Ugrás a cikkhez
Reklám

Mindenki kedvenc igazmondó zsidója, Dániel Péter bizonyára annyira aktívan praktizál Izraelben - képzeletbeli ékszerüzlete vezetése mellett -, hogy a magyar joggal már köszönyőviszonyban sincs. Például lemaradt arról, hogy már jó ideje új Btk. van itthon hatályban.

Ezúttal Orbán szokásosnál is unalmasabb Tusványosi beszéde után akadt ki a miniszterelnök mostanság szokásos álradikális lózungjai miatt. Mint jogász, büntetőjogi megállapításokat is tett, és ha már róla van szó, ostobákat.




1. A nagy jogász bizony nem tudja, hogy több mint két éve már nem az általa hivatkozott Btk. (1978. évi IV. tv.) van hatályban, hanem az új Btk. (2012. évi C. tv.). Az új Btk.-ban a 269. szakasz egy teljesen más tényállást szabályoz (hamis vád).

2. Ügyvéd úr keveri a hágai Nemzetközi Bíróságot (ICJ) a - szintén hágai - Nemzetközi Büntetőbírósággal (ICC). Természetes személyek büntetőjogi felelősségének megállapítására ugyanis utóbbi jogosult, az előbbi államok közti ügyekben dönthet vagy adhat tanácsot (lásd a a testület hivatalos honlapját vagy a Wikipediát).

3. De utóbbi mindegy is, mert a sérelmezett esetre egyik fentebbi bíróságnak sincs hatásköre. A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság is egészen más ügyekben ítélkezhet (lásd Római Statútumot vagy a Wikipediát).

A Nemzetközi Büntetőbíróság (angolul International Criminal Court, ICC) egy 2002-ben alakult állandó bíróság a népirtással, emberiesség elleni bűncselekményekkel, háborús bűncselekményekkel és az agresszió bűntettével – az agresszió bűntette felett azonban jelenleg nincs hatásköre – vádolt személyek ügyeinek lefolytatására.

Kíváncsiak lennénk a véleményére azt tekintve, hogy mennyire örülne annak, ha a Magyarországot ostromló bevándorlókat beengednék Izraelbe - vagy mondjuk a palesztinok mozgását kevésbé korlátoznánk. A kérdés költői, bizonyos emberek szava ugyanis annyit sem ér, mint Orbáné, ami már nem semmi.

(Kuruc.info)

 Frissítés: Eltartott egy darabig, de csak sikerült Dánielnek szerkesztenie. Legalábbis a hülyeség egyik felét. A hágai Nemzetközi Bíróságnak még nem sikerült utánanéznie, de legalább már a 332. §-t sikerült megtalálni.




Hágáról lemondani már csak azért sem egyszerű, mert Dániel szavait megrészegedetten fogyasztó híveinek is tetszik az értelmetlen ötlet.




Annak is őszintén örülünk, hogy szép látogatottságot ért el ma. Örülünk, hogy mi is besegíthettünk neki, hadd hallják minél többen sipkájának csörgését!




Kapcsolódó:

- Dániel elszántan vívja utóvédharcát tel-avivi ékszerüzlete meséjének védelmében - de sajnos legyőzetett

- Facebookján hülyíti követőit Dániel Péter - ezúttal ékszerüzletet hazudott magának a zsidó





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából