Petőfi Sándor élt, Petőfi Sándor él, Petőfi Sándor élni fog! – mondhatnánk a leninizmus jelszavával. Valóban élni fog? Meglátjuk! Mindenesetre az irodalmi és történelmi tanulmányaink szerint Petőfi a segesvári csatában elesett, ott tömegsírba eltemették – de a szelleme viszont fényesen ragyog a magyar nemzet egén!
Aztán jöttek a hírek, hogy Petőfi Sándor mégsem halt meg Segesvárnál, hanem hadifogolyként a burját barguziba hurcolták, ahol még magyar hadifoglyok társaságában 5 évig élt, és a sírját az utókor megtalálván, csontjait haza akarja hozatni és méltón eltemettetni.
Megrázott a hír. Aztán olvastam, hogy a DNS-vizsgálatra adott csont női csontvázra utalt, és reménykedtem, hogy ez a hír igaz: Petőfi Sándor teste Segesvárnál nyugszik, és az Egy gondolat bánt engemet c. versében megfogalmazott szellemének megfelelően vitte el a halál:
…Ott essem el én,
A harc mezején,
Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,
S ha ajkam örömteli végszava zendül,
Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
A trombita hangja, az ágyudörej,
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivivott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva. –
Ott szedjék össze elszórt csontomat,
Ha jön majd a nagy temetési nap,
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent világszabadság!(Pest, 1846. december.)
Petőfi Sándor, a lírikus költőszellem viszont megfogott, mert hogy pl. a természetről ilyen csodálatos költői képekben írt, ahogy a Tisza c. költeményében:
…Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!(Pest, 1847. február.)
Petőfi Sándor szelleme ikonná vált. A magyar népi verselés ikonja lett, hiszen versei a magyar népdallal harmonizáltak, többüket népi dallammal népdalként énekelt a magyar nép, az egyszerű emberek.
Petőfi Sándor az elkötelezett forradalmár. Ugyan politikai nézeteire – ahogy a fentebbi idézetben olvashattuk – a világforradalom, a később kommunistának tartott eszmék voltak jellemzőek, mint pl. az Akasszátok fel a királyokat c. versében olvashattuk:
Lamberg szivében kés, Latour nyakán
Kötél, s utánok több is jön talán,
Hatalmas kezdesz lenni végre, nép!
Ez mind igen jó, mind valóban szép,
De még ezzel nem tettetek sokat –
Akasszátok föl a királyokat!
…
Mindenkinek barátság, kegyelem,
Csak a királyoknak nem, sohasem!
Lantom s kardom kezembül eldobom,
A hóhérságot majd én folytatom,
Ha kívülem rá ember nem akad –
Akasszátok föl a királyokat!(Debrecen, 1848. december.)
Költői elhivatottságát a XIX. század költői című versében fogalmazta meg:
Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.
Ugyanitt ezt is olvashatjuk:
Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.
De a kommunista eszmére is ráismerhetünk:
Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!
Petőfit versei, forró nemzeti érzései valóban nemzeti ikonná avatták, és ehhez rejtélyes segesvári halála is hozzájárult. Csak reménykedni lehetett, hogy a Barguziban megtalált csontok valójában nem Petőfi csontjai, különösen merthogy az oda hurcolt és magát Petrovics Alexandernek nevező embertől orosz nyelvű versek is felbukkantak. 5 évig élt ott, megtanult oroszul és orosz nyelven verselt! Nem magyar nyelven, holott magyar hadifoglyok társaságában élt ott és nem a magyar nemzetéről, nem a magyar hazáról és még kevésbé távoli családjáról. Szolgáljon erre bizonyságul a Magyarok Világszövetsége egyik korábbi hírlevele:
MVSZ Sajtószolgálat
7702/130102Szuromi Lajos: Két orosz nyelvű vers Petőfiről
…A Bajkál című burját folyóirat 1987 elején közölt két orosz nyelvű verset. A.V. Gurevics 1928-as gyűjtése nyomán, további vizsgálatra ajánlva, a barguzini Petőfi-legenda miatt. A Hajdú-Bihari Napló 1989. szeptember 30-i számában rövid tanulmányt adtunk közre feleségemmel, Együd Évával, aki az orosz nyelv középiskolai tanára. A két vers elemzése nem zárta ki annak lehetőségét, hogy maga Petőfi írta a költeményeket: az orosz nyelviség emelkedett, lírai szépségű, de bizonyos idegenszerűségek orosz anyanyelvű szerző föltételezését szinte kizárják. Közöltük az orosz nyelvű két vers szövegét és metrikai leírását, valamint az alaki-formai-verselési jegyek alapján föllelt két testvérverset Petőfi költészetéből. Véres napokról álmodom… (1846. november 6.), Az utósó ember (1845. szeptember). – E közleményt követően figyelmet érdemlő összefüggések tárultak elénk Petőfi több verse és a két orosz nyelvű alkotás között, a piros zászló egyszer leírt motívumától (Egy gondolat bánt engemet), a kilencsoros strófákban írt Jókai Mórhoz című versig. A Petőfi-líra és a két orosz nyelvű vers különös, bensőséges kapcsolatát részletesen először ez a tanulmány világítja meg. A megdöbbentő következtetést is: aligha írhatta más a két orosz nyelvű verset, mint maga Petőfi. A két költemény belső világából racionálisan ez következik.
E versek prózai fordításai:
Álmok – Mikor még ifjú voltam, körülvettek az álmok, szeretem őket. Magam bennük már hősnek képzeltem. Bátran mentem a csatába, szemben álnoksággal, rosszal, bűnnel, híven követett a nép. Próféta voltam, vezér. Kivont kardommal s a szabadság piros zászlajával törtem az ósdira, szabaddá akartam tenni a népeket. Páncélban, kezemben pajzzsal, pattantam paripára, hogy röpítsen engemet, igaz ügyemért akár a halálba. De gyönge voltam, rossz lovas, kidőltem a döntő tusában, pajzsom eltört, a földre zuhantam. Csak néztem a vitézen küzdők után, leverten is közéjük vágytam. De jaj, álmaim becsaptak.
Szomorú volt az életem – Szomorú volt az életem, reménysugár sem volt benne, s már a sír közeleg. Elhangzott mára hattyúdal is. Árnyak közelegnek felém, elveszett életem képei. Tűnődöm, s fájdalommal látom, üres váz mindegyik. Céljaimnak nyomát sem látom. Csak vágyak, tervek, álmok. Sorsom kín, keserű szégyen. Miért volt szívem mindig heves, miért égett azokért, kiket szerettem, miért álmodoztam éjeken, hogy szent ügy hív engemet? Miért? Hiszen már látható, túl súlyos keresztet vettem fel az önhittség idején. Mi várt reám? Csupán a sír a hideg pusztában.
Aztán jött a kegyelemdöfés, ugyancsak az MVSZ újabb hírleveléből idézek:
MVSZ Sajtószolgálat
8303/140402A Magyarok Világszövetsége egy külföldi laboratóriumban elkészíttette a barguzini sírból a Morvai-expedíció által kiemelt koponya és a Petőfi-dagerrotípia egymásra helyezését, szuperpozícióját. Ezt az eredményt bemutatta, és tanulmányozásra átadta az MVSZ meghívására Magyarországra érkezett A.V. Tyivanyenko professzornak. Tyivanyenko professzor a mai napon jelentette be: megvizsgálta az eredményeket, és számára egyértelműen bizonyítva van, hogy a csontváz a Petőfi Sándoré. „További vizsgálódásokra ebben az ügyben véleményünk szerint nincsen szükség. Ez a koponya-összehasonlítással szerzett eredmény egyértelműen bizonyítja, hogy Petőfi Sándorról van szó. Tehát a munka bevégeztetett” – mondta mai sajtótájékoztatóján.
Ez lenne Petőfi Sándor? Aki Barguziban Alexander Petrovics néven ismert? Aki 5 éve alatt annyira megtanult oroszul, hogy oroszul verseljen? Akinek orosz nyelven ismert soraiban hazája, Magyarország, nemzete, a magyar említésre sem kerül?
Nem, ez nem Petőfi Sándor! Ez Alexander Petrovics, a bohém, dologkerülő csavargó, a hűtlen szerető, a vándorszínész, a nemzetközi forradalom harcosa, az anyanyelvét, nemzetét, családját elfeledő képzelgő, aki éppen ezért nem lehet nemzeti ikon.
Petőfi Sándor teste Segesvárnál halt meg. Feltámadott Petrovics Alexander néven és csontjaink a burjátoknál való megtalálásával egy ikonnal, egy illúzióval lettünk szegényebbek: Petőfi Sándor szelleme is meghalt!
Megöltétek! Ti öltétek meg! Temethetitek ahová csak akarjátok, a sírját nem fogom felkeresni, nem rovom le a tiszteletem előtte. Mert ezek után tisztelni nem tudom!
Cser Ferenc
Frissítés: a másodikként idézett, 8303. számú MVSZ-közlemény teljes egészében:
A munka befejeződött. Teljes egyértelműséggel el lehet mondani, hogy Barguzinban Petőfi Sándor hamvai kerültek elő – mondta ma Budapesten, a Magyarok Világszövetsége elnökével, Patrubány Miklóssal tartott közös sajtótájékoztatóján Alekszej Vasziljevics Tyivanyenko, az Ulan Ude-i (Burjátország) egyetem régész professzora, aki a legrégebbi kutatója Petőfi Sándor szibériai fogságban töltött éveinek, és aki huszonöt évvel ezelőtt maga is jelen volt a Morvai Ferenc vezette expedíció sírfeltárásán. A burjátországi professzor, aki Fuksz Sándor meghívására érkezett, egyhónapos magyarországi előadókörútja végén találkozott az MVSZ elnökével, és beszámolt tapasztalatairól, következtetéseiről: ha tovább folytatódik a huzavona, akkor vissza kell vinni Petőfi Sándor hamvait Burjátországba.
A Magyarok Világszövetsége egy külföldi laboratóriumban elkészíttette a barguzini sírból a Morvai-expedíció által kiemelt koponya és a Petőfi-dagerrotípia egymásra helyezését, szuperpozícióját. Ezt az eredményt bemutatta, és tanulmányozásra átadta az MVSZ meghívására Magyarországra érkezett A.V. Tyivanyenko professzornak. Tyivanyenko professzor a mai napon jelentette be: megvizsgálta az eredményeket, és számára egyértelműen bizonyítva van, hogy a csontváz a Petőfi Sándoré. „További vizsgálódásokra ebben az ügyben véleményünk szerint nincsen szükség. Ez a koponya-összehasonlítással szerzett eredmény egyértelműen bizonyítja, hogy Petőfi Sándorról van szó. Tehát a munka bevégeztetett” – mondta mai sajtótájékoztatóján.
Patrubány Miklós elmondta, hogy az MVSZ nem törekedett babérokra, és nem is hitte volna, hogy az ő kutatásai teszik fel a pontot az i-re, de ez a bejelentés kétségtelenül elégtételt jelent számukra. Ha a burját tudományos akadémia is igazolja Tyivanyenko professzor következtetéseit, akkor nincs más út: július 31-én, Petőfi Sándor eltűnésének 165. évfordulóján, hamvai megtaláltatásának 25. évében ünnepélyesen el kell őt temetni Budapesten, a Hősök terén.
Tyivanyenko professzor felvetette, hogy amennyiben a magyar illetékesek továbbra sem hajlandók megadni Petőfi Sándornak a végtisztességet, akkor vissza kell vinni hamvait Burjátországba. Patrubány Miklós egyetértett vele, de reményét fejezte ki, hogy erre nem kerül sor.
Ha érdekli Önt Tyivanyenko professzor tájékoztatása arról, hogy a Magyar Tudományos Akadémia, amelynek kutatói már 1987-ben tudtak Petőfi szibériai rabságáról, hogyan akadályozta az igazság elismerését, a nemzeti kegyelet megadását, ha meg kívánja hallgatni az MVSZ terveit az általa létesítendő Petőfi Sándor Intézetről, a Petőfi versmondó versenyről, akkor kattintson ide, és tekintse meg a sajtótájékoztató teljes anyagát.
