hírt csak tíz sorban szeretnek átfutni, mert legújabb kori történelmünk egyik legjelentősebb eseménye megérdemel egy kicsivel több terjedelmet.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2006 tizedik évfordulójára kiadott egy összefoglaló tanulmányt 2006 őszével és az után történtekkel kapcsolatos tapasztalataikról. Ebből a média részéről méltatlanul mellőzött tanulmánykötetből szeretnék most idézni a számtalan esetleírás közül néhányat.

U. Attilát 2006. szeptember 19. éjjelén a Blaha Lujza tér környékén fogták el a rendőrök, ott helyben gumibottal testén és fején úgy összeverték, hogy bordatörést és komoly zúzódásokat szenvedett. A VIII. kerületi rendőr-kapitányság fogdájába a bokájánál fogva húzták be a rabomobilból. Ott letérdeltették a fallal szembe, majd ismét többen ütötték, rúgták. Ezután – amolyan Terence Hill filmekben látott módon – szétpofozták, majd több alkalommal tiszta erőből gyomorszájon térdelték. Végül „adatfelvétel” közben két rendőr (az egyik nő) folyamatosan a meztelen lábfején taposott. A későbbi eljárás során U. Attila az őt bántalmazó rendőrök közül kettőt beazonosított, de a bíróság felmentette őket, mondván, hogy nem lehetett azt megállapítani, hogy az érintett két rendőr a bántalmazások közül pontosan mely rúgást vagy ütést követte el!

K. Zsoltot 2006. szeptember 20. éjjelén a Magyar Rádió környékén elfogták, azonnal elkezdték ütni, rúgni, ahol érték, amit a földre kerülése és megbilincselése után is folytattak. Aztán bent a Rádió épületében megint megverték, végül a rabomobilban is bántalmazták. Állkapcsa eltörött, feje felrepedt, fogai meglazultak, testén mindenfelé súlyos zúzódásokat szenvedett. A bántalmazók közül hármat sikerült beazonosítani, akiket a bíróság U. Attila estéhez hasonló indokkal felmentett!

M. Gergelyt 2006. szeptember 20. éjjelén szintén a Magyar Rádió környékén fogták el és azonnal ököllel verték és rúgták. Majd a Rádió udvarára bevitték, ahol több rendőr körbevette ököllel, tonfával ütötte és rúgta, amit a földre kerülése után is folytattak. Közben folyamatosan szidalmazták, „forradalmárnak”, „lázadó köcsögnek” nevezték. Végül jött a falnál térdepeltetve vallatás, miközben folyamatosan a bokáján tapostak és alkalmanként mellbe rúgták. Bordatörést, veséjén és test szerte zúzódásokat szenvedett. Ezután a kórházban ágyhoz bilincselve kellett feküdjön. Azt őt bántalmazó rendőröket az ügyészségnek „nem sikerült beazonosítani”!

M. Lászlóra a rendőrök 2006. szeptember 20. éjjelén Múzeum utcai lakásának kapualjában rontottak rá. Földre vitték és ott ütötték rúgták fejét és testét, fejét hajánál fogva az aszfaltba is verdesték. Majd hátrabilincselt kézzel bevitték a Rádió udvarára, ahol a falhoz állítva újra ütötték-verték, fejét a falba verdesték. Számtalan zúzódása mellett olyan súlyos bordatörést is szenvedett, melynek következtében életveszélyes légmell alakult ki nála. A bántalmazó rendőrökkel szembeni büntetőeljárást többszöri jogvédő kísérlet ellenére „elévülés miatt” 2014-ben megszüntették!

Z. Lászlót 2006. szeptember 20. éjszakáján a Kossuth tér környékén rohanták le. Arcát ütötték, csuklóját eltörték, könyökét kificamították, majd a földön vonszolták, miközben szidalmazták. Ezek miatt egy négy és félórás kórházi műtétet kellett rajta végrehajtani, ami után a rendőrök nem hagyták a kórházban feküdni, hanem rendőrségi fogdába szállították, ahonnan másnap délután seblázas állapotban kihajították az utcára. A bántalmazó rendőrök elleni eljárást „bűncselekmény hiányában” megszüntették!

K. Áront 2006. szeptember 21. éjjelén a Teréz körúton egy kapualjba verték agyba-főbe a rendőrök. Fejét tonfával ütötték, egyikőjük térddel orrba rúgta, melynek következtében elferdült az orra, letörött egy foga. A bíróság ezeket a rendőröket is felmentette!

V. Zsoltot 2006. október 23. délutánján az Andrássy és a Bajcsy Zsilinszky út sarok közelében gumilövedékkel fejbe lőtték, ahonnét a mentők félájult állapotban a Honvéd kórházba szállították. Ott a koponyájában egy vérömleny keletkezését állapították meg, amely 7-8 mm-re elnyomta az agyát is.

