1957. február 15-re két napos „országos bírói vezetői értekezletet” hívott össze az Igazságügyi Minisztérium kormánymegbízottja, dr. Nezvál Ferenc. „Tárgy: Időszerű politikai és igazságügyi feladatok.”Az értekezleten a legmagasabb szinten képviseltette magát a Legfelsőbb Bíróság (Domokos József) és a Legfőbb Ügyészség (Szénási Géza), s ott voltak az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottsága és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány illetékesei is.
Meghívó a bírák eligazítására
A forradalom óta először tartott országos eligazítás már elodázhatatlan volt. Többször sürgette az újjászerveződött MSZMP vezetése, mert, szerinte a bírák tisztánlátását is megzavarták az októberi események, melyek ellenforradalmi jellegének felismerése és a téves következtetések felszámolása nélkül a bíróságok nem válhatnak a proletárdiktatúra támaszává, nem tölthetik be az osztálybíróság szerepét, s nem lehetnek hű végrehajtói a párt célkitűzéseinek. Ezt hangsúlyozta Nezvál Ferenc is, leszögezve, hogy „…az ítélkezés elsősorban politikai jellegű munka”, ennek tagadása egyenesen vezet a bírói függetlenség helytelen értelmezéséhez.
Az ítélkezés politikai jellegű munka
A gyorsított büntetőeljárások legnagyobb akadályaként, a „tétovázás és a bizonytalanság” okaként több bíró is hivatkozott a kormány széles körben elterjedt ígéretére, miszerint az októberi eseményekben való egyszerű részvétel miatt senkit sem érhet bántódás. A Legfelsőbb Bíróság néhány bírája és egyik-másik megyei bíró nem volt hajlandó a gyorsított büntetőeljárásban részt venni. A bíróságok számottevő része még mindig az 1956 augusztusi-szeptemberi polgári ügyekkel „pepecselt”. Ám okkal hivatkoztak a minisztérium novemberi utasítására, miszerint a büntetőügyeket addig ne tárgyalják, míg az amnesztiarendelt nem készül el. Így a politikai vezetés által ellenforradalmi cselekményeknek nevezett sürgős ügyek tárgyalása egyre távolabbi határnapokra került. Elhangzott az a felsőbb bírálat is, hogy az ügyek bírósági előkészítése hiányos, némely bírósági elnök azt hiszi, hogy az ügyek kiszignálásával véget ér a feladata, s politikai szempontból nem kell figyelemmel kísérnie azok további sorsát, továbbá keveset tesz a zavaros intellektuális nézetek és nacionalista felhangok változatlan jelenléte ellen.
Ezzel a helyzettel szemben találva magát, a tárcát vezető Nezvál Ferenc is önkritikára kényszerült. Az értekezleten elismerte:
„A büntető ügyekben tapasztalt huzavonával kapcsolatban meg kell mondanom, hogy ezért nem kis részben a minisztériumot terheli a felelősség, amely a múlt év novemberében olyan utasítást adott, hogy a bíróságok a büntető ügyeket a készülő amnesztia rendelet miatt tegyék félre, ne tárgyalják. Ez súlyos hiba volt. Ugyanilyen hiba volt, hogy már korábban nem adtunk kellő eligazítást, útmutatást az ellenforradalmi jellegű cselekményekre vonatkozó helyes álláspontról sem.”
[A részleges amnesztiára csak 1960-ban, majd 1963-ban került sor. Az utóbbit megtévesztően általános amnesztiának nevezték. – I. Cs.]
Súlyos hiba volt az amnesztiarendeletre hivatkozni
Az „ellenforradalmi jellegű cselekmények” helytelen megítélésére utalt az IM Felügyeleti Főosztályának vezetője, Jászai Dezső dr. is:
„Nem ismerik fel [ti. a bírák] a cselekmények politikai jellegét, a tényállást pedig nem illesztik be a szocialista államrend létét fenyegető azon okok láncolatába, amelyet az ellenforradalom okozott.”
A késlekedésre, az enyhe ítéletekre, az előzetes letartóztatás elmulasztására példákat is hozott Nezvál Ferenc:
- „A hatvani járásbíróság 1957. január 11-én egy fegyverrejtegetési ügyben csupán február 27-re, vagyis a 47. napra tűzött ki tárgyalási határnapot. Hasonló törvénysértésekkel találkoztunk többek között Tapolcán, Pápán, Keszthelyen és Szegeden is.”
- „A debreceni járásbíróság az egyik büntető ügyben a golyószórót és géppisztolyt rejtegető vádlottat az előkészítő ülésen szabadlábra helyezte azzal az indoklással, hogy nem merült fel adat arra, hogy a vádlott a fegyvereket rosszindulatú célzattal tartotta birtokában. A miskolci megyei bíróság pedig a mezőtárkányi tanácselnök kulák származású fegyveres támadóját az előkészítő ülésen szintén szabadlábra helyezte.”
- „A szegedi megyei bíróság azzal a három terhelttel szemben, aki 1956. december 5-én nagyobb mennyiségű, izgató tartalmú röpcédulát szórt szét a városban, a büntető eljárást megszüntette. Az eredmény nem is maradt el: másnapra virradóan számos röpcédulázót értek tetten karhatalmistáink.”
- „A tapolcai járásbíróság azt a vádlottat, akinek ügyét nem vitték rögtönítélő bíróság elé, s 1956. december 16-ig két géppisztolyt rejtegetett, csupán 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte.”
