A városkép legmeghatározóbb elemei az ott található épületek, számos helyen azonban még a világörökségi részeken is olyan házakat látunk beékelve, amelyeknek semmi közük a környezethez. A szocializmusból ránk maradt szobrokat nagyrészt el lehetett szállítani, az akkor tervezett kockaépületeket azonban nem. Van-e esély arra, hogy például a budai Várban vagy Dunakeszin valaha is lebontsák a kockapaneleket, hol tart a budapesti városrehabilitáció? Erről a kérdésekre is kereste válaszokat a Napközben az építészet világnapján.
Gondos Attila építészmérnök, aki maga is a budai Várban lakik, a magazinműsorban azt mondta, építészként nagyon örül annak, hogy itt élhet. Nem biztos ugyan, hogy funkcionálisan ideálisak ezek az épületek, de a látvány mindent kárpótol, magyarázta. Emlékeztetett arra a korabeli vitára is, amely arról folyt, hogy a foghíjak helyén építsék-e fel újra itt a régi épületeket, vagy pedig nyerjen teret a „ma építészete”. Végül az utóbbi álláspont győzött, és bár az alázat mindenhol tetten érhető, „ez a törekvés néhol erősebb önkifejezésbe is átcsapott” – állapította meg a szakember.
A stúdióban ülő Mezős Tamás, a BME műemlékvédemi tanszékének professzora nagyon izgalmas időszaknak nevezte a háború utáni időszak építészetét, mert nagyon sok fiatal szakember jött haza Dániából, ahol megérintette őket a skandináv építészet. Valamikor 1949-50 után aztán elindul a valódi szocialista realizmus időszaka a maga eklektizáló, egyiptizáló, klasszicizáló motívumaival, de lehetőségeihez mérten igényes építészetével, 1956 után már beszűrődik az ipari építészet, majd belép a modern a maga különböző változataival – magyarázta a szakember.
A professzor a műsorban elárulta azt is, Rákosi Mátyás a budai Várat is el akarta bontatni valamikor az ’50-es évek elején, és munkáslakótelepet építtetett volna a helyre. De – tette hozzá – volt olyan terv is, hogy egészségtelensége miatt elbontanák Belső-Erzsébetvárost, a zsidó negyedet, és modern épületeket emeltek volna a helyére.
A műsorban megszólalt Dunakeszi főépítésze is, telefonon mondhatta el véleményét a főutcán terpeszkedő szalagpanelekről. A szakember úgy vélte, a házak városépítészetileg ugyan jól működő egységet alkotnak, megjelenésük viszont egyáltalán nem illeszkednek városba. Lebontásuk azonban egyáltalán nem egyszerű, hiszen a lakásokra egyre nagyobb szükség van.
Csak azért, mert csúnyák, nem szoktunk nagy házakat lebontani, mert egyszerűen nem éri meg – tette hozzá már a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója -, inkább igyekszünk valahogy átalakítani, átöltöztetni az épületeket. Amiatt pedig biztosan nem kell aggódnunk, hogy 200-300 év múlva is a paneleket kell például nézni Csepelen vagy Erzsébeten, mert az egymást követő korszakok rendre átépítik a városokat, ahogyan történik ez majd a fővárosban is - mondta Ongjerth Richárd, a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont ügyvezető igazgatója aki a műsorban arra is felhívta a figyelmet: amit ma a köznyelv szocreálnak hív, az minden, ami modern, miközben a szocreál időszaka csak alig néhány évig tartott.
(Híradó)
