Százharminc évvel ezelőtt, 1885. december 29-én született Hóman Bálint. Az évfordulóra a székesfehérvári önkormányzat támogatásával szobrot akart állítani a néhai történész nevét viselő alapítvány, de a tervet a hazai és nemzetközi zsidó lobbi gyűlöletkampánya és a hazai, magát jobboldalinak nevező politikai elit behódolása meghiúsította. Az élet fura fintora, hogy a héber fajvédők gyűlölködése utólag is hitelesítette Hóman Bálint alább idézendő véleményét a zsidóságról.

December 13-án hanukai sötétségünnepet rendezett Székesfehérváron a Mazsihisz és álkeresztény mezben tetszelgő cionista leányvállalata, a Hit Gyülekezete nevű szekta. Heisler András Mazsihisz-elnök a fehérvári Bartók téren többek között ezt mondta:

Mi azért gyűltünk össze ma Székesfehérváron, hogy a hanukai ünnepségünk kapcsán együtt fogalmazzuk meg Magyarország üzenetét: náci eszmék mellett végsőkig kitartó, vállaltan rasszista, antiszemita politikus ne kaphasson soha és sehol szobrot hazánkban! De ne legyen neki emléktáblája sem – bármi legyen rajta a felirat.

Heisler András vállaltan rasszista közszereplő, mindig kiállt az apartheid politikát folytató, vállaltan rasszista és népirtó izraeli rezsim mellett. Ehhez természetesen joga van. Heisler Andrásnak azonban senki nem adott felhatalmazást arra, hogy Magyarország, a magyarok nevében beszéljen. A zsidó nép fiaként Heisler Andrásnak nincs joga ahhoz, hogy eldöntse: kinek lehet, vagy nem lehet szobra, emléktáblája Magyarországon. Heisler Andrással és általában a heislerekkel vitát folytatni nem lehet. És természetesen nem is szabad.

A heislerek nemzetidegen társaságáról alkotott egykori hómani látlelet ma is igen tanulságos olvasmány. Nem beszélve a szerény megoldási javaslatról. Az alábbi szöveget úgy is olvashatjuk, mint a százharminc éve született történész-politikus sírontúli üzenetét a Mazsihisz elnökének és követőinek:

Külső életformákra és nyelvi tekintetben a magyarhoz hasonulva, de népiségét megőrizve él népünk között a múlt században egyenként bár, de igen nagy tömegben beszivárgó zsidóság is. Beolvadását a magyar társadalom széles rétegeinek ösztönös elzárkózása mellett erős faji öntudata s a magyarságtól idegen erkölcsisége és szellemisége akadályozta meg.

A nyugati keresztény kultúrközösség népeinek fiaiból a magyar társadalom közösségeibe illeszkedő egyének és csoportok – a történeti fejlődés szabályainak megfelelően – egy-két nemzedék múltán áthasonlottak, beházasodtak, elkeveredtek, beolvadtak a történetileg kialakult magyar fajba, és ma ennek a szerves részeként élnek. A keleti orthodox közösségből jött román és szerb jövevények – kevés kivétellel – még az értelmiségi réteg keretében sem tudtak áthasonulni, mert kultúrájuk más talajban gyökerezett. A zsidóság sem ment át ezen a folyamaton. Önként, vagy kényszerítve? – ezt vitatni lehet –, de önálló sajátos világszemlélettel és felfogással élte és éli ma is a maga sajátos népi életét a magyarság körében. A régiek még igazodtak valamennyire a magyar közszellemhez; az újonnan jöttek teljesen elkülönültek és ezért a magyarság is idegeneknek tekintette és tekinti őket. Ezeknek az újonnan jött elemeknek a felforgató mozgalmakban, a romboló eszmeáramlatok terjesztésében vitt vezető szerepe, a zsidó értelmiségnek a magyar múlt hagyományaival és magyar fajtánk eszményeivel, társadalmunk gondolkodásával és a kereszténység eszméivel szembehelyezkedő szellemisége, mértéktelen gazdasági érvényesülése és erre alapított hatalmi törekvései napjainkban nálunk is kiváltották a ma Európa-szerte uralkodó zsidóellenes hangulatot. A magyarság – más népekhez hasonlóan – nem kívánja magába olvasztani, inkább kirekeszti nemzeti életéből az oda idegen testként beékelődő zsidóságot.

(Hóman Bálint: Magyar sors – magyar hivatás. Bp., 1942, 106-107. o.)

Meggyőződésem, hogy múltbéli és mai keserű tapasztalatai alapján a magyarság óhaja ma sem változott.

Bistrán Demeter - Kuruc.info