Mindszenty bíboros észak-amerikai útja után írta az alább olvasható levelet, melyben summázza történelmünk elmúlt évszázadait, és végrendeletként elvárásokat, útmutatásokat ad a mai nemzedéknek is. A hercegprímás életét átszövő nemzetféltéssel telített cikk 1973-ban jelent meg, aktualitása megkérdőjelezhetetlen.
Mindszenty bíboros levele
(Mindszenty József bíboros kanadai és amerikai útjáról visszatérve Bécsbe, levelet intézett a kanadai Millennium Committee vezetőjén keresztül a kanadai és amerikai magyarokhoz. A levelet az alábbiakban adjuk közre):
Kedves Magyarok Kanadában és Amerikában!
Miután a benyomások, ha nem is halványultak, de tisztulva csendesedtek bennünk, tárgyilagosabban tudunk visszapillantani kanadai és amerikai látogatásom ünnepnapjaira. Nem személyi érdek, hanem a közös ügy hozott bennünket össze: a teendő közös ügy és nem az úgynevezett elvesztett ügyek fölötti bánkódás, siránkozás.
Az Egyház mai mély válsága ne ijesszen meg bennünket. Túlságosan és sokáig ráhagyatkoztunk az ősi múltra épült, a családi és nemzeti folytonosságba beágyazott keresztény hitre. E beágyazottság azonban csak támasz lehetett, de nem volt sem maga a hit, sem annak záloga. Minden egyénnek, minden nép mindenegyes nemzedékének újra meg újra meg kell küzdenie a hitéért úgy, mint Jákobnak az Isten angyalával. Nem szabad elereszteni az alkalmakat, a lehetőségeket még halálos fáradság miatt se, mindaddig, míg Isten meg nem áld bennünket.
A hercegprímás 1974. június 30-án egy stuttgarti szentmise után
Ez az Isten akarata. Isten fiatal. Övé a jövő. Ö nemcsak a múlt, a hagyományok, a valamikori nagyságok tudója vagy féltékeny vigyázója, hanem az újnak, a fiatalnak, a holnapnak az előhívója egyénekben és népekben, akik nem adják föl magukat. Ezért nincs helye a csüggedésnek. A mi szívünk megremeghet a nehéztől, az ismeretlentől, a lehetetlennek látszótól, Isten azonban az egyének és nemzetek jövőjét sokszor a lehetetlennek látszó holnapba rejtette el: nekünk kell nekilátnunk, hogy azt előhozzuk.
Százados, tragikus és hősies küzdelmekben hazát vesztettünk: majdnem csak talpalatnyi földünk maradt. Okait tudjuk. - Többszázados törökdúlás ment át rajtunk, és a nemzet testén hordta súlyos következményeit: az elernyedtséget, a betelepüléseket. 1849-ben saját dinasztiánk tiport el bennünket orosz csizmával. A végzetes Trianont követte a még végzetesebb kiszolgáltatásuk Jaltában és 1956-ban a nemzetgyilkos kommunista rendszernek.
Ebbe a minket perzselő tűzvészbe persze mi magunk is beledobtuk száraz és mindig újrameggyújtott gerendáinkat: hitetlenségünket és árulásainkat egymással szemben, káromkodásunkat, közéleti könnyelműségünket és legutóbb azt, hogy népünk kényelemszeretetből segédkezet nyújtott a magyarság termésének alattomos lekaszabolásához. 1956 és 1971 között pártsegédlettel hárommillió és százötvenezer magyart gyilkoltak le anyaméhben. Ez a csonkaország lakosságának egyharmada. És ki tudja, egyedül a jó Isten, talán még el sem értünk a vészkijárathoz.
Mégis, mielőtt szemeim megtörnének, nem ember, nem puszta érzelem, hanem Isten és őseink mondatják velem, és ezt szeretném minden magyar párnája alá tenni, legyen bárhol széles e világon, hogy ne legyen nyugta az ösztökétől halála órájáig: a megmadt kevésből újra kell építenünk a hazát. Ez a dolgunk ezen a világon. Ettől megszabadulni nem tudunk, csak elbújni előle.
Ez a végrendeletem azoknak, akikkel találkoztam, akik hallottak rólam, vagy akik elkerültek. Tegyétek félre a versengést, a mértéktelen személyi nagyravágyást, a ki, ha én nem magatartást. Nem nézve se jobbra, se balra, mindenki ott tegye meg a magáét, ahova az élet állította. Teremtsünk keresztény hitre épülő egyházi közösséget. Legyen a családban gyermek Isten akarata szerint. Ez áldás és jövő, bármit mond a világ. A gyermek kapjon a családban, a hétvégi iskolában, ha mindennapira sehogy sincs lehetőség, krisztusi hitet magyar nyelven, magyar öntudatot. Fiatalságunk lelkében tegyük izzóvá a magyar Ígéret földjének megszerzését. Mindezt gyűlölet és ellenséges érzés nélkül, csak munkával, hitben és áldozatban.
Tanuljuk meg és használjuk idegen népek gazdag tapasztalatát és fordítsuk ezt a nagy célra. Csak az a lelkesedés helyénvaló, amelyet a munka nehézsége, a szenvedés hosszantartósága mindig újraéleszt: amelyet kiolt, az ártalmas és megront bennünket.
E sorokkal szeretném megköszönni minden magyarnak, a szervezőknek és résztvevőknek, egyháziaknak és világiaknak, a katolikus Egyházhoz és a keresztény egységhez tartozóknak a jövetelemmel kapcsolatos előkészületeket, fáradságot, igyekezetet, anyagi áldozatot és jelenlétüket.
Amit e sorokkal lelketekre akarok kötni, ezért éltem, ezért élek és imádkozom itt és az örökkévalóságban.
Áldjon meg Benneteket a mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Úgy legyen.
Kelt Bécsben, 1973 november 5-én, Szent Imre herceg ünnepén.
Mindszenty József
esztergomi érsek
Magyarország prímása
Az eredeti újságcikk:
(A levelet közlő lap címe egyelőre ismeretlen.)
(Kuruc.info; a képek olvasónk gyűjteményéből származnak)
Kapcsolódó:
- Rácz Sándor válasza a zsidóknak
- "Hűséges munka a történelmi Magyarország egységéért, megállásáért és függetlenségéért"
- Zsidó vélemény Mindszentyről: "mocskos, harácsoló álszent judás"
- Mindszenty József és a Komszomol - Egy keresztény értelmiségi arcképéhez
