A Rózsadomb a két világháború között épült ki és vált a felső középosztály és pénzarisztokrácia előkelő lakónegyedévé. Az egykori elit helyét az 1950-es években a kommunista közép és felső vezetés foglalta el. Ettől kezdve gúnyolták "káderdűlőnek". A jelenlegi Szemlőhegy út akkoriban Rézmál dűlő néven volt ismert. A Budapesti Név- és Címjegyzékben először 1899-ben szerepel Szemlőhegy dűlő néven. A 42. szám tulajdonosa ekkor Kurtz Károlyné volt.

Az 1912-ben készített lakásjegyzék szerint Ruskai - magyarosított nevén Magyari János színész is ott lakott. Az 1919-es hagyatéki végzés alapján, amit 1936-ban jegyeztek be, Magyari János Károly, Kurtz Sarolta, valamint Kubacska András főgimnáziumi tanár és családja birtokába került 1/3-ad 1/3-ad arányban. A villa lakói 1936 tavaszán eladják részüket 25 ezer pengőért Sebestyén Aladárnak és nejének, Grünwald Rózának. A villát, ahol ma a magyarországi miniszterelnök lakik, Sebestyén Aladár, a Weiss Manfréd Művek egyik igazgatója építtette 1936-ban, Grünwald Rózával kötött frigyének 25. évfordulója alkalmából.

A leszármazott így emlékezik: Az eredeti tervek szerint nagybátyja szerényebb hajlékot szeretett volna – építészeti dokumentációk most is megvannak –, de felesége nagyobbra vágyott, és az ő kívánsága döntött. Így aztán egy hatalmas, elegáns kúria lett a végeredmény, amit a család egyedül nem is igen tudott belakni. A feleség, Grünwald Róza egyik lánytestvére Margit, annak férje, Schnitzler Sándor és fiuk, Pál is beköltöztek a házba és még így is bőven elfértek. Az első világháborúban tanúsított hősiességéért többszörösen kitüntetett (kitüntették bronz-és ezüstfokozatú Signum Laudisszal, Károly csapatkereszttel és sebesülési érdemrenddel) Sebestyén Aladár ingatlanát először a nyilasok vették nyilvántartásba, majd az ötvenes években államosítás címszóval a Rákosi-féle népi demokrácia tette rá kezét a vagyonára. Sebestyén Aladár és a rokonság mindössze 1944-ig élvezhette az egy élet munkájából felépített villát. A birtoklap szerint Sebestyén Aladár (Országos Vaskereskedelmi Rt. Igazgatója,) és felesége házát 1944. április 28-án, a német bevonulás után a faji törvények alapján a nyilasok nyilvántartásba vették.
 
A Szemlőhegy utcai villa az ostrom alatt bombatalálatot kapott, a házban randalíroztak az oroszok is, a Sebestyén-kúria bútorai, műtárgyai megrongálódtak. A háború után a család fellélegzett: nekiláttak a ház renoválásának, mire befejezték a munkát, el is vették tőlük a házat. Az ötvenes években jött az államosítás. Rákosi hatalomra kerülése után egy 1948-ban kelt és 1949-ben bejegyzett fővárosi önkormányzati határozat alapján a Szemlőhegy utca 42. számú ingatlant Flank Józsefnek utalták ki.

Mindenesetre ez az állapot nem tartott sokáig. Sebestyén Aladárt – miután kitűnő vezető volt – hagyták dolgozni. Szükség volt a hozzáértésére: a korábbi igazgató a Ferroglobus főosztályvezetője lehetett. A maga építette villában azonban nem maradhatott. A Szemlőhegy utcai ház ekkor három család lakhelye volt, hiszen mint látjuk Sebestyén Aladárné unokahúga is ott lakott férjével, Flank Józseffel és két kislányukkal. 1952-ben azonban egyik pillanatról a másikra mindhárom családnak ki kellett költöznie. Abban szerencséjük volt, hogy az ingóságaikat magukkal vihették, nem úgy, mint a kitelepítettek. Csakhogy a Szent István körút 24. sz. alatt kiutalt társbérletben, ahol kezdetben a három családnak élnie kellett, nem volt hely a villa összes bútorának. Flank József feleségével és a két pici lánnyal hamarosan tovább költözött a Tanács (ma Károly) körútra. A kiürített ingatlan érdekes módon egy darabig üresen állt.

Egy év elteltével aztán a Sebestyén-villába egy varrodát telepítettek. Sebestyén Aladár és családja – ahogy az unokaöcs feleleveníti – 1956 után már egyáltalán nem reménykedett abban, hogy valaha visszakapja otthonát. Ahogy meséli, a sors fintora, hogy gimnazistaként egyszer-kétszer vendégeskedett nagybátyja egykori házában, ugyanis Apró Piroska gimnáziumi osztálytársa volt. Persze hallgatott arról, hogy jól ismeri ezt a helyet. Sebestyén Aladár 1981-ben, 97 éves korában halt meg. Felesége 1981-ben, 80 évesen hunyt el. Egyetlen fiuk a rendszerváltozáskor már nagyon beteg volt, az egykor elkobzott családi javaikkal kapcsolatos kárpótlással már nem akart foglalkozni: méltatlannak találta. 1995-ben ő is eltávozott az élők sorából.


A rabló

Az állami árvaként felnőtt Apró Antal pályája kezdetén még igen messze volt a Rózsadombtól. Miután túlesett szobafestő-mázoló tanoncévein, 1930-ban Szegedről Budapestre költözött és belépett a Magyar Építőmunkások Országos Szövetségébe. 1933-ban már ő az egyik szervezője a sztrájknak. Hamarosan az illegális kommunista párt tagja lesz. Apró Antal az 1944-es vészterhes időkben Zimányi Márton néven, hamis papírokkal bujkált.(!) 1944 szeptemberében tagja lett az újjászervezett illegális kommunista párt központi vezetőségének. Életét többek között Tüdős Klárának és férjének, Zsindely Ferenc miniszterelnökségi államtitkárnak, majd kereskedelmi és közlekedési államtitkárnak köszönheti: ők bújtatták - saját villájukban. (Az embermentő Tüdős Klárát a kommunisták kitelepítették, férjét meghurcolták, a fővárosba csak férje halála után térhetett vissza. Villájukat elkobozták, 1961-ben egy panellakásban rendezhette be otthonát.)

A közhiteles dokumentumokból nem deríthető ki, mikor került a Sebestyén-villa Apró Antal használatába. Annyi bizonyos, Apró – aki 1947–1948-ban a Dózsa György út 62. szám alatti lakásban élt – az államosítás idején már miniszteri rangban volt, s bár politikai karrierjében akadtak kisebb zavarok, ettől függetlenül kiérdemelhetett egy méltó lakot a Rózsadombon, a többi káder között. Egykori villáját az Apró család az '56-os ítéleteiről elhíresült vérbíróval, Jahner-Bakos Mihállyal és családjával közösen lakta be.


A hátsó telekszomszéd pedig maga Kádár János volt

A rendszerváltozás(!?!) után az Apró család immár "demokratikusan", a piac gazdaság törvényeinek megfelelően (mi az hogy, nagyon is) magáévá tette a rablott ingatlant. A harmadik generációba tartozó Dobrev Klára, Apró Antal unokája a 159 m2-es "szociális bérlakást" 23 éves (!) korában, egyedülállókent vásárolta meg 1995-ben a kerületi önkormányzattól kevesebb mint 9 millió (!) forintért. A vételár 10 %-át (!) kellett készpénzben kifizetni, a fennmaradó összegre 25 éves részletfizetési kedvezményt kapott.(!) A tulajdonjog megszerzése után még azon melegében 16 millió forintért eladta az ingatlan hasznosítási jogát a Gyurcsánnyal közös családi vállakozásnak, FITTELINA KFT.-nek. A 102 m2-es Jahner-Bakos-féle házrészt (!) Apró Piroska, Apró Antal lánya vette meg.

