Nagy Ferót, az idősebb korosztályok ifjúságának bálványát, a Beatrice hajdan harcos frontemberét valamikor a zsidók antiszemitának, a jó magyarok pedig nemzeti muzsikusnak, jelképnek tartották. Mostanában pedig - amint az alábbi fényképen is látható - éppen a zsidók irányította hazai gagyi tévék kegyeit hajhászva Londonban tüntet a "fasizmus" ellen. Azt nem tudjuk, hogy pontosan kinek a fasizmusa ellen hadakozik a vénségére teljesen meghülyült zenész, de van róla elképzelésünk.




Nagy Feró valamikor a Pannon Rádió egyik műsorvezetőjeként vagány műsorokkal szerettette meg magát a nemzeti érzelmű magyarokkal, a MIÉP küldetésében járta a Kárpát-medence magyarok lakta vidékeit, énekelte nekik az Erdélyi indulót és más vérpezsdítő, szívet melengető nótákat, százezernyi ember tapsolt neki a Hősök terei nagygyűléseken.

Ide jutott Nagy Feró, tüntet a fasizmus ellen, hadakozik a szélmalmokkal. Hálás, mert néha behívják a magyarellenes gagyi tévék stúdiójába.

Mondd, Feró, megéri?

(Kuruc.info)

Kapcsolódó:

- Nagy Feró 2010-ben: nem a kereskedelmi tévékkel, hanem a nemzeti radikálisokkal van a baj (18+)

- A "rasszizmus ellen" zenélnek és zsidó szervezeteknek gyűjtenek pénzt a Zsiget nulladik napján, ott lesz a Beatrice is