A fordulat éve után a kommunista diktatúra teljes erővel a még megmaradt nemzeti középosztály ellen fordult, azok ellen, akik  szellemi és anyagi függetlenséggel, morális tartással rendelkeztek. Ők voltak a középparasztok, a párton kívüli értelmiségiek, diplomások, köztisztviselők, egyházi személyek és a dinasztikus családok sarjai.

1948 nyarán Sztálin levélben sürgette Rákosi Mátyást  a falvak mielőbbi kollektivizálására. Az MDP KV novemberben már kellő nyomatékkal tette világossá a feladatokat:

 „Amíg a paraszt azt látja, hogy a kulák egészen jól boldogul, addig hiányzik neki a serkentés a szövetkezésre. Ez a Szovjetúnióban is így volt. De gyökerében csak úgy tudjuk elintézni, ha elvesszük a földjét, házát, gépét, és hogy mit csinálunk velük, azt még nem tudjuk, talán külön kulákfalvakat csinálunk, mint a Szovjetúnióban, de azt látni kell, hogy ebből a kutyából nem lesz szalonna.”

Rákosi Mátyás és Péter Gábor

Kádár János belügyminiszter javaslatára Péter Gábor felállított egy gyorsan mozgó különleges ávéhás csoportot a renitenskedő kulákok megverésére, méghozzá az új ávéhás egyenruhában.

"Van olyan falu - mondta Kádár -, ahol kifejezetten kulák burzsoá diktatúra van. Ezért kell ezeken a helyeken különleges szervek segítségével, különleges módszerekkel beavatkozni. El kell érni, hogy a kulák reszkessen, a szegény örüljön, ha meglátja az új egyenruhát... a mi hatalmunk igazságos és ezért nincs szükségünk arra, hogy ezt a fellépésünket ilyen értelemben konspiráljuk... azt mi nem bánjuk, ha az emberek beszélnek róla... az akcióba mindenkor vonjuk bele a helyi rendőrség vezetőjét és mindenkor vegyen részt a helyi rendőr őrs minden tagja.”

Kádár János és Péter Gábor

Kuláknak hivatalosan az számított, akinek 25 hold vagy annál több szántóföldje, vagy 5 hold vagy annál több szőlője volt, továbbá, aki cséplőgéppel rendelkezett, malmot üzemeltetett, de a helyi kommunista vezetés gyakorlatilag önkényesen eldönthette, hogy kit vesz fel a kuláklistára, kit telepít ki, s kitől mennyi beszolgáltatást követel.

Terménybeszolgáltatás

Az erőszakos téeszesítés kezdetén mintegy 70 ezer kulákcsaládot tartottak nyilván, 1953 februárjában 83 ezer személy szerepelt a BM kuláklistáján. 1952-53 telén, a nagy padlássöprések következtében 800 ezer gazdálkodó maradt vetőmag nélkül, vagy nem tudta önállóan ellátni családját. Egyidejűleg 400 ezer embert ítéltek el közellátási bűncselekmény miatt.

1., 1950 szeptemberében az Igazságügyi Minisztérium a késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítő kulákok elleni bírósági eljárások egységes szigorítását szorgalmazta.

 Az MDP KV Mezőgazdasági és Szövetkezetei Osztályának ezzel kapcsolatos - helyenként óvatosan ellenvető - véleményét Nyers Rezső politikai munkatárs fogalmazta meg Hegedűs András osztályvezetőnek, a későbbi miniszterelnöknek.

