Heisler András és Kiss Henriett Mandineren megjelent írása:

Egy hanukai üdvözlőlapra rögtön nyílt levéllel felelni műfajidegen ötletnek tűnik, de ha már így alakult, ez az alkalom is megfelel arra, hogy végiggondoljuk a Jobbik-problémát zsidó érdekképviseleti szempontból.

Az év végi uborkaszezon vezető hírévé lett Köves Slomó és Vona Gábor több fordulós, feszült hangulatú levelezése: Magyarországon a nyílt levél a különösen kedvelt sajtóműfajok közé tartozik. Ünnepi jókívánságokra viszont nem szokás érdemben válaszolni, és nekünk, akik kevésbé vagyunk a nyílt levelezés barátai, eszünkbe sem jutott „megfelelni” Vona pártelnök üdvözletére. Mi így nem beszélünk Vonáékkal – csöndben, nyílt levelezés nélkül.

Köves rabbi viszont nemrég, a Jobbik berkein belüli rasszista uszításra válaszul, még pálinkázó fejtágítóra invitálta a párt vezetőit, míg most, pár hónappal később, megsértődik egy hanukai üdvözlőlapon. Be kell vallanunk, nem mindig tudjuk őt követni.

Ha az üdvözlet maga nem is, de az ebből kialakult vita már alkalmat ad arra, hogy elemezzük a helyzetet, és következtetéseket vonjunk le anélkül, hogy beszállnánk bármilyen olyan pártpolitikai meccsbe, amelyekhez nekünk bizonyosan semmi közünk sincsen.

1. Nem zárható ki, hogy a Jobbikban egyszer valódi fordulat következhet be, hisz’ látjuk, szervezetek, pártok képesek a változásra. Észleljük az utóbbi idők próbálkozásait, és tény, hogy jobb hanukai üdvözletet kapni, mint antiszemita uszítást. Az is jó, ha a Jobbik vezetői tényleg nem tűrik el például a vecsési alapszervezetük öntudatos zsidózását. De.

2. Egy hanukai üdvözlettel nem lehet letudni hosszú évek rasszizmusát. 10 év gyűlölködés után egy pár soros levélben bejelenteni, hogy „kijöttem a lövészárokból, ölelj a kebledre” – ez téves elképzelés a megbocsátásról.

3. Vona szerint a zsidó és a keresztény magyarság kölcsönösen „számtalan sebet okozott egymásnak” a XX. században, párhuzamot von a Tanácsköztársaság, az ÁVH, 1956 és a magyar holokauszt között. Azaz továbbra sem ért szinte semmit a magyar történelemből. Sem a Tanácsköztársaság, sem a Rákosi-kor, sem 1956 nem volt a keresztény magyarok elleni népirtás. A Tanácsköztársaság alatti terror épp úgy nem kímélte a zsidóságot, ahogy a nem zsidó magyarokat, és ugyanez igaz a sztálinista terrorra is. 1956 zsidó hőseit pedig oldalakon át lehetne sorolni. Jellegzetes antiszemita hazugság mindezeket a holokauszttal összemérhető, magyarellenes zsidó terrornak beállítani.

4. A Jobbiknak nem csak a magyar zsidók, de más magyar kisebbségi csoportok - mindenekelőtt cigány honfitársaink - elleni uszításáért is felelősséget kell vállalnia. Nem a MAZSIHISZ-nek, vagy az EMIH-nek, hanem a befogadó magyar nemzet egészének, az egyenjogú polgárok teljes közösségének tartoznak ezzel az elszámolással.

6. Vona Gáborra és pártjára sok fiatal ember hallgat: Vonának velük van feladata. Vezetőjükként velük kell megértetnie, hogy amit eddig tettek, az semmi jóhoz nem vezet. Ha ennek szellemében őszintén és eredményesen dolgoznak egy nyitott és sikeres Magyarországért, akkor nem lesz szükségük arra, hogy zsidó szervezetekkel próbálják hitelesíttetni hirtelen fordulatukat. A MAZSIHISZ nyitott mindenki felé, aki valóban közeledni akar, de a jó szándékot és a töredelmet nem lehet kiváltani, nem lehet „megúszni” átlátszó, helyzetfelmérő gesztusokkal.

Kapcsolódó:

- "Válaszúton vagyunk, Gábor" - olvasónk nyílt levele a Jobbik elnökének

- Hidak és lövészárkok: radikális helyzetre radikális válasz - vagy megalkuvás?