Gyurcsány Ferenc 1996-ban költözött be a Szemlőhegy utcai rezidenciába: a nyilas, a kommunista, majd a vadkapitalista zabrálás örökségébe. Jelenleg a villa tulajdonosa a kormányfő felesége és anyósa, de haszonélvezeti joggal bejegyezve itt lakik a Kádár-rezsim legfelsőbb bírósági elnökének, Jahner Bakos Mihálynak az özvegye is. (Mivel az őrezred védelme az épületre és környékére terjed ki, így aztán a rendőrök az özvegy lakását is kénytelenek őrizni.) Jahner Bakos Mihály 1958-1963 között a Legfelsőbb Bíróság elnöke volt. Korábban az Igazságügyi Minisztérium katonai főosztályán alezredesi rangban irányította az '56-os forradalom utáni megtorlások rögtönítélő bíróságainak létrehozását.


Az örökösök

Sebestyén Aladár fia, György. Szülei Svájcba küldték tanulni, 1935 táján szerzett mérnöki diplomát a nagyhírű zürichi Műszaki Egyetemen. Haza akart térni, de azokban az években akkora munkanélküliség volt a mérnökök körében is, hogy még Weiss Manfréd – apja munkaadója – magas összeköttetései ellenére sem tudott számára megfelelő munkahelyet szerezni. Ám mivel kitűnő szakember volt, több nyelven beszélt, végül is Angliában, a Philipsnél helyezkedett el mint röntgenmérnök, és közvetlenül a háború kitörése előtt kivándorolt Ausztráliába, Sydneybe. Amikor Magyarország és Nagy-Britannia hadiállapotba került, a lágert azért ő is megjárta: mint az ellenséges magyar állam polgárát először internálták, egy-két évre rá megkapta az ausztrál állampolgárságot. 1995-ben bekövetkezett haláláig Sydneyben élt.

Sebestyén István –Sebestyén Aladár az egykori tulajdonos unokaöccse- Svájcban él, egy Genfben székelő nemzetközi szabványügyi szervezet vezetője. Emlékei szerint a házban röviddel a háború után varroda költözött, vagy húsz fiatalasszony dolgozott ott – ezt onnan tudja, hogy az ő családjuk is a környéken lakott, és a villa közvetlen szomszédságában lévő Fajd utcai óvodába járt, onnan közvetlen rálátása volt a villára. A varrodát egy-másfél év múlva felszámolták, a ház ismét üres maradt, de nem sokáig. 1955–56 táján jött az új lakó. Hogy mikor és ki, azt Sebestyén István sem tudja – ő 1953-ban kikerült az óvodából és az Áldás utcai iskolába járt. Amikor gimnazista volt, még elmehetett vendégségbe nagybátyja egykori otthonába: akkor már az Apró família lakta a villát, és Sebestyén István éppen Apró Piroskával járt egy osztályba.

Sebestyén István úgy emlékezik: még a hatvanas években is előfordult, hogy nagybátyja megtakarított pénzét arra fordította, hogy az oroszok által késsel széthasított, azóta őrizgetett flamand festményt restauráltasson körúti kényszerlakhelyén. Utal arra is:
Sebestyén István azt mondja: ez a történet nem egyedi, nem a pénzről, hanem a morálról, az állam elmulasztott felelősségvállalásáról és az elmaradt igazságtételről szól. Számára ez a történet tipikus eset a sok közül, amelyben az állam először államosított és utána úgy privatizált, hogy az államosítás okozta igazságtalanságokat gyakorlatilag nem orvosolta.

Rendszerváltó Fórum

(Szent Korona Rádió)