Ugrás a cikkhez
Reklám

Andrea Giuliano olasz származású köcsögpluszjogi aktivista, aki diákként került Magyarországra, és itt is telepedett le, itt provokálta ideiglenes hazája lakóit.  A - 444 blog megfogalmazása szerint - "provokatív stílusáról ismert" Andrea szerencsére nemrég kénytelen volt búcsút inteni Magyarországnak.



Andrea Giuliano a 2014-es buzifeszten provokál

A 2014-es buzifeszt után a túlnyomó többséghez tartozó, normalitáspárti hazafiak megkeresték a munkahelyén, több száz fenyegető kommenttel árasztották el a Facebook-oldalát, szegény hetekig bujkálni kényszerült.

2015-ben a nyílt utcán megütötték, eltörték az orrát. "Bár ez a bűncselekmény nem mint melegaktivista ellen irányult" - vallja be a 444 blog.




Az orrtörés elkövetőjét első fokon elítélte a bíróság, de a fenyegető kommentelők ügyében a rendőrség elutasította a vádemelést, mert nem sikerült beazonosítania a Facebookon ellenvéleményt megfogalmazókat. Emiatt egyébként a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű felforgató zsidó bandánál felmerült, hogy a nyomozást elutasító magyar állammal szemben a Strassburgi Emberi Jogi Bírósághoz fordulnak.

Andrea a történtek következtében elveszítette a munkáját és a hitét is abban, hogy Magyarországon békében élhet a következő években, ezért visszaköltözik Olaszországba - közli az örömhírt a zsidó lap.

Kapcsolódó:

- Nem homofób támadás érte a magyargyalázó olasz köcsögöt - mégis gyűlöletkeltésre panaszkodik a gyűlölködő

- Olaszországból importált buzihulladék a vallás- és nemzetgyalázó provokátor





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából