Az előző rész itt található.
A szerző könyvét nem csak a 19. és 20. századból vett idézetekkel tette olvasmányossá, de a legfrissebbekkel is, beleértve a tavaly megjelenteket.
Ezek közé tartozik a kötet 267. oldalán található idézet a brit Guardian című napilap 2014. június 30-i számából:
Meglepő fejlemény, hogy a jelek szerint az Iszlám Állam csoportot az amerikai kormány képezte ki. A Reutersben megjelent jelentésben az olvasható, hogy a szíriai lázadó csoportot Jordániában két éven át amerikai kormánytisztségviselők és katonai szakértők képezték ki. Ha ez igaz, akkor az igen érdekes fényt vet az amerikai kormány jelenlegi programjára, hiszen olyan országról van szó, amely állítólag a stabilitást kívánja előmozdítani.
Utána Gerard Menuhin ugyanezen lap 2014. szeptember 26-i cikkét idézi:
Az Iszlám Állam jelenleg a világ leggazdagabb militáns csoportja. A jelentések úgy tudják, 2 milliárd dollár a nettó vagyona. Honnan jön ez a sok pénz? A csoport hatalmas vagyonra tett szert olajerőforrásaiból és gabona termeléséből, és ezt túszejtésre, valamint zsarolásra használta. Hacsak a nemzetközi koalíció nem vágja el az IÁ-t pénzforrásaitól, akkor minden bizonnyal súlyos fenyegetés marad.
Csak nem ezért lett ideges a hivatalos Nyugat, amikor tavaly szeptember 30-án megkezdődtek az orosz támadások az IÁ állásai ellen? (Ekkor Menuhin már befejezte kézirata gondozását.)
Most ugorjunk a 302. oldalra, ahol a szerző jó adag szarkazmussal ír a zsidók egyik kedvenc fogalmáról, a „toleranciáról”. (Azon olvasóink, akik kíváncsiak a zsidó tolerancia napi megnyilvánulására, utazzanak el a Gázai övezetbe vagy Ciszjordániába, illetve üljenek be egy beduin sátorba pár perccel annak és az egész beduin falu teljes ledózerelése előtt, mely pillanatban az izraeli lobbi játékszere, Obama elnök fő fejfájásának forrása a székesfehérvári Hóman Bálint-szobor felállítás előtti ledöntése.)
A „tolerancia” szó túlhasználtsága a zsidók által legitimált magatartási környezetben a szó jelentését leredukálta és értéke nulla lett. Azt javaslom, hogy helyette használjuk a „tangerine” (mandarin) szót, mert szintén három szótagból áll, és legalább annyira kifejező. Egyébként Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter és Hubert Burda kiadó (…Steven Spielberg Soa Alapítványának támogatója…) az idei Megértés és Tolerancia díjat kapta a berlini zsidó múzeumtól, ami azt bizonyítja, hogy megelégedésre érdemesen tevékenykednek.
A következő oldalon a szerző azt írja, hogy míg a mai társadalom megszállottan foglalkozik az olyan felszínes szabadságtémákkal, mint az azonos neműek házassága, a kifejezés, a szólás szabadságát mind keményebben büntetik. (Lásd a fideszes Handó Tünde által kinevezett bírák drákói büntetéseit azok ellen is, akik Kertész Imre szavait merik idézni a Menuhin-témával kapcsolatban.)
Azt írja:
Már az a tény is, hogy az ember nem kérdőjelezheti meg a zsidó „holokausztot”, és hogy a zsidó nyomás törvényeket kényszerített a demokratikus társadalmakra a kérdésfeltevések meggátlása céljából, miközben a jogilag kikezdhetetlenné tett ’holokauszt’ szüntelen promóciója és dogmává merevítése folyik, elárulja magát. Azaz bizonyítja, hogy csak hazugságról lehet szó. Hiszen mi más indokolná, hogy megkérdőjelezni sem szabad? Mert megsértheti a „túlélőket”? Mert az „a halottakat meggyalázza”? Nem igazán elegendő ok a viták törvényen kívül helyezésére. Nem: ugyanis ennek a vezető hazugságnak a lelepleződése oly sok más hazugságokkal kapcsolatos kérdések felvetéséhez vezethetne, hogy az egész építmény kártyavárként omlana össze.
Menuhin ezután felsorolja azokat az ismert embereket, akiket a „holokauszt” relativizálása (kisebbítése) vagy tagadása miatt börtönöztek be hosszú évekre. Mint a 79 éves Horst Mahlert, aki 12 évet – és így gyakorlatilag életfogytot - kapott, és a rossz börtönbeli orvosi ellátás következtében elvesztette egyik üszkösödésnek indult lábát. (305. old.) Ernst Zündel 7, Wolfghang Fröhlich 6, Germar Rudolf négy és fél, Gerd Honsik 4, Sylvia Stolz 3 év három hónap börtönt kapott. Ez utóbbi hölgyet azért ítélték további 20 hónapos szabadságvesztésre 2015. február 25-én Németországban, mert Svájcban Szólásszabadság címmel tartott előadást „és egy buzgómócsing berni ügyvéd” a svájci rasszizmus elleni törvényre hivatkozva feljelentette.