S. Viktort, H. Gábort és B. Zsuzsát 2006. október 23. éjjelén a Szabadság híd közelében a rakparton rohanta le 6-8 rendőr. Hátrabilincselt kézzel a földre fektetve ütötték, rúgták őket, levették cipőjüket és úgy taposták lábfejüket, Zsuzsanna fejét a korlátba verdesték, táskáját a Dunába dobták, miközben becsmérelték értelmiségi mivoltukat, gyalázták magyarságukat.

D. Attilát 2006. október 23. éjjelén a Bem rakparton ücsörgött egy magyar zászlóval a kezében, amikor két autó megállt mellette, melyből hat rendőr szállt ki, akik előbb igazoltatták, majd viperával földre verték, ott megrugdosták és végül – mint akik jól végezték dolgukat – elmentek.

Bankó Attilát, a Kárpátia Együttes dobosát és barátját, P. Lászlót 2006. október 23-án késő este a Rákóczi úti Párizsi kávézóba az oda „körbenézni” betérő rendőrök percekig ütötték, verték, rúgták csak azért, mert felismerték, hogy Attila a Kárpátia együttesben zenél.

K. Lászlót 2006. október 23. este a Dob utcában gumilövedékkel halántékon lőtték. A lövedék átütötte a koponyacsontot, és agysérülést is okozott, ami miatt azonnal életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta, miután még két hétig életveszélyes állapotban volt.

A fél szemére vak Cs. Attilának 2006. október 23. este a Blaha Lujza térnél kilőtték a jó szemét, melynek következtében olyan szinten ment tönkre élete, hogy évekkel később öngyilkos lett.

Ezen október 23-ai rendőri bűncselekmények elkövetőit szintén „nem sikerült beazonosítani”.

Kétségtelen, hogy ezt az állami terrort, törvénytelenséget megtapasztalva a nemzeti ellenállók egy része elkeseredett dühében maga is átlépte a törvényesség határát. De míg az ellenállókat súlyosan meghurcolták ezért, addig a náluk nagyságrenddel nagyobb – feljebb részletezett és még több száz másik – gazságot elkövető rendőrterroristáknak a hajuk szála sem görbült a mai napig. A rendőrök az eljárások során szemrebbenés nélkül hazudtak, a hatóságok meg védték őket, miközben még a 2006. őszi rendőrterror eseményeit vizsgáló Balsai István miniszteri biztos és csapatának jelentése is „a lakosság megfélemlítését célzó, tömeges, személy elleni erőszakos bűncselekmény megvalósításával kimerített terrorcselekmény bűntettének” elkövetését tartotta megállapíthatónak esetükben. Úgyhogy azt gondolom, teljes joggal mondhatom, hogy az ebben a cinkos összejátszásban részes ügyészségeknek meg bíróságoknak nincs is joguk ítélkezni a 2006 és 2010 között regnáló balliberális rezsimmel szembeni ellenállók felett!

Gyurcsány Ferenc 2006. szeptember 19-én napközben az Országházban találkozott és megbeszélést tartott az akkori rendőri vezetőkkel, és az október 23-i utcai harcok folyamán pedig a rendőrségi irányító központban tartózkodott. Ő mégsem lett megvádolva a Budapest utcáin tomboló rendőrterror irányítója-, megrendelője-, utasítójaként, mint én az állítólagosan hazafiak által elkövetett nagyságrendekkel pitibb dolgokért. Én már közel három évet húztam le egy teljesen koncepciós eljárásban szabálysértési-, vagy maximum kisebb értekre elkövetett rongálásokért (amiket el se követtem), mint „terrorista”, és kaptam elsőfokon még további tíz évet. Ráadásul 2010-11-ben, miközben börtönben voltam, a legelképesztőbb rágalmakkal teli összehangolt sajtókampány folyt ellenem!

Vajon lennének-e terhelő vallomások rendőrvezetőkre vagy akár Gyurcsány Ferencre is, ha a rendőrterroristákat és parancsnokaikat is behajigálták volna a köztörvényes bűnözők közé a börtönbe előzetes letartóztatásba, folyamatosan zsarolva és fenyegetve közben őket, hogy „itt fognak megrohadni, ha nem tesznek ilyen meg olyan vallomásokat”? Nem kétséges, hogy lennének terhelő vallomások, nem is kevés! De úgy tűnik, valahol úgy döntöttek, hogy a karhatalmi szervekkel való „béke” érdekében szőnyeg alá söprik ezt a dolgot, és ha törvényesen (de jure) nem is hirdetnek a felelősöknek amnesztiát, valóságban (de facto) azt kaptak, sőt, sajnos több esetben még más kényelmes pozíciókba is átejtőernyőztek (pont, mint az ÁVO-sok 1956 után).

Legyen hát így! De akkor a politikának minimális erkölcsi kötelessége az antigyurcsányista ellenállás tagjainak is amnesztiát hirdetni, és nem hagyni, hogy a soha semmiért el nem számoltatott rendőri, ügyészi, bírói szervek némely tagjai gyűlöletüket rajtuk élhessék ki!

Nem kívánom, hogy mindenki engem szeressen, hősnek tartson vagy sajnáljon, utálhat is bárki nyugodtan, de ez az igazság ettől még cáfolhatatlan igazság marad!