„A beszolgáltatás elmulasztásáért abban az esetben ítéljék el a kulákot, hogyha azt saját hibájából, vagy mulasztásból nem teljesítette. Ha mereven csak az előírt beszolgáltatási kötelezettség teljesítését vagy nem teljesítését vennék figyelembe, úgy az számos esetben a likvidálást vonná maga után olyan esetekben is, amikor a kulák nem tehet róla (pl. elemi kár, vagy aszály).” „Súlyosabb esetekben megengedhető a kulák vagyonának elkobzása, vagy oly mérvű pénzbüntetés kiszabása, mely lényegében a likvidálását jelenti. Ezt azonban csak kivételesen súlyos esetekben szabad alkalmazni és semmi esetre sem szabad belőle rendszert csinálni. Helyesnek tartanánk, ha ilyen jellegű ítéleteket minden esetben az Igazságügyi Minisztérium felülvizsgálna, mielőtt az jogerőssé válna.”

Hegedűs András arra utasította Nyers Rezsőt, hogy a felmerült észrevételeket beszéljék meg Keleti Ferenccel, akit három héttel korábban neveztek ki az MDP Adminisztratív Osztálya helyettes vezetőjének. Az osztály vezetője június 1 óta Nagy Imre, aki majd december 1-jén élelmezési miniszter lesz, s mint ilyen, a kötelező beszolgáltatás legfőbb irányítója a Politikai Bizottság tagjaként.

2., 1950. október 7-én dr. Tímár István, az Igazságügyi Minisztérium Büntetőjogi és Ügyészi Főosztályának vezetője (korábban államvédelmi ezredes, Péter Gábor egyik helyettese) súlyos megállapításokat tett arról, hogy a termelőszövetkezeti csoportok elleni izgatás miatt indult bűnvádi eljárásokban az ügyészségek nem hajtották végre megfelelő módon a párt parasztpolitikáját, és „nem alkalmazták a büntető igazságszolgáltatást, mint az osztályharc fegyverét.”

Ahelyett, hogy a kulákok ellen léptek volna fel, zömmel a szegény- és középparasztok ellen indultak eljárások, akik legtöbbször a kulákok befolyása alatt, maradiságuk és tájékozatlanságuk következtében helytelenítenek jelenségeket, fel nem ismerve még a termelőszövetkezeti mozgalom jelentőségét. Ilyen esetekben az államügyészeknek már a vádemelést is mellőzni kell, figyelembe véve a terheltek osztályhelyzetét.

3., Az ítélkezési gyakorlat azonban továbbra sem különböztet kellőképpen a kulákok és a dolgozó parasztok között, ezért novemberben Tímár István újabb kritikus jelentésben ismeri el, hogy „Az igazságügyi apparátus, személyi összetétele és a bírák politikai-ideológiai tájékozatlansága következtében a Párt parasztpolitikájának érvényesítésénél a hibák sorozatát követik el. A hibás ítélkezés élesen megnyilvánul abban, hogy az ország különböző területein, ugyanazért a bűncselekményért, ugyanazon osztályhelyzetben lévő vádlottal szemben a legkülönfélébb ítéleteket hozzák. Ugyanazt az ügyet egyik helyen megengedhetetlenül liberálisan kezelik, míg más bíróságoknál tűrhetetlen túlzásokba esnek.” „Az apparátus általános átszervezése során le fogunk cserélni egy csomó meg nem felelő vidéki vezetőt és bírót, s a megtartandó értekezleteken fokozottabb mértékben hangsúlyozni fogjuk a falusi osztályharcban figyelembe veendő szempontokat…”

4., 1951 márciusában a rémhírterjesztők és a háborús uszítók ellen sürget fokozottabb fellépést az IM főosztályvezetője, Tímár áv. ezredes. Noha rendkívüli mértékben elharapózott a rémhírterjesztés, csak egészen elvétve kerül sor bűnvádi eljárásra elkövetőik ellen. A rémhíreket természetesen a volt uralkodóosztályok (sic!) tagjai (volt földbirtokosok, katonatisztek, magas rangú állami tisztviselők) és kulákok indítják útjukra, és az egyszerű dolgozó emberek is a befolyásuk alá kerülnek. „Ezért utasítom az államügyészségek vezetőit és a járásbíróságok közvádlóit, hogy haladéktalanul lépjenek érintkezésbe a területileg illetékes államvédelmi és rendőri szervekkel és hassanak oda, hogy néhány rémhírterjesztőt mielőbb bíróság elé állíthassanak. Vegyék fel az érintkezést a megyei és járási tanácsokkal is…”