Hogy Menuhinnak mennyire igaza van, azt gyorsan érdemes illusztrálnunk. Nálunk a 2013-as ünnepi könyvhétre jelent meg „Cenzúrázva – Miként fenyegetik a szólásszabadságot a ’gyűlöletbeszédet’ büntető törvények” című kötet. Mondanivalójának lényege: a szólásszabadság korlátozása a „gyűlöletbeszédet” büntető jogszabályokkal halálos veszélyt jelent a szabad társadalmakra nézve és a liberalizmus alapelveit sérti. A szerző, Paul B. Coleman a legképtelenebb bírói ítéleteket mutat be azok ellen, akik a politikailag korrektnek deklarált kánont megsértik. Csak egyetlen területről hiányoznak a példák. Ez a „holokauszt” téma. Egyértelmű: Coleman-nek tele volt a gatyája, hiszen éppen a legneuralgikusabb példákat nem meri említeni.
De Menuhinnak nincs tele az alsóneműje, ellentétben a svájci bírósággal, amely viszont a néhai neves zsidó hegedűvész fiát nem meri elítélni könyvéért, noha a svájci törvények szerint el kellene. És ezért az ő könyve bemutatását még nagyobb örömmel folytatjuk.
Menuhin váratlan fordulattal azt írja, hogy a szólásszabadságot a „holokauszt” esetében korlátozó jogszabályok egyértelműen sértik az 1949-es német alaptörvényt, amelynek 5. paragrafusának 1. bekezdése kimondja: „Mindenkinek jogában áll, hogy véleményét szóban, írásban és képben szabadon fejthesse ki és terjessze, és akadálytalanul tájékozódjon általánosan hozzáférhető forrásokból. Az alaptörvény szavatolja a sajtó és a tudósítások rádión és filmen keresztül történő szabadságát. Cenzúrának helye nincs.” Amihez a szerző azonnal hozzáteszi:
És mégis, az Izraellel kapcsolatos hivatalos német politika magában foglalja az öncenzúrát és az alapvető demokratikus jogok voluntarista elfojtását. (306. o.)
Be jó lenne, ha egy német emberjogi szervezet a karlsruhei alkotmánybíróságot megkérné, nézzen utána a dolognak! Álom, álom, édes álom… Főként ha ránézünk a Kőszeg Ferenc-pofájú civil szervezetekre szerte a világban.
Most pedig ugorjunk egy nagyobbat a 387. oldalra, ahol a szerző Joachim Gauckot, Németország elnökét veszi elő, és a zsidó ügyek „hordozható lakájának” nevezi, akit mindenkor elő lehet kapni, hogy egyszer a berlini Potsdam Egyetemen 2013-ban megnyíló zsidó teológiai iskolát rohanjon „történelmi mérföldkőnek” nevezni, vagy nevezze a Németországba „igyekvő migráns hordákat” „mérföldkőnek a tudománytörténetben” – elfeledve azt, hogy „ellentét van az ismeret és hiszékenység között, mintegy megerősítve, hogy neve majdnem „Gaukler”, ami németül bohócot jelent”.
Menuhin Gaucknál maradva ismerteti azt, hogy korábban őt bízták meg a Stasi, az egykori kelet-német titkosszolgálat archívumának felügyeletével. Ezzel nem csak sikerült a ránézve kínos anyagokat e levéltárból eltávolítania, de azokét is, akik a „szervekkel” kollaboráltak, mint Thomas de Maiziere jelenlegi belügyminiszter és unokatestvére, Lothar de Maziere, az NDK volt vezetője, „valamint maga Merkel”.
Hé, Stasi-utód Merkel nyanya! Nem kellene hidegre tenni a kis Menuhinkát?
Azt a…Mintha a kretén Antallt látnánk, amint Kenediéknek és az izraeli titkosszolgálatnak teszi lehetővé a magyar Stasi SZDSZ-féle zsidóit terhelő akták kilopását, hogy utána e héberférgek gátlás nélkül hazudozhassanak „ellenálló” múltjukról.
De még mielőtt elhagynánk Gauckot: Menuhin azt is a szemére veti, hogy Németországot és így az egész német népet Auschwitzcal (helyesebb fordítás: Ausvicc) teszi egyenlővé: „Nincs német azonosság Auschwitz nélkül”, idézi Németország elnökének mondását a Die Welt nevű zsidószolga napilap 2015. január 27-i számából.
Gaucktól még ezekkel a gondolatokkal vesz búcsút:
Jobb – vagy becsületesebb – időkben hazaárulással vádolták volna egy olyan nemzet kollektív megrágalmazásáért, amelynek elnökévé választották... Ha emberként nem lenne ennyire szánalmasan jelentéktelen, Gauck Németország szégyene lenne.
(387. o.)
És ezzel zárjuk az utolsó előtti folytatást. A következő már a befejezés lesz.
Abruzzo - Kuruc.info
