1957 és 1989 között a mindenkori párt-és kormánypolitika határozta meg a jogpolitikát, amely elvi iránymutatással szolgált a jogalkotás, a jogalkalmazás és az állampolgároktól elvárt jogkövető magatartás számára. A jogpolitikai elvek összességének érvényesülését a „szocialista törvényesség” garanciális feltételének tartották, kötelező végrehajtásukhoz nem férhetett kétség.

Létezett egy testület, amelynek neve több változatban is megtalálható, így „Bizottság”, „Koordinációs Bizottság”, „Tanácsadó Bizottság”, amely nemcsak elvi kérdésekkel foglalkozott, hanem gyakorlatilag minden jelentős ügyben előre eldöntötte a jogalkalmazó szervek eljárási és ítélkezési feladatait.

„Minden illetékes tudja, hogy egy 1957-es párthatározat alapján van, és azóta működik a pártközpontban egy úgynevezett Koordinációs Bizottság. Ennek vezetője a K.B. adminisztratív ügyekért felelős titkára, tagja a K.B. Adminisztratív Osztályának vezetője, a belügyminiszter, az igazságügyi miniszter, a legfőbb ügyész és a legfelsőbb bíróság elnöke. Ez elé a bizottság elé kell vinni minden olyan büntetőpolitikai kérdést, vagy konkrét bűnügyet megvitatásra, melynek megítélésében bizonytalanság vagy eltérő vélemény van az illetékes szervek között.”

– mondta Kádár János az MSZMP Politikai Bizottságának egyik 1973-as zárt ülésén.

 [Ezen az ülésen foglalkoztak  a mezőgazdasági gép-és alkatrész kereskedelemben tapasztalt „engedély nélküli külkereskedelmi tevékenység” ügyével, az u.n. MEGÉV-üggyel, melyről megoszlott a párt-, a belügyi-, az igazságszolgáltatási szervek és az érintett szakmai minisztériumok véleménye, olyannyira, hogy a sikeres és többszörösen kitüntetett Pesti László, a MEZŐGÉP Tröszt vezérigazgatója, -  korábban a Pest megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat igazgatója -  a megpróbáltató rendőrségi zaklatások miatt öngyilkos lett. Valójában az új gazdasági mechanizmus támogatói (Nyers, Fock, Fehér Lajos) és az azt ellenző kemény vonalasok (Biszku, Pullai, Gáspár) csaptak össze a MEZŐGÉP Tröszt – MEGÉV ügy mesterségesen felnagyított és példastatuálásra hivatott napirendi vitája ürügyén. A reformerek vereséget szenvedtek.]

Ha a Koordinációs Bizottság tagjai egymás között nem jutottak egyetértésre, akkor az első titkárhoz, a Titkársághoz, vagy a Politikai Bizottsághoz kellett fordulni döntésért. (A konfliktusok legtöbbször a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok között alakultak ki.) 

A Bizottságot létrehozó 1957-es párthatározatot még nem sikerült megtalálni, a nagyhatalmú testület ülései szigorúan titkosak voltak, jegyzőkönyvek nem készültek, csak szűkszavú emlékeztetők. A Bizottság  állásfoglalásaira a végrehajtás menetében nem lehetett hivatkozni. Tagjai negyedéves munkaterv alapján dolgoztak, kezdetben kéthetenként, 1978-tól havonta üléseztek a Központi Bizottság épületében, a szervezési és lebonyolítási feladatokat a Közigazgatási és Adminisztratív Osztály látta el.

A Bizottság ülésein - egyes visszaemlékezők szerint - az adminisztratív területet felügyelő KB-titkár, a KB Adminisztratív Osztályának vezetője és helyettese, a területet felügyelő miniszterelnök-helyettes, az Igazságügyi Minisztérium illetékes vezetője, a legfőbb ügyész és a Legfelsőbb Bíróság elnökének büntető ügyekben eljáró helyettese, esetenként a Központi Népi Ellenőrző Bizottság elnöke vett részt.