Tímár ezredes az igazságügyi szervek hibájaként rója fel, hogy a béke védelméről szóló 1950. december 10-én hatályba lépett 1950. évi V. tv. alapján még egyetlen bűnvádi eljárás sem indult az országban. Holott „egészen nyilvánvaló, hogy még akadnak az országban olyan ellenséges elemek, akik háborúra uszítanak, vagy háborús propagandát fejtenek ki…””Az ügyészek az államvédelmi és rendőri szervekkel, valamint a tanácsokkal…hassanak oda, hogy a legrövidebb időn belül megyénként legalább egy olyan háborús uszítót bíróság elé lehessen állítani, akit nem a rémhírterjesztésre vonatkozó jogszabályok, hanem a békevédelmi törvény alapján lehet megvádolni és elítélni.”

[Tímár (Schwartz) István , (1913. április 5, Budapest, Tuchmann Regina), jogi egyetemet végzett 1938-ban, ügyvédként dolgozott. 1944-ben munkaszolgálatosként átszökött a szovjet csapatokhoz. Decembertől rendőrfogalmazó Debrecenben a BM állományában. 1945 januárjában Tömpe Andrással együtt jött fel a fővárosba. Az év végén már a PRO (Politikai Rendészeti Osztály) nyomozója Péter Gábor vezetése alatt. A jogutód Államvédelmi Osztályon (ÁVO) teljesített szolgálatot 1948 decemberéig.  Példátlanul gyors karriert futott be: a vizsgálati alosztályt és az ahhoz tartozó népügyészségi kirendeltséget vezette, mielőtt Péter Gábor altábornagy egyik helyettese lett ezredesi rangban. A következő területeket felügyelte: vizsgálati és személyzeti ügyek, nyilvántartás, üzemi szabotázs elhárítás, hírszerzés az egyházakban és a társadalmi egyesületekben.

Az MDP Szervező Bizottságának javaslatára nevezték ki az Igazságügyi Minisztérium Büntetőjogi és Ügyészi Főosztálya vezetőjének 1948. december 5-én. Felügyelete alá tartozott a Börtönügyi Osztály is, szorosan együttműködött az ÁVH vezetőivel. 1953. január 16-ig, letartóztatásáig vezette a főosztályt.

1946-tól bűnös kapcsolatban állt Létai Imre tőkéssel, akitől havi 5 ezer forintot kapott, amiért   „elnézte”, illetve biztosította neki a Trans-Európa Gazdasági Társaság zavartalan működését. Tímár egyénileg is foglalkozott útlevélárusítással, 1947-48-ban nyolc tőkésnek személyesen adott útlevelet 30-30 ezer forintért.

A Budapesti Hadbíróság a Péter Gábor és 17 társa elleni perben – népellenes, hivatali titoksértéssel folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntette miatt – 1953. december 24-én 12 évi, majd 1954. január 15-én jogerősen 11 évi börtönre ítélte dr. Tímár Istvánt.

1956. október 15-én szabadult; legfőbb ügyészi óvás után, 1957. február 4-én a Legfelsőbb Bíróság Katonai Tanácsa rehabilitálta, kárpótlásként 60 ezer forintot kapott. Ezt követően visszatért az Igazságügyi Minisztériumba, a Törvényelőkészítő Főosztály vezetője lett, majd 1962. január 16-án kinevezték a Legfelsőbb Bíróság első elnökhelyettesévé. Az MSZMP KB 1962. augusztusi, a munkásmozgalomban részt vettek elleni törvénysértő perek lezárásáról hozott határozatát követően, szeptember 30-án felmentették tisztségéből. (Eltávolítását Tömpe András, az MSZMP KB Adminisztratív Osztályának vezetője javasolta a személyi kultusz idején elkövetett törvénysértésekben való részvétele miatt. Az MSZMP Politikai Bizottsága augusztus 7-i ülésén egyetértett a javaslattal.)

A Szerzői Jogvédő Hivatal főigazgatója lett, onnan vonult nyugdíjba. 1991. december 19-én hunyt el Budapesten.]

5., 1952 júliusában a hatalma csúcsán lévő, közvetlenül a Minisztertanács alá rendelt Államvédelmi Hatóság kollégiumi ülésen vitatja meg az I. Hálózati Főosztály 2. osztályának a munkáját. Ez az osztály folytatta a „belső reakció elleni harcot” (politikai rendőrség). Kik ellen? Ezt az alosztályok szerinti tagozódás mutatja: a., trockisták, nyugatosok, a pártba beférkőzött reakciósok, volt pártok ellenséges elemei; b., klerikális reakció; c., általában „a múlt emberei”; d., tömegszervezetek, kulákreakció; e., államapparátus, értelmiség, sajtó, művészek, tudomány; f., kiemelten: Nagy-Budapest.

A jelentés megállapította, hogy az osztályharc e fontos területén a hiányosságok vannak túlsúlyban: az ellenséges területek hálózati ellenőrzését elhanyagolták, nem folytattak megfelelő felderítést a jobboldali szociáldemokraták, a cionisták, a trockisták és más ellenséges elemek ellen. Lassú a hálózatépítés üteme, az osztály munkáját az elpuhulás jellemzi. Egyes területekről a Pártot nem tudják megfelelően tájékoztatni. Hiányosságok vannak az éberség és a konspiráció terén is. Igen alacsony fokon áll a kritika, önkritika alkalmazása. Elhanyagolták az osztály operatív nyilvántartásának rendezését, ezt technikai kérdésnek tekintették. Nem jó az osztály szociális összetétele. Az osztály vezetője nem folytat következetes harcot az osztályon lévő nem megfelelő kispolgári elemek eltávolításáért.

Négy oldalon határozták meg a feladatokat, annak jegyében, hogy: „Állandóan tartsák szem előtt, hogy eredményeinket elsősorban a Pártnak, személyesen Rákosi elvtársnak és a Tanácsadó Elvtársaknak köszönhetjük.”

Az ülésről készült „Szigorúan titkos” H” minősítésű jegyzőkönyvi kivonatot az ÁVH titkárságát vezető Sin Sándor áv. százados azzal zárja, hogy „A Kollégium határozatát Rákosi Elvtárstól kapott szempontokkal ki kell egészíteni és az osztály és alosztály értekezleteken fel kell dolgozni.” (Rákosi személyesen irányította az ÁVH tevékenységét.)

6., Az ÁVH Kollégiuma előbb 1952 januárjában, majd júniusban tárgyalja meg a KEOKH és az Útlevél alosztály munkáját, feladatkörének új meghatározását. [KEOKH: Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság]

A jelentés kellő súllyal állapítja meg, hogy amióta ezt a területet átvették a rendőrségtől „…fejlődésen ment keresztül, de komoly hibák és hiányosságok vannak. A vezetés nem volt elég következetes és harcos. Hivatali szellem uralkodik, sok oda nem való elem van az alosztályon. Nem volt a munkájukban szív. A KEOKH és Útlevél alosztály munkáját adminisztratív szervnek tekintették, pedig ma más a feladata, mint 1945-ben volt. Ma operatív szervnek kell lennie és komoly támogatást kell, hogy adjon az operatív osztályoknak. Ezekért az állapotokért felelős az alosztály vezetője, de az I/3 osztály vezetője is.” [I/3 osztály: kémelhárítás]

A feladatok meghatározásának alapelve: „Minden ügyet Párt szempontból, politikailag értékeljenek.”

