Ugrás a cikkhez
Reklám

Holnap este sugározza az Izraeli Televízió 2-es csatornája Szegedi Csanád szinte hihetetlen történetét. A beharangozó szerint a zsidók gyűlöletére uszító, tömegeket utcára szólító neonáci párt vezére egy szép napon felfedezte zsidó gyökereit, s rálépett a megtérés még véget nem ért útjára. Csütörtökön este a magyarországi választások előtti hetekre időzített, a Jobbik és általában a magyar nemzeti oldal elleni nemzetközi támadások sorozatába beleillő dokumentumfilmet láthatunk az Izraeli Televízióban, majd valószínűleg nemsokára nálunk is.



Szegedi Csanád a zsinagógában (Fotó: Die Welt)

Az Izraeli Televízió 2-es csatornája ('Áruc 2 - ערוץ 2) holnap, csütörtökön, magyar idő szerint este nyolc órakor, mindjárt a híradó után sugározza a Szegedi Csanád kalandos életéről szóló dokumentumfilmet. Az Izraelben évek óta ismert, igen népszerű 'Uvdá (Tény - עובדה) ) című oknyomozó riportműsor vezetője ezúttal is Iláná Dáján lesz, míg a budapesti helyszíni munkát Roni Kubán végezte. Az utóbbi mikrofonnal és kamerával megjelent tavaly a Jobbik október 23-ai ünnepi nagygyűlésén a Deák Ferenc téren, ám, amint azt láthatjuk a műsorban is, a magyar párt egyik híve elküldte melegebb éghajlatra.



Roni Kubán riporter (jobbról) - Budapesten elküldték a neonácik (Fotó: Facebook)

Már most, a teljes film megtekintése előtt nyugodtan kijelenthetjük: a Szegedi Csanád eddigi életéről szóló izraeli dokumentumfilm megrendelői egyértelműen a közelgő hazai választásokat kívánják ezzel az alkotással is befolyásolni. Mivel a Jobbik esetleges rossz választási eredményében Magyarországon nem csak a liberális-posztkommunista pártok érdekeltek, ne csodálkozzunk azon, hogy filmet nemsokára itthoni, bizonyos pártok szekerét toló tévék is megvásárolják, s az elkövetkezendő hetekben annak mondanivalóján fognak majd csámcsogni az ismert hovatartozású kommentátorok és észosztók. Persze, ha jól meggondoljuk, s a Jobbik kampányának irányítói okosan nyúlnak a témához, egy ilyen propagandafilm visszafelé is elsülhet...



Az Uvdá (Tény) tévéműsor logója
De térjünk vissza a film előzeteséhez, amelyet az Izraeli TV 2-es csatornája említett 'Uvdá című műsorának honlapján és a riporter, Roni Kubán Facebook-oldalán is lehet olvasni. Érdekesek az izraeli kommentek is. A műsor föliratozásából is kiderül, hogy Izraelben a Jobbikot valósággal démonizálják, a pártot és híveit a fasiszta és az újnáci jelzővel illetik, amely az izraeliek politikai műveletlenségről árulkodik.(Nem kívánjuk újra elmagyarázni, hogy miért.) Mindenesetre jelenleg ott tartunk, hogy a Közel-Kelet egyetlen demokratikus államában nemsokára hatályos törvény tiltja és bünteti majd a zsidók lenácizását, míg a Jobbikot, Vona Gábort vagy Mahmúd Abbászt és másokat továbbra is lehet...

"Most csütörtökön Roni Kubán elmegy Budapestre egy szinte hihetetlen történet kiderítésére. Egy tömegeket magával ragadó antiszemita vezér egy szép napon fölfedezi, hogy ő tulajdonképpen zsidó. Innen kezdődik a még véget nem ért utazás a megtérés útján. Roni Kubán exkluzív dokumentumfilmje az antiszemita vezérről, aki fölfedezi a zsidó gyökereit" - olvasható a a Szegedi Csanádról szóló dokumentumfilm beharangozójában.

A Csanád-film előzetesének föliratai sorrendben haladva a következők:

Fasiszta párt élén állt Magyarországon.
A zsidók gyűlölésére uszított.
Tömegeket szólított utcára -
Egészen addig, amíg egy napon fölfedezte -
Hogy zsidó.
Az 'Uvdá stábja eljut a neonácik erődítményébe Magyarországon,
S bemutatja a szinte hihetetlen történetet:
Egy antiszemitáét -
Aki megtér (vallásos, a parancsolatokat és szokásokat betartó zsidóvá lesz - H. J.)

A beharangozó végén Szegedi Csanád a Tóra-szekrény előtt kemény magyaros kiejtéssel, askenázi dialektussal mondja a Deuteronomiumban szereplő legnagyobb zsidó imát, a S'má' Jiszráél-t (שמע ישראל): "Halljad, Izrael! Az Örökkévaló, a mi Istenünk, az Örökkévaló egyetlenegy!"

Csütörtökön este kíváncsian várjuk a teljes dokumentumfilmet.

Hering József - Kuruc.info

Kapcsolódó: Chanád antiszemitizmus és rasszizmus elleni harcot hirdetett az Európai Parlamentben



Friss hírek az elmúlt 24 órából