A megyei pártbizottságok adminisztratív osztályai  megyei  „Koordinációs Értekezleteket”, „Koordinációs Bizottsági üléseket” hívtak össze  és a felső példa alapján, azokon a megyei pártbizottság adminisztratív ügyekért felelős titkára, az Adminisztratív Osztály vezetője, a megyei rendőrfőkapitány, a megyei főügyész, és a megyei bíróság elnöke vett részt.

Az ülések napirendjén a jogpolitikai kérdések mellett folyamatban lévő, vagy eljárás előtt álló konkrét ügyek is szerepeltek, melyekben kellő eligazítás született a jogalkalmazó szervek számára.

Az iratkutató feltáró munka előtt még mindig sok a fehér folt, a rejtve maradt részletekre a jelek szerint még várni kell.

1950-től „az osztályharc éleződésével” a pártvezetés ellenőrizni kívánta az állami-és államigazgatási hierarchiát, ezért határozott az MDP KV Adminisztratív Osztályának létrehozásáról, amely később a Közigazgatási és Adminisztratív Osztály nevet viselte, kibővítve hatáskörét a közigazgatás, az igazságszolgáltatás és a fegyveres testületek minden területére. (Ugyanebben az évben Rákosi, Farkas Mihály és Gerő Ernő megalakította a titkosan működő Honvédelmi Bizottságot.)

Ezzel párhuzamosan megkezdődött az Igazságügyi Minisztérium folyamatos átszervezése szigorú káder- és osztályszempontok szerint, hogy alkalmassá tegyék a proletárdiktatúra megnövekedett feladatainak ellátására, s a Ries-féle kártékony szociáldemokraták „bűnös aktatologatásának” felszámolására, amelyben „virul a kispolgári semmittevés”.

1950. június 19-én a pártvezetés legfelső szintjén (egyesek szerint Rákosi diktálta tollba) dörgedelmes feljegyzés készül az igazságügyi apparátus átszervezéséről. A parancs jellegű 3 oldal feladatainak végrehajtásáért Donáth Ferenc, a KV tagja, a KV Főtitkársági Iroda vezetője és Gerő Ernő felelt.

 A dokumentum a következő fontosabb megállapításokat és konkrét utasításokat tartalmazta:

a., Az igazságügyi apparátus személyi összetételét meg kell változtatni, mert az a Horthy korszakot tükrözi.

„A felszabadulás után az igazságügyi szervekbe bekerült új káderek döntő többsége azelőtt ügyvéd volt, zsidó kispolgárok, akik a polgári jogszolgáltatás szellemén semmit sem változtattak. Az új, amit ezek a „káderek” hoztak, az az, hogy a korrupció még nagyobb, mint azelőtt.”

„A munkásbíróságok és most a népi ülnökök bevonása a bíráskodásba, bizonyos haladást jelentett ugyan, de ezek a reformok nem vezettek és nem is vezethetnek igazságszolgáltatásunk demokratizálására, ha fennmarad az egész apparátus bürokratikus, polgári, sőt reakciós jellege.”

c., Az igazságügyi apparátus túlméretezett. Nincs szükség négyféle bíróságra. Az Igazságügyi Minisztérium 600 főnyi létszáma jelentősen csökkenthető … egyes főosztályokat és osztályokat meg lehet szüntetni.

d., Az igazságszolgáltatás elszakadt az élettől. Ez fennáll mind a jogszolgáltatásnál, mind pedig a jogalkotásnál és a jogi oktatásnál.

„…az IM jelenlegi vezetésében hiányzik az iniciatíva, a proletárdiktatúra fokozottabb védelmét szolgáló jogszabályok alkotása és azoknak a gyakorlatban való alkalmazására, vagy azért, mert a vezetők nem hívei a rendszernek, vagy mert elszakadtak az élettől.”

Az előbbiek miatt a legfelső pártvezetés javasolja:

1., „Molnár Erik elvtárs vegye át az Igazságügyi Minisztérium vezetését, Décsi Gyula elvtárs legyen az igazságügyi államtitkár. Décsi elvtársnak már a felszabadulás előtt kapcsolata volt az illegális mozgalommal, a felszabadulás óta az ÁVH-n dolgozik, jogi képesítése van, részt vett a nagyobb politikai perek előkészítésében. Mellette szól, hogy ismeri a vezető bírói és ügyészi kart és az IM munkáját.”

2., „A Pártbizottság vizsgálja felül a vezető kádereket. A Pártbizottságban legyen benne a miniszter és az államtitkár, Földes elvtárs a Káder Osztály részéről, Gál elvtárs az IM személyzeti osztályának vezetője, valamint Nagy Imre elvtárs, az Adminisztratív Osztály vezetője. A bizottság záros határidőn belül tegyen javaslatot, hogy a vezető káderek között kiket kell leváltani, illetve az akadémiát végzett munkáskádereket milyen vezető funkcióba fogják helyezni.”

3., Az IM vezetői záros határidőn belül dolgozzanak ki munkatervet az apparátus átszervezésének és a létszámcsökkentés végrehajtásának szempontjairól, a káderutánpótlásról és a legfontosabb jogalkotási feladatokról.

„E munkaterv alapján az elkövetkező 3 hónapos időszakban a Politikai Bizottság tárgyalja meg az Igazságügyi Minisztérium kérdését.”- fejeződik be a Feljegyzés.

Három hónappal később, szeptember 22-én újabb Feljegyzés készül az Igazságügyi Minisztérium átszervezéséről, kiegészítve a korábban meghatározott feladatok sorát.

Az 1., szám alatt konkrét nevek olvashatók az eltávolítandó vezetők között:

„El kell távolítani végelbánással, nyugdíjigény nélkül a minisztérium kötelékéből mindazokat a fasiszta bírókat, ügyészeket, vezető helyen lévőket, akik a Horthy rendszer idején politikai ítélkezésekben cselekvően közreműködtek. Az eltávolítandók között szerepeljen  elsősorban: Majzik László, Molnár Sándor, Lee Tibor, Zalán Kornél, Radovits Lajos, Menyhárd Alfréd és más, kommunisták elleni perek hírhedt ötös tanács tagjai. Eltávolítandók Somogyi Ödön, Bojta Béla, Faragó György, Szűcs János és más, Ries által beépített jobboldali szociáldemokraták. Amennyiben nevezettek bármelyike a Párt tagjául csempészte be magát , előzőleg a megfelelő pártfegyelmi eljárás alá esnek. Kommunistákból – esetleg több – 3 tagú bizottságot kell létrehozni, amelynek feladata felkutatni a Ries által meghagyott fasiszta, becsempészett, elrejtett jobboldali szociáldemokrata elemeket.

Az eltávolított fasiszták, jobboldali szociáldemokraták és más ellenséges elemek helyére bátran munkáskádereket kell helyezni. Ennek biztosítására, ha kell, szállítsák le a bírói korhatárt 26 évről 24 évre; a 3. évükben lévő joghallgatók legjobbjait helyezzék az apparátusba és tegyék lehetővé, hogy magánúton szigorlatozzanak; rendezzenek bírósági és ügyészségi fogalmazók részére tanfolyamokat és a legjobbakat bírákká, ügyészekké léptessék elő.”

Folyamatos ellenőrzés alatt változott a titkos ügyekben eljárásra jogosult védő ügyvédek országos névjegyzéke, amelyet az Igazságügyi Minisztérium csak azután küldhetett el a Legfelsőbb Bíróságnak, ha a javasoltak politikai alkalmasságáról előzetesen egyeztetett a Belügyminisztériummal és a Legfőbb Ügyészséggel. Jóváhagyás után kötelező volt a névsor rendszeres felülvizsgálata. Közvetlenül a forradalom előtt a titkos kezelésű büntető ügyekben eljárásra jogosult védőügyvédek létszáma 146 volt. (A katonai védők létszáma: 252 fő.) A megyék szerinti névsor:

(Mivel Komárom és Heves megyében ez idő szerint nem volt titkos ügyekben eljárásra jogosult védő, Komárom megye területén a feladatot a budapesti, Heves megye területén pedig a Borsod megyei titkos védők látták el.)

Forrás: Dr. Révész Béla: „Iratok az Igazságügyi Minisztérium történetéből”, I.-III. (2016)

Előzmény: (Több mint) 60 év dokumentumokban (I.-IV.)