Személyi feladat: „Zalai őrgy. elvtársat március 15-ig a KEOKH éléről el kell távolítani. Meg kell nézni, hogy az ÁVH-nál maradjon-e, vagy valamelyik minisztériumnak adjuk át.””A KEOKH és az Útlevél alosztály vezetője Tatai szds. elvtárs legyen.”

7., 1952 júliusában kollégiumi ülés foglalkozik az ÁVH tájékoztató munkájával, az erre vonatkozó januári határozatok végrehajtásával.

A tájékoztató munka elsősorban a belső tájékoztatást jelenti, a vezetők asztalára kora reggel letett, éjszaka készített jelentéseket: „Időben hű képet adni és tájékoztatni a Pártot a speciális kérdésekben.” Másfelől: „Megmutatni, hogy az ÁVH, mint a Párt szerve, hogyan hajtja végre a Párt által rábízott feladatokat az ellenség elleni harcban.”

A jelentés értékelése szerint a tájékoztatásban csökkent a kapkodás, az éjjeli munka idejét lejjebb szorították, ám a Kollégium korábbi határozatát egyáltalán nem, vagy csak hiányosan hajtották végre, a jelentések tartalma és színvonala elmaradt a követelményektől. Az a legfőbb baj, hogy:

„Még mindig nem tartják állandóan szem előtt, nem értékelik kellően, hogy jelentéseik Rákosi, Farkas, Gerő elvtársak részére készülnek. A vezető elvtársakat nem tudják megfelelően és kellő időben a fontos gazdasági és politikai kérdésekről tájékoztatni. Nem tudják megmutatni, hogy milyen ellenséges tevékenységek hol igyekeznek szocializmusunk építését akadályozni. Ez a hiányosság elsősorban megmutatkozik a jobboldali szociáldemokraták, trockisták, a tudományos élet és a kémelhárítás vonalán. Még mindig vannak felesleges éjjeli munkák, hibák vannak a pontosság tekintetében is.”

8., 1953 júniusában az ÁVH fegyelmi helyzetét tárgyalja a szovjet mintára létrehozott Kollégium. Koczina Gyula ezredes jelentését azzal az értékeléssel fogadják el, hogy:

 „…még mindig súlyos fegyelmezetlenségek vannak, amelyek komoly mértékben gátolják az államvédelmi munka továbbfejlesztését…a vezetők még mindig nem tartják be úgy a fegyelmet, mint ahogy azt a szabályok előírják és a kommunista nevelésre nem mindig fordítanak elég gondot.”

„Súlyos hibák vannak az erkölcstelenség, a fecsegés és az éberség terén.” „Az ÁVH beosztottai nem érzik a felelősséget Népköztársaságunk törvényeinek betartásáért, s még most is előfordul, hogy felelőtlenül összeállított anyag alapján vesznek őrizetbe személyeket, akiket később ki kell engedni.”

A Kollégium által kijelölt - és Dobróka János áv. őrnagy által összefoglalt - legfontosabb feladatok között szerepel a törvényesség megtartása, a fegyelem megszilárdítása („…meg kell szüntetni a civiles, katonátlan magatartást”), s példát kell statuálni azokkal szemben, akik erkölcstelen magatartásukkal rombolják a Hatóság beosztottainak erkölcsi morálját. Külön pont szól a gazdasági visszaélésekről:

„Azokkal szemben, akik az állam pénzét elherdálják, ellopják, a legszigorúbban kell eljárni, komolyabb esetekben súlyos ítéletet kell hozni és azt a Hatóság valamennyi beosztottja előtt ismertetni kell.”

Forrás: Dr. Révész Béla: „Iratok a z Igazságügyi Minisztérium történetéből, 1944-1990”, I.-III. (2016); - Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára.

Előzmény: (Több mint) 60 év dokumentumokban (I.-V.)