A Népszabadság másfél hete közölte Bodnár Dániel cikkét, melyben Hóman Bálint várható akadémiai rehabilitálása kapcsán fejti ki véleményét a történészről, és néhány mondat erejéig Lukács Györgyről a félhivatalos zsidó cenzúrahivatal és holobíróság elnöke.  Bodnár szövegét nemrég a Kuruc.info is átvette, ezért az alábbiakban rövid adalékkal szeretném árnyalni Bodnár gondolatait.

Bodnár dolgozata végén leltem ezt a kissé göcsörtös mondatot:

Lukács Györgynek, a magyar nyelven (is) egyetlen ténylegesen világhírű, huszadik századi humántudományos gondolkodónak helye van a nemzeti intellektuális kánonban /…/.

Lukács György teljesítményét és helyét a humántudomány történetében nem mindenki látta és látja ilyen kiemelkedőnek. Az utóbbi negyedszázadban (többnyire németül írt) filozófiai műveire nem nagyon hivatkoztak, magyar nyelven írott és a magyar irodalommal foglalkozó, többnyire ideologikus töltetű írásait már a kései Kádár-korszakban sem volt divat olvasni, ráadásul a rendszerváltozással művei is eltűntek a hazai könyvpiacról.

Lukácsból mára csak egy-két megkopott szobor és emléktábla, no meg a tanítványai maradtak, bár már azok is felettébb megfogyatkozva. A maradék maradékából a legismertebb és a legtöbbet szereplő tanítvány Heller Ágnes.

Bodnár Dániel azt állítja, hogy a „ténylegesen világhírű” Lukács Györgynek „helye van a nemzeti intellektuális kánonban”. Más ezt másként gondolja. Stílszerűen zsidó véleményt idézek, így kap Bodnár állítása különös árnyalatot.

A torontói „Menora Egyenlőség” (alcíme szerint Az észak-amerikai magyar zsidóság lapja) az alábbi, nem épp kegyeletes szöveggel búcsúztatta az 1971. június 4-én elhunyt Lukács Györgyöt:

Gondolatok Lukács György halálára

Furcsa ember volt, kétségtelen. Felületesebb megnézésre emberi tisztaságot lehetett feltételezni benne. Belemászott ugyan a kommunista párt alkotta szemétkupac kellős közepébe, s amikor benn volt, észrevette, hogy ő az ilyesmitől piszkos lesz. Nem mászott ki belőle, csak éppen mocorogni kezdett, egyre nagyobb lyukat taposott ki magának a mocsok kellős közepén, óvatosan kesztyűs kézzel tologatta el maga körül az undorító sárdarabokat, s mikor már elég széles volt a lyuk, amiben ült, megelégedetten állapította meg: „Íme én teljesen tiszta vagyok.” A szag úgy látszik különösebben nem zavarta.

Valamilyen csodálatos képessége mégis lehetett, a tanítványok – többre, jobbra érdemes tanítványok – mindig gyülekeztek körülötte, várva azt a bizonyos tisztító esőt, s amikor valami nedvességet éreztek végre az arcukon, boldogan kiáltottak fel: „Ah! már itt van, megjött.” Nem vették észre, hogy nem esőcsepp, csak a párt hivatalosainak köpete csurog végig arcukon. Még most is, halálakor, Magyarországon kívül megjelenő magyar lapokban is elismerő, meleg hangú, érzelmes elparentálásokat olvasunk róla: „Íme itt fekszik a nagy halott, s körülötte gyászbaborultan áll többezer tanítványa.”

Mert ő volt a nagy tanító. Olyan nagy tanító, akinek többezer tanítványa közül egy sincs, akinek neve valaha bekerül majd egy irodalmi lexikonba, akik közül egy sincs, aki azt mondhatná egy értékelt sorára – „ezt a gondolatot Lukács Györgynek köszönhetem”. Nem művész volt, csak kókler. Nem tudós, csak egyetemei színvonalon szavaló papagáj. A magyar, pláne a világesztétika igaz művelőihez úgy aránylik, mint az utcasarki tűznyelő Lawrence Olivierhez.

Most meghalt! S a tanítványok még most sem vették észre, hogy nem történt semmi, halálából ugyanúgy nem fakad semmi tanulság, mint életéből sem fakadt. Most meghalt! Halála ugyanolyan hiábavaló volt, mint egész élete.

(Menora Egyenlőség 1971. június 26. i. o.)

Nem tudom, ki írta ezt a sajátos búcsúztatót, de az biztos, hogy a szerkesztőség véleményét fogalmazta meg. A zsidó lapnak láthatóan erkölcsi és szakmai kifogásai is voltak, ezért mondhatta ki a záró szentenciát: Lukács élete hiábavaló, tehát fölösleges volt. Súlyos megállapítás egy zsidó tudósról; pláne egy zsidó laptól.

Ahogy az is súlyos megállapítás, hogy a tanítványai közül senki nem kerül be majd a lexikonokba.

Vajon mit szól mindehhez Heller Ágnes?

Bistrán Demeter

(Kuruc.info)