Ugrás a cikkhez
Reklám

Itt a legújabb levél, a legújabb bölcsességekkel, valamint egy komoly fenyegetéssel - egy kis nyári kikapcsolódás Szilvásy-módra:



Szilvásy György nem kicsit zakkant testvére
Tisztelt Érintettek!

Ezúton szeretném Önöket tájékoztatni arról a történelmi tényről, hogy Magyarországon még nem volt kommunizmus.

A proletárdiktatúra és a Tanácsköztársaság a többség hatalmának kivívása érdekében vívott harc volt.

A Magyar Szocialista és Munkáspárt 1961-ben, a Kongresszusán mélyen elítélte a Sztálini és a Rákosi féle személyi kultuszt, és elhatárolódott ezektől a személyektől. Deklarálta, hogy a magyar társadalom, a párt vezetésével sikeresen lerakta a szocializmus alapjait.

A szocialista társadalom építésében, Kádár János vezetésével 1986-ra jutottunk el odáig, hogy büszkén kimondhattuk: elkezdhetjük a fejlett szocialista társadalom építését.

A kommunizmust, a kommunista társadalmat csak a fejlett szocialista társadalom felépítése után terveztük.

Ám 1989. október 23-án a sajnálatosan bekövetkezett egyfajta (ellenforradalminak is mondható) visszafordulás, és a társadalmi rendszerünkből Köztársaság lett a Népköztársaság helyett. Azután már nem a szocializmust építettük. Jelenleg pedig egy idióta, kvázi feudál-kapitalista restaurációs kísérletezgetésnek lehetünk tanúi.

Logikusan következik mindezekből, hogy hazánkban még nem volt kommunizmus!

Következésképpen, mindazok, akik szidják a kommunizmust, sőt arra vetemednek, hogy a kommunizmus áldozatairól, ad abszurdum a „kommunista diktatúra áldozatairól” beszélnek, azok vagy tévednek (mert rosszul tanították az iskolában), vagy hazudnak, vagy aljas módon manipulálnak. Mind három veszélyes, nem kívánatos a magyar nemzet életében!

Fontosnak tartom, hogy a „társadalmi rendszer” kifejezést egyértelműen definiáljuk, hogy ugyanazt értsük e kifejezésen. A mi (EFISZ) meghatározásunk:

- A demokrácia a szabad kezdeményezések és társulások rendszere.
- A diktatúra a kezdeményezések és társulások központilag vezérelt rendszere.
- A személyi kultusz a kezdeményezések és társulások önkényesen é kiszámíthatatlanul vezérelt rendszere.
- A szocializmus a kezdeményezések és társulások szabályozott rendszere.
- A kommunizmus a kezdeményezések és társulások optimálisan szabályozott rendszere. (Természetesen az érdekeltségi és értékrendszereket is be lehet venni, de most ennyi is elegendő.)
- A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség szervezeti és működési rendszere a demokratikus centralizmus elvén alapul. A központi vezetés és a tagság szerves, dinamikus egységet képeznek. Ez természetesen tendenciában érvényesül, tanulni, fejleszteni szükséges.

Egyértelműen kijelenthetjük, hogy a kommunizmushoz nem társítható a diktatúra kifejezés.

Mindezek alapján felhívom a figyelmüket arra, hogy ha a továbbiakban is félremagyarázzák, szidják, ócsárolják, támadják a kommunizmust, a kommunista eszmerendszert, akkor nagyon súlyos hibát, ad abszurdum bűnt követnek el a magyar nemzettel szemben!

Amennyiben nem hagyják abba a kommunizmus támadását, akkor 2014. 09. 01-től a nagy nyilvánosság elé tárjuk, hogy miért különösen káros a destruktív tevékenységük!

Kérem jelen levelemben foglaltak szíves tudomásulvételét, akceptálását! Javaslom tanulmányozni pl. a Tudományos szocializmus egyetemi tankönyveket, vagy az Úttörők 12 pontját is.

Tisztelettel:

Szilvásy Péter igazgató, alapító
Lélekkutató Intézet * Európai Fiatalok Szövetsége
1701 Budapest, Pf. 303. * www.x-party.hu * +3630-4935804 * y@x-party.hu
Budapest, 2014. július 14.

Korábbi Szilvásy-gyöngyszemek:

- Az egész nemzetet veszélyezteti a Fidesz egyik kedvenc szókapcsolata - Szilvásy Péter ötmillióért többet is elárul

- Szilvásy Péter megorrolt Pintérre, amiért a Kuruc.infóval levelezik, de azért tolmácsolta Gábriel arkangyal üzenetét
- Szilvásy testvére közölte Pintérrel, hogy Orbán és szektája felelős a 2006-os viharért, így készítették elő a királyságot


Friss hírek az elmúlt 24 órából