(MVSZ Sajtószolgálat)
2. frissítés: alább olvasható az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának válasza Cser Ferenc nyílt levelére - a portálunkra vonatkozó rész érdemi kommentárját inkább megtartjuk magunknak, de ha már a kommunizmus szóba került, engedtessék meg néhány szó az érintettség jogán:
Pontosan ennek az eszmének a gyakorlatba ültetői azok, akik azt követelték meg, amit Mihályi Molnár László is elvárna tőlünk: hogy csak egy vélemény kaphasson teret, ami, bármilyen meglepő, éppen az övé, mindenki más bomlasztó és ellenség, s "a magyar oldal cserben hagyója" (igen, ezt a címet érdemelte ki a Kuruc.info egy az MVSZ-es szerzőétől eltérő vélemény közléséért). Ahelyett, ugye, hogy érvekkel szállna vitába a másik féllel.
Hiába reklámoztuk Mihályi Molnár László elméletét és az azt népszerűsítő rendezvényeket nem egyszer, nem kétszer - anélkül, hogy állást foglaltunk volna a kérdésben -, Mihályi Molnár Lászlónál egy "elhajlás" is aljas rágalmat ér.
Reméljük, kutatásaiban nem ugyanennyire "tisztánlátó és tárgyilagos", s nem ennyire van igaza abban az álláspontban is, amit ebben az ügyben képvisel...
Az efféle cenzúrában pedig mi nem leszünk partnerek, zárójelben pedig még csak annyit, és ezt követően részünkről az ilyen "vitapartnerrel" a téma lezárva: kíváncsiak lennénk, ő helyet adott volna-e egy efféle minősítésnek - ami gyakorlatilag a nemzetárulás vádjával ér fel - saját magáról a saját lapjában.
És most következzék a tévedhetetlen Mihályi Molnár László, a magyar ügy egyedüli letéteményesének válasza Cser Ferenc írására.
Petőfiről és Barguzinról
Annak idején, amikor először hallottam a barguzini leletről, és a hivatalos magyar sajtóban megjelent kommentárról (hogy női csontvázat ástak volna ki, egy hatalom által is futtatott irodalomtörténész zsidó női csontvázról beszélt…), először eszembe jutottak azok a szövegek, amiket addig ismerhettem: hogy Petőfi Segesvárnál minden kétséget kizárhatóan közös sírban, tömegsírban nyugszik, és az oroszok különben sem vittek magukkal hadifoglyokat. Ám 1989 felé egyre többen döbbentünk rá, hogy mennyi hazugság terheli a magyar történetírás, irodalomtörténet korábbi évtizedeit… akkortól mindent újra olvastam, újra elemeztem, és nekiláttam azoknak a műveknek, amelyeket eltitkoltak, elhazudtak előlünk. Petőfi kapcsán még az is nyugtalanított, hogy két kiváló magyar régész (Kiszely és Varga Béla) annyi ásatás, kutatás után hogy merne Petőfiként azonosítani egy női csontvázat. S kétségeim egyre inkább azt látszottak igazolni, hogy (nem csupán Petőfi kapcsán) ismét hazudozások lengik be a sajtót. Hiszen a magyarországi „hivatalos” kutatók még nem is láthatták a leletanyagot, amikor felröppentették a hírt. Kezembe került egy háborús napló is, amely az első világháborúban orosz fogságba esett magyarok életét mutatja be, amikor Szibéria felé viszik őket, hogy nehogy úgy járjanak ők is, mint Petőfi annak idején. Honnan szedte ez a hadifogoly 1916-ban ezt a történetet, ha nem az ott talált lakosság köréből? Graca György ötkötetes, szabadságharcról írt hatalmas történelmi munkája pedig részletesen foglalkozik a segesvári csatával, és a korabeli hírforrásokat felhasználva bemutatja, hogy a cár csapatai onnan 500 hadifoglyot vittek magukkal. Hatvani Lajos könyvében pedig, Petőfi kapcsán kiderül, hogy hol mindenhol és ki mindenki látta Petőfit, megsebesülni is, de halottként egyértelműen senki sem látta. Bem csapataival sem vonult el. Nos, ha elfogták sebesülten (bár elesett a harc mezején, és vére is folyt, ahogyan azt megjósolta…ha már egyeseknek