Útjelző tábla: "Csak zsidóknak"<br />Európában is lesznek utak<br />"Csak keresztényeknek"?
A brit sajtóban (is) közölt felmérés alábbi adatait nem fogja megtalálni a hazai cionista médiában. Rasszista "ugyebár" csakis jobboldali fehér/magyar/keresztény ember lehet. Hiába várja tehát a Jordán-pozitívok siránkozását a hébernáci veszélyről, mondjuk az izraeli nagykövet Kinn-padra állítása közben. Mi mindenesetre szívesen látnánk egy a magyarországi zsidók és cigányok körében végzett felmérést a körükben eluralkodott, szavakban és tettekben megjelenő antimagyar rasszizmus kapcsán.

Erősödik az arabellenes rasszizmus Izraelben, számol be a brit The Guardian. A baloldali, nagy példányszámú napilap idézi A Rasszizmus Elleni Központ izraeli zsidók körében végzett újkeletű közvéleménykutatásának föbb adatait. Eszerint a zsidók 75%-a ellenzi, hogy a társasházakban zsidók és arabok együtt lakhassanak (Sok helyütt már valóra is vált az álmuk, hiszen tömegével építenek kizárólag zsidó fajúaknak utakat és lakónegyedeket a palesztinoktól ellopott földeken- a szerk.). Több mint a felük úgy véli, egy zsidó nő árulást követ el, amennyiben arabbal köt házasságot, és 40%-uk még az izraeli arabok szavazati jogát is megvonná a parlamenti választásokon.

Kuruc.info megjegyzés: mindez persze szinte kicsiség ahhoz képest, hogy Izrael nemcsak a palesztin civil felnőtteket gyilkolja rendszeresen, de tömegével lő agyon, vagy börtönöz be ítélet nélkül arab (kis)gyereket is. A cionista diktatúrában természetes, hogy nemcsak ellopják az arabok földjeit, de megtiltják nekik, hogy visszavásárolhassák saját, elrabolt tulajdonukat. A bennszülöttek ellen a legdurvább faji törvények, rendeletek és esetleg nem törvényes, de büntetlen intézkedések vannak érvényben a megszállók részéről, a kínzástól a házak felrobbantásán át a mezőgazdasági ültetvények tudatos és hivatalos elpusztításán át a szegregációs fallal és szögesdróttal körbevett arab településekig. Sőt az izraeli testvérpárti kapcsolatokat építő Orbán Viktor és Németh Zsolt által is demokratikusnak tekintett apartheid-rezsim pártjai hivatalosan hirdethetik a maradék őslakosság elűzését. Az alábbi videó elég átfogó képet nyújt mindezen talmudista mocsokról.

Kuruc.info - The Guardian

This is Israel: "For a start, racism against Arabs in Israel is rising, according to at least one recent poll. In a survey for the Centre Against Racism, a poll of Jewish Israelis found that more than half believed it was treason for a Jewish woman to marry an Arab man; 40% said Arabs should no longer have the right to vote in parliamentary elections; and 75% opposed apartment blocks being shared by Jews and Arabs."