Ezen a napon adták át a Quai d'Orsay (francia külügyminisztérium) vörös termében a győztes hatalmak képviselői a gróf Apponyi Albert vezette békedelegációnak azt a „békeszerződést”, amely szétdarabolta a történelmi Magyarországot. Erre a napra manapság nem szokás emlékezni, pedig ekkor dőlt el végleg Magyarország sorsa.

1920. január 15-én, csütörtökön, délután 4 órakor gróf Apponyi Albert átvette a később trianoni békeszerződés néven elhíresült dokumentumot. Erre az aktusra Párizsban, a francia külügyminisztériumban került sor. Az átadáskor Clemenceau francia miniszterelnök közölte: tudomásul vették azt a magyar kérést, hogy a magyar delegáció vezetője expozét kíván tartani az átvett békefeltételekről és Magyarország helyzetéről. A francia kormányfő hozzátette:

Meg kell jegyeznem, hogy miként Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával ugyanilyen esetben történt, az Önök expozéját semminemű vita nem fogja követni.
(Nemzeti Újság 1920. január 17., 1. o.)

A francia politikus szavai világosan jelezték, hogy itt nem két egyenrangú fél áll egymással szemben. A győztes nem kíváncsi a legyőzött érveire. Világos lett, amit addig is sejteni lehetett, hogy nem béke készül, hanem megalázó diktátum. Ma már tudjuk, ekkor, a vesztes országok megalázásával, kifosztásával ágyaztak meg a második világháborúnak.

Érdemes idézni, mit írt a közismert liberális napilap, a nagy múltú Budapesti Hírlap. A Rákosi Jenő nevével fémjelzett lap vezércikkének első bekezdését idézem:

A szemünkben vér, a tintatartónkban könny: úgy írjuk e cikket a békekötés föltételeinek hallatára. Sokszor olvastuk ellenséges lapokban, hogy bűnösök, sőt hogy a főbűnösök vagyunk, tehát bűnhődnünk kell. De a becsületes föld és a pártatlan ég tudja, hogy nem mi vagyunk a bűnösök. És kétezer évvel ezelőtt is hangzott Jeruzsálem utcáin a dühödt és vérszomjas feszítsd meg. És Őt megfeszítették. De ki meri mondani, hogy bűnös lett volna, hogy nem a mások, hanem a maga bűneiért hurcoltatott volna a Golgotára? Soha több vér nem folyt még egy háborúban azért, hogy az árulás, hitszegés, hazugság és rágalom legyen úrrá a világon. Mert ez a békekötés ezeknek az európai erényeknek a diadala.

Ma is sokszor halljuk, hogy bűnösök vagyunk, s méltán bűnhődtünk. Nincs új a nap alatt. Ráadásul az említett „európai erények” ma is virulnak.

Rákosi Jenő

A cikk írója (minden bizonnyal Rákosi Jenő) a bekövetkezett katasztrófáért felelőssé tette azokat, akik belül bomlasztották az ország rendjét, akik saját kalózpolitikájukkal romlásba döntötték az ezeréves országot:

Levagdalják kezünk-lábunk, és itt marad vonagló törzsünk, hogy elneveztessék független Magyarországnak, gúnyjára röhögő ellenségeinknek, akik osztoznak levágott testrészeinken. Most gyönyörködhettek benne obstrukciósok: demokraták, Károlyisták, szociálisták, defetisták, kommunisták, radikálisok, galileisták, akik addig ostromoltátok a nemzet tömör egységét egyéni jogokért, amíg szétfoszlott elemeire, és könnyű prédája lett ellenségeinknek. Itt vesztettük el a háborút, nem ott künn a csatatereken. Ott csak akkor, amikor sikerült nektek a dögvészt belecsempészni a lövészárkokba és a becsületes magyar katona szívébe is.
(Budapesti Hírlap 1920. január 17., 1. o.)

Mindezt ma bizonyos körökben tagadni szokás. Baloldalon és liberális tájékon Károlyi Mihály még manapság is formátumos embernek számít, a radikálisok, galileisták és kommunisták zsidairól pedig nagy a hallgatás.

Az akkori idők magyarságát természetesen nem érte váratlanul a kegyetlen békediktátum. Volt idő felkészülni rá. Gondolom, nem sokan tudják, hogy a békeföltételek átadása előtt néhány nappal az ország talán legnagyobb erkölcsi-szellemi tekintélye, dr. Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök egyházmegyei rendeletet adott ki, amelyet az egyházmegye lapja, a Fejérmegyei Napló közölt. Ezt a szöveget nem szokták idézni, ezért most teljes terjedelmében közlöm:

A versailles-i ötös tanács a közel jövőben a magyar békefeltételeket közölni fogja. Valószínűnek látszik, hogy ezen békefeltételek Szent István birodalmát, az ezeréves Magyarországot területi épségében meg fogják csonkítani s sok száz és sok ezer magyar hazafit vetnek az irántuk mit sem érző idegen népek rabságába és gyászt, mélységes gyászt hoznak a nemzetre.
Nemzeti gyászunkat nyíltan dokumentálni, a megcsonkítás ellen méltóságteljesen tiltakozni egyrészt szent kötelessége mindannyiunknak, ezzel tartozunk az idegenek rabságába kerülő véreinknek, önmagunknak és a jövendő nemzedékeknek, másrészt módfelett szükséges, hogy népünk a haza megcsonkítását illetőleg tisztán lásson és annak horderejét megismerje.
Hogy nemzeti gyászunknak külsőleg is kifejezést adjunk, a közzétételt követő harmadik napon „nemzeti gyásznap” lesz.
Ezennel elrendelem, hogy ezen később meghatározandó napon a templomokban isteni tisztelet tartassék – missa de requiem pro militibus – rövid egyházi beszéddel, melynek keretében mutassanak reá a t. lelkészek arra a súlyos, pótolhatatlan veszteségre, amit nekünk hazánk megcsonkítása okoz.
Az isteni tisztelet megkezdése előtt 5 percig zúgjanak az összes harangok.
A Magyar Nemzeti Hadsereg Székesfehérvárott és Fejérvármegyében állomásozó csapatai is e napon gyászkivonulást tartanak s isteni tiszteletet hallgatnak délelőtt 9 órakor. És pedig a magasabb katonai parancsnokságok, katonai küldöttségek és a hatóságok fejei a székesegyházban, a csapatok róm. kath. vallású legénysége pedig tisztek vezetése mellett a felsővárosi templomban.
A csapatok az isteni tiszteletek után délelőtt 11 órakor a Vásártéren gyülekeznek, hol egy magasabb parancsnok tart a kivonult csapatok előtt beszédet ezen nap szomorú jelentőségéről.
E napon a tanítás az összes iskolákban szünetel s az ifjúság a megcsonkításról, annak valódi okairól egy gyászünnepély keretében világosíttatik fel.
(Fejérmegyei Napló 1920. január 11. 1. o.)

Prohászka Ottokár püspök

A székesfehérvári székesegyházban 1920. január 21-én, szerdán reggel 9 órakor mutatták be a gyászmisét, ahogy a rendelet is jelezte (missa de requiem pro militibus), az elesett hősökért. A helyi lap beszámolójából idézek:

Prohászka püspök szívbemarkoló beszédben mondotta el az ország sötét helyzetét és rámutatott arra is, hogy Isten miként bünteti ezt a káromkodó, pártoskodó, közönyös magyar nemzetet. Tettrekész reménnyel kell kivívnunk a szebb jövőt, a történelmi Magyarország visszaszerzését.
(Fejérmegyei Napló 1920. január 22., 1. o.)

Az elkövetkező hónapokban Prohászka püspök többször is beszélt az ország megcsonkításáról, a békeszerződésnek nevezett bűntettről. Mivel idén áprilisban emlékezünk a nagy püspök halálának 90. évfordulójára, helyénvaló, hogy legnagyobb huszadik századi tragédiánkkal kapcsolatos gondolatait is közzétegyük az előttünk álló hetekben.

Ma nem fognak zúgni a harangok. Csöndben emlékezünk.

Bistrán Demeter - Kuruc.info