Régebben a zsidó műállam többször is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált, például 1998-ban, mikor az első "transzvesztita" előadót küldték a nemzetközi sorozat színpadára, de az utóbbi években még az elődöntőn is ritkán jutott tovább az izraeli dal. Ezt az izraeli közvélemény egy része a kiválasztottak számára legkézenfekvőbb okkal, az Izrael-ellenes nemzetközi hangulattal magyarázza.

Néhány nappal ezelőtt Csemer Boglárka "Boggie" nyerte meg a televíziós verseny magyarországi válogatóját, így a „Wars for Nothing” című hatásvadász, pacifista dalával ő képviseli Magyarországot ebben az évben a "szakállas nő" hazájában. A korszellem követelése előtt meghajolva angol nyelven énekelt számot, amely az erőszak és a háborúk ártatlan áldozatairól szól, az előadás közben a háttérben magyar nyelvű szövegek is kísérik. A feliratok a járványokról, a környezet pusztításáról, az utóbbi évek háborúinak és terrorcselekményeinek áldozatairól emlékeznek meg.

A Jiszrael Hajom (Mai Izrael) napilap egyik szerzőjének feltűnt, hogy a következő szöveg is megjelenik a háttérben: „2014 Gáza: az áldozatoknak kétharmada civil, több mint 500 gyerek”. Az újságíró szerint, a produkció ezért ­– ki nem mondva – Izraelt teszi felelőssé. A szerző megjegyzi, hogy érdekes egybeesés folytán a magyar énekesnő beceneve (Bogi) egybecseng a jelenlegi izraeli hadügyminiszter, volt vezérkari főnök, Mose “Bogi” Jaalon becenevével.

Ez utóbbi akár azt is jelentheti, hogy a magyar győztes titokban Izrael mellett foglal állást, de nehéz kiigazodni az összeesküvés-elméletekben.

Az Eurovíziós dalverseny döntőit május 19. és 23. között rendezik meg Bécsben. Izraelt a 16 éves Nadav Guedj képviseli a “Golden Boy” (Aranyifjú) című dallal.

(Zsidó.com nyomán)