fontos, hogy így szebb lenne a történet), de a fogságban ugyan miért árulná el, hogy ő az a Petőfi, akik Bécs halálra keres, Bem barátja, akit meg Osztrolenka miatt a a cáriak szeretnének elpusztítani… és a magyarok már tudták, hogy az oroszok kegyetlenül, hóhér módjára perzselték fel előtte Losoncot. Egyesek elvárnák, hogy Petőfi nagy hősként „ide lőjetek” stílusban feladja magát. Ám inkább az történt, hogy esetleges a későbbi menekülés reménységével bemondja eredeti nevét: Petrovics és oroszosan Alexander (ímja, famílija). Aki gyerekkorában valamicskét tudhatott tótul, az elég ügyesen megértheti és megtanulhatja az oroszt is. Ő nem csupán az anyja miatt, hanem selmecbányai idejéből is emlékezhetett a nyelvre, hiszen ott éppen egy pánszláv tót tanára akarta őt meggyőzni arról, hogy vallja magát szlováknak. És még valami: a szlovákok jeles költője (mellesleg a bécsi rendőrség titkos pesti ügynöke) a magyargyűlölő evangélikus lelkész, Ján Kollár konfirmálta Petőfit Pesten! Nem mindenki egy Benyovszky Móric, hogy Szibériából csak úgy megszökik. Talán több hónapig tartott odáig az út, több ezer kilométer, s a kényszermunkán van idő és mód reálisan megítélni a helyzetet. Aki költő és megtanul egy idegen nyelvet, az a másik nyelven is megpróbál megszólalni, főleg, ha népdalokat is megismer. Ha Petőfi megtanult oroszul, és írt oroszul, és oroszok között forgolódott, minden bizonnyal megemlítette hazáját is, de mint tudjuk, csak töredékek kerültek elő. Ám azokban is egyértelmű párhuzamok mutatkoznak magyarul írt verseivel ill. leveleivel. Még azokat az anyagokat sem ismerjük, amelyeket az MTA részére Oroszországból elküldtek, mert az MTA eltűntette őket. Vajon kinek, kiknek áll érdekében, hogy halottainknak ne adjuk meg a végtisztességet! Ahogyan Antigoné mondja testvére eltemetetlen voltakor: „Most megmutathatod, ki vagy: dicső ősökhöz méltó vagy hitvány utód!” Igen, ezt kell most mindenkinek eldöntenie: Az igazmondók vagy a hazudozók táborát akarja-e gyarapítani! Mindezek után csak azt mondhatom mindenkinek, hogy ne hamarkodják el Petőfi kapcsán az újabb kutatások megítélését. Az előítélet nagy úr, de az igazság mindennél fontosabb. A tömegsírokban nincs egyetlen csontváz sem, amely Petőfi alkatára illene, itt viszont a koponya, a fogazat, a speciálisan ritka szemfog, a sérül láb, a karok hossza (ahogyan a mértékszabónál lejegyezték) pontosan egyezik. És még csak véletlenül sem női DNS, sem női csontváz!!! És itt magaslik ki a hazugság csúcsa!!! MIÉRT KELLETT EZT A HAZUGSÁGOT ELHINTENI???? Mert innentől kezdve minden kétséges, amit Petőfiről a MTA hazudozói terjesztettek!!!
Cser Ferenccel nem is akarok vitatkozni. Mindenben azt keresi, hogy Petőfi mennyire volt a kommunizmus előfutára Magyarországon, például a XIX. század költőiből idézve („Ha majd a jognak asztalánál…ha majd a bőség kosarából…stb”)! A kommunizmust egy Morhedaj-Marx nevű rabbiunoka találta ki a keresztény Európa s a világ leigázására, amihez mézesmadzagként a keresztény erkölcsből vett útmutatást (ez a méz: jogegyenlőség, az elesettekről való gondoskodás, a szegények istápolása – ezt Jézus hirdette, bár lehet, hogy ez a fogalom Cser számára botrány) használták fel, de a lényeget kihagyták belőle, azt ami összefogja: Istent, Jézust és a feltámadást!! Maradt a materialista köd, sötétség és szűklátókörűség, amint sajnos Cser Ferenc még mindig nem lépett túl! Sajnálom, hogy ebben a Kuruc infó is segédkezet nyújtott, s a magyar oldalt hagyta cserben.
Mihályi Molnár László
Magyarok Világszövetsége – Petőfi Sándor Bizottság
(MVSZ Sajtószolgálat)