- „A sárvári járásbíróságon 3 hónapi felfüggesztett börtönt, 1.151 Ft. pénzbüntetést és 5.000 Ft. erejéig vagyonelkobzást kapott a terhelt azért, mert decemberben előbb 6, majd 5 személyt vitt át a határon, végül az utolsó 6 főnyi csoportnál tetten érték. A nála lefoglalt és elkobzott 5.000 Ft. az első két embercsempészésért kapott ellenszolgáltatás volt.”
A minisztérium kormánymegbízott vezetője kijelentette: a statáriális és gyorsított büntetőeljárással az volt a céljuk, hogy, mint visszatartó eszköz, a fenyegetettséggel fejtse ki hatását. Az értekezlet napjáig csak a statáriális eljárás során 254 vádlottal szemben hoztak határozatot, 208 személyt ítéltek el, közülük 31-et halálra, 21 elítélten már végrehajtották a halálos ítéletet.
Az osztálybíróságok a proletárdiktatúra támaszai
A kétnapos eligazítás végén, 1957. február 16-án az Igazságügyi Minisztérium vezetője így foglalta össze a magyar bírák előtt álló legfontosabb feladatokat:
1. „A jó ítélkezés egyik legfontosabb előfeltétele a helyes politikai tájékozódás. Ez teszi lehetővé a bűncselekmények valódi társadalmi veszélyességének felismerését, s ezáltal a törvényes büntetés kiszabását. Ugyanez nyújt eligazítást a polgári jogviszonyok helyes megítéléséhez és a dolgozók jogainak biztosításához is.
2., Ítélkezésünk legyen az ellenforradalmi bűncselekmények elkövetőivel szemben kemény és könyörtelen, mert csak így vehetjük el kedvüket újabb bűncselekményektől, melyekkel építő munkánkat igyekeznek akadályozni.
3., Az ítélkezés gyorsaságával biztosítani kell annak időszerűségét. Ez az általános megelőzés egyik legfontosabb követelménye.
4., Minden feladatukat bíráinknak a szocialista törvényesség legszigorúbb betartása mellett kell elvégezniük, mert ezzel szolgálják leghatásosabban népi demokráciánk további megerősödését. A szocialista törvényesség ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy senkit sem lehet törvényes eljárás nélkül a törvények félretételével felelősségre vonni, de jelenti annak biztosítását is, hogy a dolgozók megfélemlítés nélkül végezhessék alkotó munkájukat, hogy a becsületes milliók személyi és vagyonbiztonsága ne legyen veszélyeztetve. Számoljanak le bíróságaink az ellenforradalom szervezőivel és szellemi irányítóival éppen úgy, mint a gyilkosokkal, a fosztogatókkal, a kártevőkkel, a fegyverrejtegetőkkel. Legdöntőbb feladat, hogy ezek mielőbb elnyerjék törvényes büntetésüket, hogy a dolgozók jogai és törvényes érdekei messzemenő oltalomban részesüljenek.”
Nezvál Ferenc
[Dr. Nezvál Ferenc 1909. február 9-én született Győrben. Anyja: Hegedűs Ágnes hat gyermeket nevelt, apja: Nezvál Ferenc cipészsegéd, aki mellett kitanulta a cipész mesterséget, s korán belépett a bőripari szakszervezetbe, amelynek vezetőségi tagja is lett.
Míg apja szociáldemokrata volt (a Tanácsköztársaság alatti tevékenységéért 12 évre ítélték), ő 1928-ban az illegális kommunista párt ifjúsági szervezetébe (KIMSZ) lépett be, 1931-ben Bécsben beválasztották annak Központi Bizottságába. Többször bebörtönzik: 1929-ben két és fél évet kapott, 1934-ben tíz hónap vizsgálati fogság után rendőri felügyelet alá helyezték, 1944 áprilisában az alsódabasi internálótáborba került, ahonnan megszökött és a szovjet csapatok bevonulásáig bujkált.
1945-ben az MKP angyalföldi titkára, 1946-tól óbudai titkára, majd kerületi elöljáró, 1948 decemberében a közélelmezési ügyek intézője a városházán, (egyidejűleg a városházi pártbizottság titkára), 1950-ben előbb Budapest alpolgármestere, majd a Fővárosi Tanács egyik elnökhelyettese 1954-ig.
1949-től 1985-ig országgyűlési képviselő, 1951 és 1956 között az Elnöki Tanács és az MDP Központi Ellenőrzési Bizottságának tagja.
A város-és községgazdálkodási miniszter első helyettese 1954-től, ekkor választják meg az MDP Központi Vezetősége póttagjának is 1956-ig. Amikor 1955-ben levelező tagozaton elvégzi az ELTE Állam-és Jogtudományi Karát, Rákosi Mátyás javaslatára bírónak nevezik ki a Különleges Bíróságra.
1956. október 27. és november 3. között Nagy Imre kormányának város- és községgazdálkodási minisztere. 1956. november 12-től december 8-ig a helyreállítási kormánybiztosság tagja.
1956. december 29-től a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megbízásából az Igazságügyi Minisztérium vezetője, miniszterré 1957. május 9-én nevezték ki.
1957-től az MSZMP Központi Bizottságának és Központi Ellenőrző Bizottságának tagja, az előbbinek 1966-ig, az utóbbinak 1962-ig.
Igazságügyi miniszteri székéből 1966. december 7-én állították fel és nyugdíjazták. Minisztersége alatt az Államjogi és Államigazgatási Kormánybizottság elnöke is volt. 1981-től a Magyar Eszperantó Szövetség elnöke.
1987. november 26-án hunyt el Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, a nagy munkásmozgalmi parcellában temették el.]
Forrás: Dr. Révész Béla: „Iratok az Igazságügyi Minisztérium történetéből, 1944-1990”, I.-III. (2016)
